Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek hasonló helyzetben? Hogyan kellene reagálnom?

Figyelt kérdés

A kiindulópont: egy csaj közölte, hogy tetszem neki, puszikat dobott, csak az a gond, hogy nem sok jót hallottam róla, eléggé ribancos (állítólag). A dolog onnan indulhatott, hogy időnként "cukkoljuk" egymást, talán azt hitte, hogy ki akarok kezdeni vele. Viszont a helyzetet bonyolítja egy-két "apróság". 1. Lelki problémák (szorongás, önbizalomhiány, gátlásosság stb.) miatt eddig nem volt senkim, nincs is tapasztalatom párkapcsolati téren, pedig 28 vagyok (tudom, fiúknál ez már majdnem - vagy teljesen - gáz, de mindegy). Most esetleg itt lenne az alkalom, hogy tapasztalatot gyűjtsek, már ha a csaj tényleg komolyan gondolja. Viszont 2. korábban - talán naivan - az igazinak tartogattam magam, és elítéltem az efféle "egyéjszakás" kalandokat. Most úgy érzem, hogy ha engednék a csajnak, akkor a korábbi önmagamat hazudtolnám meg, és nem tartanám magam az elveimhez. Szóval egyrészt ott van a tapasztalatszerzés csábító lehetősége (még ha tudom is, hogy vele valószínűleg nem lenne semmi komoly kapcsolat), másrészt viszont kétségeim is vannak, és fogalmam sincs, hogy a csaj komolyan gondolja-e, amit mondott, vagy csak szívatni akar. Ő egyébként fiatalabb, 20 körül van. Engedjek-e a csábításnak, és egyáltalán: hogyan derítsem ki, hogy ő mit is akar? Nem akarok beégni. :)

Ha lányok válaszolnak, akkor örülnék, ha megírnák, hogy ők elítélnék-e a fiújukat, akiről kiderül, hogy korábban így gyűjtött tapasztalatot. Előre is köszönöm az értelmes válaszokat (bár sejtem, a többség azt fogja írni, hogy hülye lennék, ha nem használnám ki a lehetőséget).



2012. máj. 9. 18:37
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Lehet hogy a majdani igazi már tapasztaltabb lesz nálad. Könnyen megeshet:) Kérdés, hogy azt szeretnéd-e, hogy ő tanítgasson téged mert ott szerencsétlenkedsz, vagy nem akarsz teljesen amatőrnek tűnni előtte.
2012. máj. 9. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Egyrészt: rendes srácok csak a negyven feletti nőket érdeklik,

másrészt: úgy szerzel tapasztalatot ahogy tudsz, senkinek semmi köze hozzá, ha később a barátnőidnek ezzel vágsz fel akkor hülye vagy,

harmadrészt: minden pinát amit kihagysz, a túlvilágon az orrodra akasztják!


Üdv.

2012. máj. 9. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Nem akarok felvágni ezzel senkinek, csak akkor is van bennem némi lelkiismeret-furdalás. Másrészt meg arra is gondoltam, hogy jobb lenne olyannal, aki tényleg szeret, ez előtt a csaj előtt talán jobban szégyellném magam. Viszont ott van az a nyomasztó teher, hogy eljön-e számomra az igazi, és ha igen, akkor mikor. Ugyanakkor valamennyire taszít is ez a ribancosság, számomra kicsit zavaró az, amit a csajról hallottam, miközben meg vonzó is ez az érdeklődés, és soha nem éreztem még olyat, hogy meg kellene húznom az adott csajt, most meg van bennem valami ilyesmi is, időnként bizsergés fut rajtam végig, ha rá gondolok. Lehet, hogy csak én agyalom túl a dolgokat, de van min rágódnom.
2012. máj. 9. 19:03
 4/11 anonim ***** válasza:
Csak annyit mondok, hogy rólam is kitaláltak annak idején egy csomó hülyeséget. Alaptalanul persze, irigységből, mert tetszek a férfiaknak és kedvelik is a társaságom. Még úgy is, hogy nem történik köztünk semmi. Nem kell mindent okvetlenül elhinni amit mások állítanak valakiről.
2012. máj. 9. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Szimpatikus a hozzáállásod, hogy érzelmet szeretnél vinni a dologba.:) Egy dolog miatt féltenélek, hogy esetleg megaláz a csaj, sajnos benne van a pakliban.

