Állandóan segíteni akarnak rajtam, magam oldanám meg a problémáimat, de miért nem hagyják?

Nagyon elegem van, egyszerűen kezd betelni a pohár. 20 éves vagyok, nem volt még párkapcsolatom és mindenki rám szállt emiatt mostanában. A kollégáim kerítőt akarnak játszani, állandóan össze akarnak valakivel hozni. Mivel nem megy pletykálnak, kombinálnak, olyasvalakivel hoznak össze akihez semmi közöm, ráadásul ezzel főleg neki tesznek keresztbe, mert neki viszont van párkapcsolata. A lakótársam állandóan a fiú haverjainak akar bemutatni. Összehaverkodtam egy sráccal nemrég és elmentünk együtt egyik este, de nem randi volt, csak együtt lógtunk barátilag, kocsmáztunk, dumáltunk. Azóta anyáék állandóan a "randi"-ról kérdezgetnek, de nem volt randi. Rosszul érzem magam. Nyomaszt az egész helyzet. Magányos vagyok, de nem akarok csak ezért beleugrani valamibe. Nem érzem, hogy el lennék késve, ugyanakkor vágyom bizonyos dolgokra, férjre, saját családra, idővel majd gyerekre, és minderre azért nem 10-15 év múlva, hanem ha egy mód van rá, akkor még 30 éves korom előtt. Ugyanakkor leszámítva a magányosságot, ami időnként elfog és a szeretethiányt az életem rendben van. Egyetemre járok mellette dolgozok, a családommal vagyok, igyekszem új barátokat szerezni, emberekkel körülvenni magam a szabadidőmben, szal tartalmas kapcsolatokat kiépíteni. Ez a 4 dolog, a suli, a meló, a család és a haverok kitöltik az időmet. Persze simán lenne hely az életemben valakinek, de nem akarok rágörcsölni, nyitott szemmel járok. Jól elvagyok egyedül, lefoglalom magam, és nem akarok csak azért együtt lenni valakivel, hogy ne legyek egyedül. Majd csak akkor és azzal a férfival akarok együtt lenni, amikor és akivel majd úgy érzem, hogy nélküle nem tudok lenni. De ez, hogy mindenhonnan sürgetnek, meg pátyolgatnak, hogy majd ők segítenek, ha már olyan béna vagyok h egyedül nem megy... Ez egyszerűen kikészít. Mit csináljak?