Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megmozgathat érzelmileg egy 20 éves lány egy 26-32 év közötti férfit?
Én lennék az a 20 éves leányzó. Őszintén, én nagyjából elégedett vagyok magammal, mint belső mint külső terén. Persze, mint (sztem) minden nőnek nekem is vannak hisztikirohanásaim és vannak külsőleg is hibáim, de elfogadom magam ahogy vagyok(esetleg ha úgy van próbálok változtatni dolgokon)
Pasik terén inkább válogatós vagyok sajnos...Nyár óta nincs semmilyen párkapcsolatom, mert egyszerűen feleslegesnek érzem belevágni egy olyan kapcsolatba, amiben semmi rációt nem látok.
És valamennyire megkülönböztetem a férfiakat kor alapján. Én úgy érzem, hogy egy stabil 26-27 évesre minimum szükségem lenne, de 10 év is simán beleférne. Valamiért azt érzem, h a korral jár a tapasztaltabb és a stabilabb személyiség kialakulása.
Persze ennek ellenpéldája: nyáron összeismerkedtem egy nálam közel 7 évvel idősebb pasival, aki számára az is nagy gondokat jelentett volna, hogy ez egy felvállalt kapcsolat legyen. Így visszagondolva és látva az azóta eltelt napjait, sztem még ő sem tudja mit is szeretne igazán. Persze ez csak az én véleményem. Az ő kifogása akkor a korkülönbség volt...
Ti mit gondoltok nagy befolyás ez egy 26-30 (esetleg 32) éves férfi számára az ekkora korkülönbség?
Szia!
Emberek vagyunk, mindenkinek más és más a gondolkodása.De szerintem ha párkapcsolatról van szó és a férfi és a nő is egy szinten ( egy hullámhosszon) vannak és a leglényegesebb h szeretik egymást akkor szerintem ezzel nem lehet gond. Ha valaki csak azért nem jár valakivel a kor miatt ( persze ha nem valami orbitális a korkülömbség) akkor gátolja magát abban h megtalálja a szerelmét. Mert senki se tudja h ki az igazi, de ha még ennek gátat is szab akkor nehezebben fog rátalálni.
Engem biztosan nem mozgatna meg egy 20 éves "kislány". Semmilyen szempontból.
32/F
nem kötöm korhoz az értelmet, viszont a tapasztalatot és az érettséget igen. És ezt nem csak a férfiakra, nőkre is értem. Már egy csomó kapcsolat van, ahol a nő idősebb nem is kevéssel...
Arra vagyok kíváncsi, hogy mekkora dilemma, mondjuk egy 20-as évei végén járó férfinak a korkülönbség. Persze egyén függő, de más tanácsaiból, tapasztalataiból tanul az ember...
10 év nem számít komoly korkülönbségnek. Esetleg 15, 20 év. Márha a lány elmúlt 18.
Az teljesen normális és elfogadott dolog, ha a férfi 5-10 évvel idősebb.
Szia!
Szerintem megmozgathat!Van olyan, hogy szerelem és vonzalom,kémia...na meg a belső tulajdonságok!
Miért ne?!
Én sose jöttem ki a korombeliekkel.Az első szerelmem 6évvel volt nálam idősebb,16 voltam akkor!
20-21 évesen volt velem egykorú,vagy 1évvel idősebb párom,de egyszerűen sosem működött.Persze nem a korra fogom,de tényleg lényeges.
Most 24 évesen pl abszolút nem tudok elképzelni magam mellett egy 24 éves férfit.Inkább egy 28-29évest...vagy idősebbet.
igen.
egyik ismerősöm 23 éves, és egy 14 éves csajszival kavart, de elég komolyan, aztán szerencsére vagy sem, észhez tért, és nem lett szerelmes, de aztmondta k*rvasok akarat kellett ohzzá,mert nagyon megkedvelte a csajt..:/
35/F vagyok, nekem nem lenne probléma. mondjuk 20 kicsit kevés, de pár évvel 20 fölött már nem kislány, de 20 sem feltétlen.
egyébként kb. 15 éves kortól már vonzóak lehetnek a lányok, kívánatosak, na persze párkapcsolatba nem mennék velük :D érzelmileg sokminden megmozgathat de az nem minden.
Mondjuk az lenne normális, ha nem 20 év alatt gondolkoznának párkapcsolatban az emberek, hanem 20 év fölött lenne ez "divat", mert érettség is kell hozzá, nőknél, férfiaknál egyaránt.
10-12 év korkülönbség még belefér sztem. ennél több már vitatható.
Egyetértek a kiegyensúlyozottság kérdésével, de az egyéni variancia annyira nagy, hogy szerintem nem lehet ilyen általánosításokat kijelenteni.
Puding próbája az evés.
25/F
Azért valamit megmagyarázhatnál nekem. Miből gondolod, hogy te 20éves lány létedre érettebb vagy egy 20éves fiúnál? A lányok hamarabb érnek hülyeséggel ne gyere, köszi:)
És, ha már a tapasztalatoknál tartunk. Miben tapasztaltabb egy 28éves férfi egy 22évesnél? Abban, hogy van lakása, biztos egzisztencia stb.? Mert, ha ezt nézed, akkor te anyagias vagy. Ráadásul ez sem korfüggő...
Félre ne érts, nem zavar, hogy így gondolkodik sok lány. Mégpedig azért nem, mert huszonévesen tizenéves punci jut, harmincon felül huszonéves punci és még 40felett is lesz esélyem egy jó kis harmincasnál:)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!