Én a helyedben lehet elhívnám egy-két randira, hogy egy kicsit jobban megismerd, még ha csak szex is lenne belőle, szerintem megnyugtatóbb lenne számodra is, nem tudom mennyire ismered egyébként.

Ha jól sülne el a dolog, szerintem hatalmasat dobna az önbizalmadon, már csak emiatt is kipróbálhatnád. 23/L

2012. máj. 9. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Nem igazán ismerem őt, ő se nagyon ismer engem. Viszont rövid idő alatt is tapasztaltam a kihívó viselkedését (vagy reakcióit), közösségi oldalakon láttam a megnyilvánulásait (kérdés, hogy ez mennyire szerepjátszás, de nem hinném, hogy idővel levetkőzné az ilyen tulajdonságait, az anyjáról se hallottam sok jót), szóval valamilyen képet össze tudtam állítani magamban róla.

Kedves utolsó, mindig is úgy gondolkodtam, hogy érzelem nélkül nem menne a szex, de mint fentebb is írtam, voltak problémáim önmagammal, az idő elment, a szüzesség meg egyre cikibb, és mivel eddig nem jött össze semmi, kezdek kételkedni abban, hogy valaha is lesz valakim, meg hogy az igazinak fogom tudni először odaadni magam. Soha senki nem mondta, hogy tetszenék neki (max. egy-két esetben sejtettem, hogy talán bejövök az illetőnek, de nem mertem lépni semmit), most viszont hirtelen felcsigázott az esetleges szex lehetősége, szinte forr a vérem, és teljesen összezavarodtam. :)

2012. máj. 9. 19:21
 7/11 anonim ***** válasza:
Hát, ezt magadban kell lerendezned, de emiatt kár lelkiismeret furdalást érezned, mivel a lányt nem hitegetnéd, korrekten állsz a dologhoz, ettől nem lennél kevesebb, vagy kevésbé becsületes. Várni az igazira lehet jó dolog, de közben elrohan melletted az élet. Meg ahogy korábban írtam, szerintem jó hatással lenne az önbizalmadra, és talán kezdeményezőbb lennél a lányokkal.:)
2012. máj. 9. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim válasza:

1. Hogy egy korábbi válaszadónak válaszoljak, hülyeség, hogy a rendes srácok csak a 40 feletti nőket érdeklik.

2. Szerintem ez a lány nem túl jó ötlet, de te tudod...

3. Ne várj az igazira! Ki tudja, mikor találkozol vele... Amíg rá vársz, elszalad melletted az élet :)

4. Ha a barátomról kiderülne, h korábban így gyűjtött tapasztalatot, nem zavarna és nem ítélném el. Elfogadnám, h ő így döntött :))

2012. máj. 21. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Kösz a tippeket, de már megoldódott az ügy. Igazából a csaj valószínűleg csak szívatni akart, vagy játéknak tekintette az egészet, és nem voltam elég érdekes a számára. Így aztán marad a "cölibátus", bár talán jobban is jártam, mert belegondoltam abba, hogy ha első alkalommal ott bénáztam volna, akkor másnap már talán az egész falu tudott volna mindent. :) Egyébként igen, élnem kellene az életemet, csak sose volt túl nagy önbizalmam, egy idő után meg belekerültem a szüzesség - önbizalomhiány/gátlásosság - szüzesség ördögi körébe, amiből mostanában próbálok valahogyan kilépni. Majd talán egyszer sikerülni is fog.
2012. máj. 22. 19:34
 10/11 anonim ***** válasza:
Örülök, hogy nem történt semmi kínos dolog. Az biztos, hogy ha kicsit többet megmutatsz magadból, érdekesebb leszel a lányoknak és így bevonzhatod a hozzád hasonló gondolkodásúakat. Sok sikert, és tényleg legyen önbizalmad, legtöbbször pont azoknak van, akiknek nincs mire büszkének lenniük, nem tudnak semmit felmutatni.
2012. máj. 23. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!