Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek el lehet húzni ezt valahogy?
16 éves vagyok, tapasztalatlan még, most jöttem össze egy fiúval ő eddig a második barátom, még szűz vagyok.
Hát ő 20 éves és úgy vettem észre, hogy le akar velem feküdni, mivel csókolózás közben elég durván taperol, a fenekemet is a melleimet. (Vagy nem tudom ez normális??)
Mert szerintem ez annak a jele, hogy ő már akarja pedig csak pár napja járunk de ismerjük egymást hónapok óta.
Szóval az lenne a probléma, hogy nekem kellene még egy kis idő, már csak az miatt is mert megfogadtam, hogy 16 éves koromig nem vesztem el a szüzességem és addig van még egy hónap, amit meg amúgy is jó lenne kivárni.
Nem tudja egyébként hogy szűz vagyok, nem is akarom mondani egyelőre, majd csak ha arra kerül a sor.
De nem mondhatom neki, hogy "ú bocsi majd egy hónap múlva ekkor és ekkor" találkozzak vele kevesebbet? mert nem lakik messze mindennap tudunk találkozni!!!
És nem vagyok benne biztos hogy szeret-e mert igaz, hogy hónapok óta fűz, meg mondta, hogy szeret mielőtt össze jöttünk volna, de mióta összejöttünk kicsit túl magabiztos lett. Mikor régebben próbálkozott sikertelenül, sose adta fel, ez is tetszett benne, meg előtte sokkal jobban vonzott. Viszont mióta így együtt vagyunk annyira mér nem is érdekel, már hiányolom azokat az időket mikor még csak ismerkedtünk!!!
A csókjából sem érzem egyébként, hogy mit érez, azt mondják a csókból lehet érezni.
Nekem fogalmam sincs, néha sok nekem a csókja is.
Az első mindig jólesik, de a többi már nem igazán.
Na a kérdés az, hogy hogyan tudnám húzni az időt, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az 1 hónapon, és ne
kerüljön arra sor, hogy esetleg egymásnak esünk és lefekszünk!!!
Először is: mióta vagytok együtt?
Másodszor: csak tapiz, ne rezelj már be. Attól még nem lesz semmi. Vagy csak pettingelni akar, amit hidd el, túl lehet élni :D
Nem kell semmilyen időhöz kötni az első együttléteteket, senki se sürget, de ha azt éreznéd, hogy ő siettet, meg túl rámenős, és nem akarod, akkor azt mondod, hgoy NEM és kész. Ha ezért szakít veled, akkor em is érdemel meg.
amúgy szerintem ő korombeli, mivel csak 4 év van köztünk,
ami nem sok egyáltalán, a fiatalabb fiúkat (16, 17, 18)
nem szeretem mert komolytalanok, úgy érezném mintha az öcsémmel lennék együtt :S
Ez úgy kezdődik, mint az én sztorim. Nálam is, miután befűzött, nagyon megnőtt a srác önbizalma. Utána éreztem, hogy szeret, de egyre jobban tapizott. Nyilvános helyen viszont nem engedtem, hogy a mellemet megfogja, sosem. (Tiszteletben tartotta.) Vele feküdtem le először, 3 hónap után, utána pedig mindig mondta, hogy mennyire kíván. Idő után úgy éreztem, csak a szex miatt kellek neki. Szakítottam vele 1 hete. Hát, részemről hatalmas megkönnyebbülés.
Na, ez csak eszembe jutott. Kérdésedre válaszolva, nem megoldás, ha kevesebbet találkoztok. Inkább megbeszélni kéne vele, hogy te ezt még nem szeretnéd. Vagy megérti, vagy csak szexre kellesz, viszont ha utóbbi, akkor én kitenném (tekintve, ha nem szexkapcsolat kell neked, de úgy látom, normális vagy :))
18L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!