Miért nem tudjuk elengedni azt, ami az egyszer már a minénk volt?

Első szerelem, amely 6 évig tart.(ott).

Már nem egy szakítás volt, de mindig kibékültünk, sajnos gyenge vagyok, és mindig én kezdeményeztem még akkor is ha nem én voltam a hibás. Vártam akár 1 hétig, 2 hétig, nem bírtam tovább és felkerestem, és mindig kibékültünk!

Tudom hogy a párom is akarta, mert nagyon örült amikor felhívtam! Sajnos nagyon makacs, és jót tesz az egójának, ha én megyek utána.. De ez idő alatt amig nem voltunk együtt, sokmindenkitől hallottam vissza, hogy nagyon lógatta az orrát, mindenki kérdezte mi a baja, de nem mondta el. Még az anyjának sem akivel kb mindent megbeszélnek.

Sajnos a makacsságából adódóan újabb problémáink keletkezetek, és tudom, hogy nem fog megváltozni. És már egyre inkább látom hogy ilyen is marad, sőt rosszabb lesz.

De én nem egészen erre az életre vágyom.

Akarom is őt, meg nem is.

Szeretem is, meg nem is. Vagyis néha inkább dühös vagyok a makacsságára, és akkor nagyon haragszok rá.

Attól félek mindig, hogy ha nem keresem őt, akkor kitöröl az életéből. Mert beszéltünk már egyszer róla, hogy talán meg kellene próbálni egymás nélkül, a sok veszekedés miatt, de tudom hogy szeret.

Nem tudom így mi lesz, mert nagyon nagyon sokat gondolok rá a szakítás óta, egyszerűen nem tudom csak úgy elfelejteni az együtt töltött 6 évet. :(

Mi lenne a legjobb megoldás? Türelmesen várni hátha észbe kap, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve csak kicsit engednie kell neki is?

És e közben felkészülni arra is hogy mi van ha soha többé nem békülünk ki? :(((