Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hiú ábránd, igaz?

Figyelt kérdés

Hali!


Nem tudom, hogy ti mennyire hisztek a véletlen találkozásokban, de én nem. Szerintem mindennek megvan a maga oka. Egy ember akkor lép be az életünkbe, ha készen állunk rá. Na.. Az enyémbe is belépett valaki. Csak hogy fogalmam sincs ki. Még a nevét sem tudom. Épp egy másik városba tartottam a busszal, amikor megláttam, hogy engem néz. Na már most azt tudni kell, hogy én akkor irtó dühös voltam és semmi kedvem nem volt a szemezgetéshez, viszont néha-néha rá pillantottam, amit nyilván észrevett. Persze egy félórás út alatt nekem is elpárolog a mérgem. Majd miután megállt a busz, sietve elhúztam, aminek az okát még most sem tudom. Ezután még egy kicsit gondolkoztam rajta, de úgy voltam vele hogy: elszúrtam, de majd jön másvalaki! Csakhogy egy héttel ezután ismét eszembe jutott és másnap ahogy sétálgattam a városba, újra megjelent. Viszont túlságosan távol voltunk egymáshoz ahhoz, hogy észrevegyen. Ezután folyamatosan az eszembe volt és ismét eltelt egy hét és ugyanúgy találkoztam vele. Viszont szánt szándékkal választottam pont ugyanazt a buszt, remélve megint fenn lesz. Nem tévedtem! Nem vagyok kezdeményezős típus, de úgy voltam vele egyszer már elszúrtam mit veszíthetek? Pechemre napszemüveg volt rajta, így naná, hogy nem láttam a szemébe, viszont miközben a barátnőmmel beszélgettem sűrűn rápillantottam. Felszabadult pár üres hely, így mi rögtön le is csaptunk rá, így kénytelen voltam elhaladni mellette. Ahogy a közelébe értem a szemüvegen keresztül is láthattam a szemeit, próbáltam nem a szemébe nézni, mert elég zavaró tud lenni az a piszok napszemüveg, de nem bírtam ki. Összeakadt a tekintetünk, de elmentem mellette. Megérkeztünk, de most ő sietett el. És az is megfordult a fejembe, hogy csak bosszúból... Azóta nem láttam és eltelt már 2 hét vagy több, nem tudom. Sokszor olyan mintha látnám de aztán csalódok, mert nem ő az. Igazából már nagyjából felfogtam,hogy ez egy plátói dolog lesz, mert nem hiszem, hogy ismét találkozni fogok vele, annak ellenére, hogy egy helyen élünk. Fogalmam sincs miért írtam le! Talán csak megerősítésre várok, vagy csak sima véleményekre. Ti mit gondoltok erről?



2012. szept. 21. 20:00
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Meztelencsigabiga : egyet értek veled!Nagyon is :D
2012. szept. 21. 20:14
 12/14 A kérdező kommentje:
10/11 : Aranyos, mármint ez a rendszámtáblás dolog:)
2012. szept. 21. 20:16
 13/14 anonim ***** válasza:
ajjjj ezt a történetet nem értem :S és mi lett gézuval??? meg az a motorcsónak honnét került a bánya tó közepére ???
2012. szept. 21. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Hát kérlek szépen, én 4 évig szemeztem minden egyes reggel és délután egy sráccal a buszon, teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez ennél több nem lesz, de valahogy már beépült a napi rutinunkba. Még akkor is szemeztünk, mikor vele ott volt a barátnője! Nagyon jókat beszélgettünk így (nem vicc), mert már tudtam olvasni a tekintetéből. Úgy, hogy egy szót se szóltunk egymáshoz. Soha nem jött oda hozzám. Azóta a buszon már nem látom, de az utcán néha igen, és milyen jó belenézni azokba a szemekbe, amiket olyan jól ismerek!:) Egy másik eset, ennek az ellentéte: hatalmas tömegben próbáltam felnyomorogni a buszra, nagy nehezen elértem a kapaszkodót a felső lépcsőnél. Mellém került egy srác, és mivel tömeg volt, nagyon közel állt hozzám. Én ránéztem, ő is rám, azt mondta "szia", és én is neki. Két évig ő volt a mindenem. És én is az övé... Úgyhogy soha ne add fel a reményt!
2012. szept. 21. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!