Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tudnék tenni? Egy elég nagy szemétséget csináltak
velem.
Figyelt kérdés
27 éves férfi vagyok, 2 éve párkapcsolatban. Nagyon jól megvagyunk, imádjuk egymást, 100%, hogy ő az igazi (30). Azonban...az előző barátnőm akivel 1 évig voltam együtt, elkezdett engem hívogatni, hogy össze akar jönni velem. Én persze mondtam, hogy nekem van barátnőm és szerelmes vagyok belé, de ő ezt nem értette meg. Azt mondta, hogy akárhogy is de vissza fog szerezni engem, de ha az övé nem leszek akkor másé sem. Erre kisebb nyomozás után valahonnan megszerezte a kedvesem telefonszámát (gondolom egy munkahelyi jóakarótól mert közös a munkahelyünk a párommal), és elkezdett neki sms-eket irkálni, hogy titokban találkozgatunk, meg hasonlókat. Persze elsőre nem hitte el a párom, aztán felhívta az ex, és valami hülye kitalációval bemesélte neki, hogy ő a 3. személy a kapcsolatunkban. Szegény barátnőm teljesen összetört mert ő is imád engem, és nem meri elhinni. Én próbálom elmagyarázni neki, hogy minden szeretetem az övé és mellette más nő nekem nem létezik mert ő tökéletes, de nem nagyon akarja elhinni. Hogyan bizonyítsam be neki, hogy nekem tényleg csak és kizárólag ő létezik??? Nagyon el vagyok keseredve mert nem akarom, hogy elhagyjon, iszonyatosan szeretem őt. :-(
2009. júl. 2. 16:59
1/6 anonim válasza:
Nagyon drasztikusnak kell lenned szerintem. Fogd a barátnőd minden szó nélkül és állítsatok be az exhez váratlanul.Ott elég nyomatékosan( ne félj kimutatni milyen dühös vagy) oszd ki az exet és mond meg nyíltan hogy a másikat szereted.Fenyegesd meg hogy feljelented a rendőrségen mert ez már zaklatás.Így a párod is érezni fogja ő kell neked.Ha halogatod és nem tisztázod hármótok között nem lesz eredmény. Írj majd később mit tettél.
2009. júl. 2. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
2/6 anonim válasza:
Ha a feleséged nem hisz neked, akkor beszéld rá, hogy próbáljátok meg tőrbe csalni, hátha így majd hisz neked.Vegyél egy diktafont,helyezd el magadon, vagy ha van a mobilodon felvevő, akkor kapcsold be észrevétlenül, majd kérdezd meg hogy miért akar kibabrálni veled, miért csinálja ezt, miért hazudott a feleségednek.Aztán játszd le otthon.Vagy vegyél egy kis poloskát.
De vigyázz, mert az ilyen elmebeteg ri**ncok ezzel a szöveggel hogy "de ha az övé nem leszek akkor másé sem", nagyon veszélyesek lehetnek.Kérd meg valamelyik jóbarátodat hogy kísérjen el amikor találkozol vele, mert az ilyen nem vicc.
2009. júl. 2. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
3/6 anonim válasza:
Mindig járjál a párod kedvében, legyél gyengéd, megértő. Mond, hogy te megérted ha nem hisz neked, de ez nagy kár. Ha nem válik be semmi akkor mond, hogy nem hitted volna, hogy egy számára idegen nőnek jobban hisz, mint neked. Ezzel még azt is elérheted, h a végén lelkiismeret furdalása legyen.
Kérd meg az exed, hogy bizonyítsa be, hogy taliztatok, mondja el h mikor s hol.
Jahh...ha az exed nem fejezi be, nincsenek neked sötét haverjaid, akik mindent elvállalnak egy kis pénzért. Nem szép dolog de egy éjszaka elintézném biza, de csak ha már minden veszve lenne...ugyebár ha ártatlan vagy akkor nincs okod haragra.
2009. júl. 2. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
4/6 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy veszélyes, de engem nem nagyon tud bántani a kis 24 éves agyával, a barátnőmet meg nem meri. Ilyeneket mondott neki, hogy ő(mármint az ex) jobban tetszik nekem, mert ő fiatal meg stb...
Már megleptem a kedvesemet egy új telefonnal sim kártyával együtt, meg én is számot váltottam de engem ezernyi módon tud még zaklatni...
A napokban meg akartam kérni a párom kezét, de ezek után egyenlőre kétlem, hogy igent mondana. :-(
2009. júl. 2. 17:28
5/6 anonim válasza:
Ha az ex levágott fejét a lába elé veted talán hinni fog neked.:)
2009. júl. 2. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
6/6 anonim válasza:
De utálom az ilyen exeket. A barátom volt nője is ezt csinálja. Engem teljesen kicsinált idegileg, nyilvánosan elhordott mindennek. Ha a barátnőd nem bízik meg ilyenkor maximálisan benned, az nem a ti hibátok hanem a csajé. Ezek úgy tudnak ügyeskedni. De amúgy meg simán feljelenthetitek zaklatásért, mert ez már az. Nekem az jutott eszembe hogy menj el, találkozz a csajjal, és mond el neki hogy te imádod a barátnődet és semmi esélye, tűnjön el az életetekből. Vigyél magaddal kis diktafont, akár a mobilod is jó. És vedd fel a beszélgetést. Úgyis mondani fog olyanokat hogy ő visszaszerez, és akkor lebukik, és kiderül, hogy nincs köztetek semmi. Lejátszhatod a barátnődnek és akkor talán megnyugszik. Szerintem az hogy megkéred a kezét, bebizonyítaná számára, hogy tényleg szereted. Kérlek buktasd le valahogy azt a rosszindulatú nőt.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!