Tényleg én vagyok az önző?
Figyelt kérdés
Megismerkedtem a buszon egy sofőrrel. Most már szeretnénk összeköltözni. Ő 60 km-re lakik tőlem, ott lakik és ott van a telephelye is. Mivel ő foggal-körömmel ragaszkodik a buszához meg a járatához, én költöznék hozzá. Én fordító vagyok, tehát mindegy hol dolgozom. Ő egy 32 négyzetméteres, 1 szobás panelban lakik (amin még 11 év hitel van). Ez a probléma, ugyanis nekem még annyi hely sem jutna, hogy a számítógépemet el tudjam helyezni, arra meg végképp nincs hely, hogy az íróasztalomat odavigyem. És a gardróbban még kapnék egy azaz egy darab polcot, mert több hely nincs. És nem érti meg, hogy ott nem tudok dolgozni. Azt mondta, hogy vegyek egy laptopot, azzal az ágyban is tudok dolgozni. Én már felajánlottam, hogy vegyünk ki egy nagyobb lakást felesben, de még egy métert sem hajlandó arrébb költözni. Most öt perc sétára van a busza, és nem hajlandó messzebb költözni, ha tehetné a WC-re is busszal menne. Tegnap megint megkérdezte, hogy mikor költözöm oda végre. Mondtam, hogy akkor, ha elfér az íróasztal, és tudok továbbra is dolgozni. Erre rám kiabált, hogy hogy lehetek ilyen önző, becsapta az ajtót, és elviharzott. Most tényleg én vagyok az önző, mert továbbra is normális körülmények között akarok dolgozni?2012. márc. 17. 11:44
1/10 anonim válasza:
Ha ő még egy teljes négyzetméternyi helyet sem képes neked adni a lakásában, akkor szerinted ez a bimbódzó kapcsolat vajon kibontakozhat ilyen körülmények között?? Valamennyit neki is kéne áldoznia, ha már ennyire komolyan gondolja. Én a helyedben nem mennék utána.Ha ő nem kér bocsánatot és nem értékeli át a helyzetet, akkor hagyd a fenébe.
2/10 anonim válasza:
Ez van, ha egy értelmiségi összejön egy buszsofőrrel...
3/10 anonim válasza:
En a helyedben nem áldoznám magamat fel, ahol nem érzem otthonosan magamat!
A pasid ragaszkodik mindenéhez, tehát nem hiszem, hogy te ki fogod birni hosszútávon vele élni!
4/10 anonim válasza:
Nem te vagy az önző! Bár én nem sok jót látok egy olyan kapcsolatban, ahol az egyik fél - nem te- ennyi kompromisszumra sem képes. Olyan nincs, hogy az egyik mindent feláldoz, a másik meg semmit. Lehet, hogy ezen kellene elgondolkodni és nem a költözés dátumán
5/10 anonim válasza:
Már bocs,de nem értem,miért állsz szóba ilyen emberekkel.
6/10 anonim válasza:
Nem te vagy az, hanem ő. Most ha esetleg gyereketek születne később, akkor őt a polcon akarja majd tartani, mert nem hajlandó onnan elköltözni? Én inkább szakítanék, ha ennyire nem hajlandó a te érdekeidet nézni. Rákérdeznék, hogy fordítva mit gondol magáról, nem ő-e az önző, hiszen eddig te engedtél több mindenből.
7/10 anonim válasza:
Ugye nem komoly a kérdés? Nem tudom, hány éves ez a buszsofőr, de a nagymamám nem volt ennyire rigolyás... Mi a csudát akarsz tőle?
8/10 A kérdező kommentje:
A kérdés nagyon is komoly. És 36 éves.
De valószínűleg vége, mert azóta sem keres. Én pedig nem fogom keresni.
2012. márc. 18. 12:47
9/10 anonim válasza:
figyelj, azért egy olyan kapcsolatot, ami már annyira komoly, hogy össze akartatok költözni, ne dobjatok el emiatt... mondd meg neki, hogy ha fontos neki az összeköltözés, akkor engedje, hogy kicsit átalakítsd a lakását, hiszen onnantól a közös lakásotok... egy számítógépasztalnak el kell férnie bárhol, vehettek pl. az ágy helyett kihúzhatósat, az is egy megoldás. szurkolok, hogy rendbejöjjön a dolog.
10/10 A kérdező kommentje:
Coralie az, hogy átrendezzem a lakását, esélytelen. Ugyanis volt, hogy takarítottam egy kicsit nála, és nem oda tettem vissza valamit, ahol volt. Bejött a lakásba, és szinte egyből kiszúrta, hogy az nem ott volt. Mindennek megvan a helye, és máshová nem lehet tenni.
De valószínűleg ennyi volt, mert nem keresett. Én meg nem fogok futni utána. De úgy fogom fel, hogy legalább tudom milyen emberhez nem költözöm.
2012. márc. 19. 13:56
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!