Miért kell ennyit szenvednem?

Hol is kezdjem, megpróbálok rövid lenni.

Volt egy barátnőm, akit szerettem, tiszteltem, de valahogy nem éreztem hogy kölcsönösen szeret. Mindig a volt barátját siratja, aki elhagyta, mindig az a nyomoronc volt a főtéma, mikor meg kitört belőlem hogy hagyja abba még elkezdett bőgni. Aztán 3 hónap után, elhagyott, megjegyezném az incidens után én akartam elhagyni, mert aznap mikor megmondtam a véleményem arról hogy folyton a barátját emlegeti, pont a szülinapja volt.. És hát aznap este nem volt éppenséggel kedves sem, leégetett jópárszor, a barátai előtt, mindenki előtt, beleöltem a csajba a sok pénzt és nem kaptam sz@rt se! Aztán szakítottunk, folyton azt emlegette nem velem van a baj, nem miattam lett így, na mondom ...akkor ki miatt?? erre ő, hogy miatta, vele van a baj. Aztán kb 2 hónap múlva egy másik csávóval jött össze. Akivel állítólag már akkor ismerkedett amikor még velem volt együtt, ha jók az értesüléseim még vetkőzött is a webcamban a csávónak, mutogatta a mellég meg mindenét...úgyhogy jól kifogtam a csajjal, meg is mondtam róla a véleményem, ha meglátom az utcán rá se nézek, hányingert kapok tőle, gusztustalanok...a második barátnőm se volt épeszű, azt nem érdekelte semmi, nem is beszélek róla, borzalmas.

Próbálok ismerkedni, de őszintén szólva le se sz@rják a pofám az emberek, pedig normális vagyok és ápolt. Esküszöm ha van olyan nő aki ismerkedne velem, örülnék neki...már komolyan kezdem unni. hogy nem sikerül semmi és hogy a nők ilyen érzéketlenek. És most kérlek titeket ne jöjjetek azzal hogy a pasik is ilyenek, tudom hogy olyanok, de ez már kabaré ami van. 20/F