Férjezett/elvált nők véleményére vagyok kíváncsi: tényleg vége az életnek a házassággal és be kell nyelni a pasik minden marhaságát?

Igen, szélsőséges esetben tényleg előfordulhat, hogy van a "jófiú", aki minden hülyeséget elvisel és van az "alfahím", aki néha úgy istenesen lerendezi a "jófiú" feleségét, ahogy kell.

De ez nem törvényszerű. Sokkal gyakoribb, hogy két olyan ember házasodik össze, akik egyébként nem teljesen összeillőek, párkapcsolatnak nem nevezhető a viszonyuk, de házasságnak azért még jó. Mindketten hasonlóan gondolkodnak az életről, jól kiegészítik egymást, csak épp 20-25 évnyi házasság után már egyáltalán nincs se szerelem, se szeretet. Ilyenkor meg szépen, csendben, magányosan élnek egymás mellett.

A házasságuk viszont ettől még jó. Békés, veszekedések és "kikacsintások" nélküli családi hátteret biztosítanak a gyerekeknek és unokáknak, mindig van mit enni, van tiszta ruha, meleg van a házban - jó a családi légkör, csak a kettejük kapcsolata megy addigra tönkre, mert amúgy nem illenek össze. De ez még mindig jobb, mintha a "hűdenagy" szerelem hozná össze őket, "besikerülne" az első gyerek egy túlságosan vad éjszakán és csak később derülne ki, hogy egyébként hosszú távon nem tudják elviselni egymást.

Neked meg, kedves 11-es válaszoló, nem kell kétségbe esned. Attól, hogy huszon-egypár évesen nincs barátnőd, később még lehet. Csak előbb le kell tenni arról, hogy minden nőt aljas, szemét, pénzéhes dögnek nézz, mert hidd el, nem szeretik ők az olyat, ezzel a hozzáállással nem leszel sikeres náluk. Meg azzal sem, ha erre alapozva sajnáltatod magadat.

(eléggé jellemző ez a gondolkodásmód azokra, akik nem annyira sikeresek a szerelemben, mint szeretnék)