Beteges megfelelési kényszer és féltékenység. Mit tegyek?

Az én problémám eléggé összetett és bonyolult, de azért megpróbálom érthetően megfogalmazni, mi is bánt...A barátom elég jómódú, gazdag családból származik, fél éve vagyunk együtt és minden a legnagyobb rendben működött/működik egyetlen dolog kivételével. Sajnos elég felszínesen gondolkodik az életről, az emberekről és legfőképpen a lányokról. Eléggé pénz-orientált, sznob felfogása van, amit én el is fogadok a magam módján, mivel nyilván értem hogy ő ebbe a világba született bele, míg én egy egyszerű polgári családban születtem - se nem gazdag, se nem szegény, tehát átlagos. A probléma ott kezdődik, hogy ez a felszínesség a kapcsolatunkba is befurakodott. Tudni kell, hogy a párom volt barátnője is tipikusan olyan lány volt, akit a kitartott élet vonzott. Platinaszőke póthaj, műköröm, napi 24 órában magassarkú meg drága ruhák, amit ugye nyilván a barátom finanszírozott neki, mégpedig azért, mert mint minden fiúnak titkon, neki is bejön ez a stílus. Már-már nőideálja ez az egész, merthogy ugye dekoratív meg egy férfi számára vonzó...Én viszont abszolút nem ilyen vagyok. Persze adok a külsőmre, pozitív visszajelzéseket kapok a környezetemtől, de semmiféleképpen sem lehet rám azt mondani hogy mű lennék. Mindig volt egy egészséges önbizalmam, ami azonban rohamosan fogyatkozni kezdett mikor a kapcsolatunk beindult. Látom és érzem is hogy fontos vagyok a barátomnak, szeret engem, efelől biztos vagyok. Tetszem neki, az is biztos. Viszont sokszor biztatott már engem is arra, hogy mozgolódjak ebbe az irányba. Sokszor mondja hogy úgy vagyok neki tökéletes ahogy most vagyok, mégis tudom hogy titkon belőlem is legszívesebben egy ribancot formálna. Úgy gondolom, hogy azért elég nőies a stílusom, de azért a ribancosságtól távol van. A volt barátnőjétől eltérően nekem azért vannak céljaim, komoly egyetemre járok, amit értékel is a barátom, büszke rám, de igazából nem zavarná ha én is csak otthon ülnék és őt "szórakoztatnám". Az önbizalmam hirtelen megrendült, hogy talán nem is vagyok neki elég jó és hirtelen olyan mértékű megfelelési kényszer jött rám, hogy szinte felemészt. Nem is az exbarátnőjére vagyok féltékeny,hanem inkább arra a stílusra amit ő képvisel, mert ugyan az nem vonz engem, a barátomat viszont annál inkább és ettől valahogy kevesebbnek érzem magam, habár tudom nem kéne. A barátom számtalanszor elmondja hogy még nagyon sokáig velem képzeli el a jövőjét, az viszont nyilván elbizonytalanít, mikor ő ad nekem tanácsot mit és hogyan vegyek fel, mikor egyáltalán nem is ez az ízlésvilágom...Zavar ez a nagy anyagi háttér béli különbség is...Azt, hogy elvigyen ide-oda, vacsorázni stb. nem tartom problémának, de zavarba hoz vele, mikor mondjuk drága utazásokat meg ruhákat akar nekem kifizetni, mert engem soha nem a pénze érdekelt, ha pedig engedem neki hogy luxuskiadásokat álljon nekem, akkor meg kitartottnak érezném magam, amit ő nem tud megérteni, pedig ha valami az biztos nem szeretnék lenni,pláne nem fél év után.Nekem megalázó ez az egész... Engem nem úgy neveltek hogy fogj egy gazdag pasit ő majd jó életszínvonalon tart... Sokan mondták nekem, hogy ha ilyen kétségeim vannak, akkor szakítsak vele, azt viszont nem tudom megtenni, mert nagyon szeretem őt. Ha nem a pénzről van szó minden tökéletes, de ha szóba jön, nekem kisebbségi komplexusom van mellette. Ragaszkodunk egymáshoz, ő viszont nem érti meg, hogy miért is érzem megalázónak ha szinte eltart. Át lehet hidalni ezeket az életfelfogás béli különbségeket? Megmenthető ez még? Vagy csak túlreagálom? :/