Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rosszat tettem? Megbocsájthatatlan és elítélendő?
Egy évig voltam együtt az exbarátommal, ő volt az első igaz szerelmem. Nagyon szerettük egymást, de keveset voltunk együtt és részemről kezdett kihűlni a nagy szerelem, ő pedig beleszeretett a munkájába és szinte minden idejét annak áldozta.
Egyik haverjával megismerkedtem kicsit jobban. Nem idnult semminek, csak ismerkedésnek, haverkodásnak. Végül is, alig 3 hónap alatt egymásba szerettünk. Egy hónapig titkoltuk mindenki elől, nem volt semmi szex és más, csak sokat beszélgettünk és voltunk együtt. Csók helyett homlokpuszi és ilyenek.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy elmondjam az exemnek, hogy mi a helyzet. Sajnáltam és szívem megszakadt, de nem volt értelme tovább folytatni.
Utána rá 2-3 hétre felvállaltuk a "haverral" hogy igenis mi együtt vagyunk. A régi baráti társaságban mindenki engem szid, hogy szemét r_banc vagyok és a barátomat, hogy mekkora tapló, hogy a barátjától elszedte a nőjét.
Sokkal jobban szeretem mint az exem, sokkal jobb vele. Igaz vele is hetente 2szer találkozom(exemmel 2hetente 1szer), de mégis olyan jó vele. Érzem, hogy szeret mert minden lehetsége módon kimutatja, hogy szeret.
Tényleg nagy bűn amit tettem, hogy ennyire leszólnak érte?
Utolsó, köszönöm, ezzel magad minősíted! ;)
Sok haverjával beszéltem napi rendszerességel (vagy 2 napi). Viszont vele(mostani barátommal) túl jól megértettük egymást és mit tehettünk volna? Költözzünk el egymástól a lehető legmesszebb vagy mi?
Igan, valószínű elöntene a düh és a méreg, de nem r_bancoznám le ilyenért, pláne nem, ha tudom,hogy valóban komolyan gondolják és nem csak dugni akartak egymással.
Na.
1. Az exbarátod nem fogja ezt megérteni, legalábbis még így frissében nem. Majd ha lehiggadt és túllépett rajtad talán, ha szokott gondolkodni. Tőle ne várj csodákat, neki most te egy utolsó kva vagy, a barátod meg egy áruló f.sz.
2. A többi barát véleménye felejtős. Ők kívülállók, nekik látniuk és érteniük kéne, hogy ez nem az exed szivatására ment, hanem egyszerűen jött egy szerelem és kész. Van ilyen. Nekik pártatlannak kéne maradniuk, de gondolom egyszerűbb téged meg a barátodat szidni, mint értelmesen gondolkodni.
Szerintem ez nem bűn, egyszerűen ha tényleg jön egy szerelem, akkor most mégis mit lehet tenni? Ha barátom már nem szeretne, és el akarna menni, akár új csajjal, akár csak úgy, hát ez van. Valszeg pokoli sz.rul esne, de nem fogom magamhoz láncolni, a szeretet nem ilyen...
És ne felejtsd el, minden csoda 3 napig tart. ;)
21L
Ez egy iratlan szabály:
Baráttal, munkatársal, barát barátjával, rokon barátjával, exed barátjával soha ne kezdj!
Én nem rib.... le, de remélem ugyan ezt visszakapod az élettől többszörösen ;)
Én legalább is ezt kívánom.
Majd meglátod milyen jó dolgott tettél :)
Elhagytad a párodat, rendben.
Hátbaszurtad a párodat, már nagyon nincs rendben.
Tönkretetted a havárságukat, egyenesen szemét dolog.
Mint írtam, remélem többszörösen visszakapod az élettől.
Nem csoda, hogy mindenki ki van rád akadva.
Kedves #17-es!
Te ismered a tisztesség szó jelentését?
Megannyi ilyen történt már velem.
Lett volna esélyem kolléganőt (érinthetetlen bombázó nőt képzelj el), és nemet mondtam.
Egy életen keresztül bánni fogom, de a becsületem többet ér.
Jártam már 2x úgy, hogy haver barátnője próbálkozott.
Az első esetben hatalmas szerelmem volt a lány, talán vele az életem teljesen máshogy alakuzlt volna, de neki is nemet mondtam.
Megevett a fene, hogy ekkora szemét az élet, de...!
De én bele merek nézni a tükörbe, az összes haverom és barátom szemébe, és még a gerincem is megvan.
Kedves utolsó! Én is bele merek nézni a tükörbe, megvan a gerincem és semmit halálos bűnt nem követtem el.
Szeretjük egymást a barátommal, nagyon is. A többi meg mit számít? Neked jobb, hogy lemondtál olyan nőkről, akikkel boldog lehettél volna?
Én egy hülye íratlan szabály miatt nem mondok le a szerelemről. Barátok jönnek és mennek, de a párom velem marad.
Leribancozol és azt kívánod, hogy többszörösen kapjam vissza? Mit? Azt hogy boldog lehetek azzal a férfival, akivel a világ sokkal szebb? Mekkora bűn. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!