Normális, ha a szülés után cserbenhagy mindenki a pasimon kívül?

Olvass figyelmesen, nem én mondtam, hogy áldozat, egy másik írásra reagáltam vele.

Mivel az asszonyok éppen úgy szülnek, mint régen és valószínűleg belátható időn belül ez változni nemigen fog, a hozzá kapcsolódó testi lelki folyamatokban sem hiszem, hogy túl sok változás állt volna be az idők folyamán. Arról se kellene megfeledkezni, hogy azokban az időkben, amikor a gyermekágyas fiatalasszony minden támogatást megkapott a családtagjaitól a gyermekágyi depresszió ismeretlen fogalom volt. (ez is a fene nagy modernizáció egyik vívmánya, pszichológus körökben megérne egy misét, az bizonyos) Azt pedig senki ne mondja, hogy nem kölcsönösségről szól az élet, de ha mégsem, akkor nagy bajok vannak. Amikor elkezdesz csak magadnak élni. Amikor a te egyszemélyes boldogságod fontosabb, mint az, hogy a lányodat nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak lásd, akinek kivül-belül rendben van a világa. Felneveltem a gyereket. Hogyan? Ha még azt sem tudom, hogy mikor van rám szüksége? Persze, éljen mindenki magának. Ti függetlenségnek nevezitek, én önzésnek.

Na ebből is látszik hogy ez csak ilyen gyerekes hiszti a kiskori sérelmekért. Csak arról beszélsz, VELED nem foglalkozik senki, RÁD nem ér. Eddig még arról volt szó, hogy segíteni a babának. Ha anyád mindig is ilyen volt akkor meg főleg mit vársz tőle? Már túl kellett volna lépned azon, hogy rád nem volt ideje, ahelyett, hogy ilyen bosszúkon törnéd a fejed. Majd te máshogy csinálod a saját gyerekeddel. És ettől függetlenül lehet, hogy az unokáját szeretné. Ha pedig azt sem akkor meg főleg minek várod, hogy segítsen?

a te családod, a te gyereked,nem kötelességük nálad lenni. te sem érsz rá náluk pletyizni,mert ott a babád. ők miért rosszabbak? élik az életüket. tedd azt te is ahelyett h vádaskodsz és gyűlőlködsz-na meg irigykedsz

sztem kezeltesd a hisztidet