Úgy érzem teljesen leszívott. Jobb lenne nekem nélküle? Mert amúgy meg rendes és nagyon szeret.

A barátom egy energiavámpír. Egy tündéri teremtés, iszonyatosan édes, bújós, szeretnivaló, és soha nem bántana. DE. Teljesen önállótlan. Hatalmas erőfeszítéseibe kerül a legkisebb dolog elintézése is. Nincsenek céljai, nem ért igazán semmihez, önbizalma sincs, nem ambiciózus. Alapvetően pesszimista, mindenben meglátja a problémát, és felnagyítja, hatalmas fáradalomként állítja be. Az emberekért sincs oda.

Én, pedig, mintha a gyerekem lenne, ráhangolódtam arra, hogy tanítgatom, terelem az úton, segítek elintézni mindent, noszogatom, segítem, hogy jobban teljesítsen az egyetemen, stb. Az állandó rosszkedvét vagy baját, önbizalomhiányát rengeteg szeretettel próbáltam orvosolni, gyakran sikertelenül.

Mára megfordult a helyzet.

Ő most jól teljesít az egyetemen, lazábbra veszi a dolgokat, nem stresszel annyira. Továbbra is önállótlan, az igaz, de jobb a kedélyállapota, az általános hangulata és önbecsülése.

Viszont. Nekem úgy érzem már alig van erőm, lelkesedésem teljesíteni a saját feladataimat, mintha elszállt volna az egykor hatalmas ambícióm és életkedvem, életerőm. Sokszor, mint egy hetven éves, csak pihenésre, egyedüllétre vágynék. Sokszor már alig várom, hogy menekülhessek haza vidékre a szüleimhez, ami mindentől távol van, nyugiban.

A másik, hogy hiába változott meg pozitív irányba, folyamatosan bennem van az, hogy ezt szinten kell tartani, nehogy valami sérülés érje, mert akkor megint mélyre zuhan. Ezért akármi jó programmal, dologgal áll elő, mégsem tudom elengedni magam és úgy élvezni, mintha egy másik emberrel lennék.

Van egy ismerősöm, aki teljesen ennek az ellentéte. Miután vele beszélgettem vagy akármit csináltam, mindig tele életerővel, kedvvel, célokkal telítődtem meg. Vele sajnos többet nem tudok találkozni.

Nem tudom, mit tegyek, mert egyébként tényleg nagyon aranyos, kedves. A szex is jó, és szeretek vele összebújni, bár gyakran akkor is feleszmélek, hogy mintha úgy szorongatnám, mint egy kisfiút, akit védelmezek. Ő, pedig úgy bújik, mint egy kisfiú.

Nagyon hozzám nőtt már, de gyakran úgy érzem, hogy nem jutok előbbre vele, hanem inkább sokszor visszafelé. Szeretem, ha valaki el tud kápráztatni valamivel, ha felnézhetek rá, ha új dolgokat tud mutatni nekem. Ez nincs meg. Tanácstalan vagyok.