Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerinted ez önzőség a részemről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerinted ez önzőség a részemről?

Figyelt kérdés

Hónapokkal ezelőtt megebszéltük párommal, hogy egy hosszú hétvégre együtt megyünk, az én baráti társaságommal. Lefoglaltuk a szállást, stb. Tudni kell, hogy az én hobbimmal kpacsolatos a dolog, ebben Ő nem érintett, de ettől még egész nap együtt lehetnénk és csinálhatnánk programokat sétálhatnánk stb.

Kb 1,5 hete folyamatosan hajtogatja hogy neki nincs kedve jönni, aztán rá fél órára meggyőzvén magát különböző kijelentéseket tesz, hogy akkor mégis jön, ismerősöknek meséli hogy megyünk el, majd nekem ismét panaszkodik hogy ő ezt hogy utálja stb.

Szerinte csak azért bólintott rá mert én túlságosan erőszakos voltam vele ilyen téren, és szándékosan akarok benne bűntudatot kelteni.

Ez lenne életünk első közös kirándulása ahol közös programban veszünk részt, ami ottalvós és panzióban alszunk, ráadásul a baráti társaságom is most ismerné meg igazán, nagyon készülnek rá.

Hozzáteszem, Ő nagyon nem szereti ha vele ugyanezt csinálják pl. hogy szól az egyik haverja hogy megy át hozzá, de lemondja, akkor nagyon haragszik rá hogy mennyire emegbízhatatlan.

Úgy éreztem, nem gond ha a későbbiekben nem akar jönni, de még egy ilyen élménye sincs, viszonyítnai sem tud, próbáltam felkelteni az érdeklődését stb. ez szerint már erőszakosság, persze az utolsó pillanatban döntötte el hogy akkor mégsem. Nagyon cserbenhagyva érzem magam.

Az Ő hobbija hogy egész nap szg.-es játékokkal játszik. Csak az érdekli, az utóbbi időben szinte alváson kívül csak ezzel foglalkozik, sajnos ebbe nem tudok részt venni de már beszélgetni sem tudunk közben...

Kívülállóként Ti is úgy látjátok hogy ez önzőség a részemről?

Köszönöm hogy olvastátok és a válszokat is.


2012. ápr. 20. 12:45
 1/7 anonim ***** válasza:
72%
Az elejétől kezdve éreztette,hogy ehhez neki nincs kedve.Rábólintott,mert szeret téged,de mintha a fogát húznák.Én nem erőltettem volna,ha ennyire látszik,hogy ez neki mennyire nincs kedvére. Az első közös nyaralás rólatok kellene,hogy szóljon és nem rólad a barátaidról és mellékesen ő is ott van.Rossz,hogy visszamondta,de teljesen jogos,hogy nincs kedve menni egy olyan nyaralásra,ahol rajtad kívül nem ismer senkit,olyan programok lesznek,amihez ő nem ért vagy nem érdekli.Ez neked szórakozás,neki kínlódás.
2012. ápr. 20. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
22%
Nem illetek össze, keress valaki mást.
2012. ápr. 20. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
0%

Bocsánat, visszavonom.

Nem a kérdező írta a privát üzenetet.

2012. ápr. 20. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Ismeri a barátaimat találkoztak már nem egyszer, de konkrétan nem volt még alkalma egyik félnek sem hogy esetleg komolyabban elbeszélgessenek stb. Szóval nem lenne egyedül, ismeri őket csak nem olyan szinten mint pl. én.

Semmi gond kedves 3.-as, de azért meglepődtem első pillanatban :)

2012. ápr. 20. 13:11
 5/7 anonim ***** válasza:
79%

Mivel ő kezdettől nem akart menni, így kicsit önzőségnek tartom. Ha neki nincs kedve, jó. Meg lehet kérdezni persze még 1-2 alkalommal, hogy nem gondolta-e meg magát, de ennyi.

Viszont ha már igent mondott, illene elmennie. Egy alkalmat kibír.

2012. ápr. 20. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Kezdetben még benne volt, és lelkesnek tűnt rábólintott. Nemrég kezdte ezt hajtoganti hogy neki mennyire nincs ehhez kedve. Lehet már akkor sem volt, de egyszerűbb lett volna ha akkor mondja. Ki kell fizetnem így a szállását neki is, mert már lefoglaltuk.

Az a gond hogy a kapcsolat elején többször mondta hogy szerinte a kapcsolatért áldozatokat kell vállalni és ha neki nem lenne kedve akkor is jönne néha velem, csak hogy velem legyen. Itt a remek alkalom hogy megmutassa de hát vagy akkor hazudott, vagy elmúltak az érzések.

2012. ápr. 20. 14:02
 7/7 anonim ***** válasza:
igen önző vagy 21L
2012. ápr. 20. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!