Kilátástalan az egész életem párkapcsolat terén. Nem tudok ellene mit tenni, beletörődtem. Lehet, hogy az egész előre elrendeltetett?

A személyiségem egyik fele mindig azért küzdött, hogy megváltozzak mindig küzdött azért, hogy megjavuljak, azért, hogy barátkozzak azért, hogy ne süllyedjek el. De a másik fele meg azért tevékenykedik, hogy beletörődjek, hogy eltűnjek mint egy senki, csak létezzek és semmi több. Sajnos a 2. győzött, beletörődtem és a másik személyiség teljesen eltűnt, nincs többé, nem érzem a jelenlétét a fejemben, a testemben, a gondolataimban, a tetteimben, elpusztult, eltűnt és megszűnt.

Kb 1 hónapja csak létezem és semmi több. Érzem, hogy eltűnök a társadalom és az élet elől. Minderről senki sem tud, hisz soha nem voltak ismerőseim, barátaim a családom....csak 1 anyám van senki több, mindenki kihalt. Nagyapa, nagymama stb...senki sem maradt. Engem nem érdekel, mert már nem akarok álmokat, képzelgéseket kergetni. Beletörődtem, de anyám igaz még nem olyan öreg, de minden vágya, hogy végre legyen egy valakim, boldognak szeretne látni, de ez soha sem fog bekövetkezni, mert nem akarok, nem szeretnék, nem is áll szándékomban összejönni senkivel. Ezt választottam és bele is törődtem. De idővel anyám is megöregszik és eljön majd a vég neki is és úgy fog elmenni, azzal a tudattal, hogy még senkit sem szerettem. Szégyen és gyalázat, amit neki nyújthatok semmi több. Nagyon szégyenlem magam ez miatt, és ő mit sem sejt erről. Azt hiszi, hogy majd 1-2 év múlva lesz valakim és húú, de boldog leszek, de nem, semmit sem tud, semmit sem sejt a bennem lévő fájdalomról és kínról. Senki, hisz már írtam nincsenek ismerőseim, sem barátaim akiknek ezt elmondhatnám.

Nem fogja senki sem tovább vinni, sem a nevemet, sem a véremet, sem pedig a létezésemet. Senki leszek mindaddig amíg csak élek ezen és ebben a jelenlegi formában.

Már gondolkoztam az öngyilkosságról, de ha megtenném, anyám nem élné túl, belehalna, sajnos nincs senki aki segítene neki átvészelni a gyászt és azt, hogy az egyetlen fia meghalt. Ha lenne ha lennének olyan emberek a közelünkben akik anyám mellett állnának, amíg át nem vészeli a fájdalmat, most, azonnal megtenném, kimennék a konyhába kivenném a kést a konyhaszekrényből és cafatokra vágnám az ereimet, de így nem tudom megtenni, így nem!!!!

És lehet, hogy beletörődtem a sorsomba, lehet, hogy már nem érdekelne mi lesz velem, az a baj, hogy tovább süllyedek, tovább, tovább és tovább érzem, hogy nem tudom már magam türtőztetni, érzem, hogy az elmém megbomlik. Megfogok őrülni. Senki sem tud rólam semmit sem. Napról napra rosszabbul vagyok. Amióta eltűnt a pozitív személyiségem azóta 180-fokos fordulatot vett minden, minden rosszra fordult, csak nézek ki a fejemből.

Bárcsak ne születtem volna meg, bárcsak ne történt volna mindez, ez nagyon rosszul jött össze nekem.