Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszik egy lány, de nem tudom mitévő legyek?

Figyelt kérdés

Van 1 lány a suliban, ahová járok, aki nagyon tetszik. Sőt, talán nem csak szimplán tetszik, hanem érzek is iránta valamit. Azt nem tudom, hogy szimpla fellángolás, vagy mi is ez. Csütörtök óta nem tudom az eszem, ugyanis akkor fogott meg nagyon. Épp a terem ablaka előtt sétált osztálytársaival, amikor egy pillanatra megállt, és annyira gyönyörű, hogy nem tudtam nem az arcát bámulni. kb. 10 másodperce néztem a szemébe, mikor ő is megpillantott, és a szemembe nézett, onnantól kezdve megbabonázott. Addig nevetgélt a barátnőivel, ám mikor egymás szemébe néztünk, rögtön elült a mosoly az arcáról. Csak 1 pillanatig néztünk egymás szemébe, de nem tudom kiverni a fejemből. Ez történt ugye csütörtökön, ma szombat van, és egyfolytában ő jár a fejemben. Sajnos még a nevét sem tudom, viszont nagyon szeretném megtudni. Csütörtök óta semmit nem tudok gyakorlatilag csinálni, mert egyfolytában rá gondolok. Este is alig tudok elaludni. Viszont van még 1 gond. Állítólag van barátja, ezt osztálytársaim mondták. Szóval most nem tudom, hogy mi tévő legyek, de annyira szeretném ha most itt lenne velem.

21/f


2012. márc. 31. 10:55
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Eszembe jutott egy dolog, amivel kezdeményezhetnék nála. Mivel egyáltalán nem ismerjük egymást, egy picit tartok attól, hogy odamenjek hozzá, és elkezdjek beszélgetni pl. a barátnői jelenlétében vele. Szóval ráírom egy kis cetlire pl., hogy "Eljönnél velem randizni? Ha igen bólogass, ha nem dobj egy hátraszaltót" Esetleg még írnék mellé valamit. Szerintetek ez rossz ötlet? Jó lenne, ha lányok is válaszolnának rá, hogy nekik ez tetszene-e.
2012. márc. 31. 22:23
 12/22 anonim ***** válasza:

ez nagyon zsír :D


ha nekem adnád a kezembe, első reakcióm a nevetés lenne... ez tuti bejön neki :D ha mégse, akkor bánhatja :P

2012. márc. 31. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:
Köszi a pozitív visszajelzést. Tényleg nagyon jó lenne ha lányok is kifejtenék véleményüket erről az ötletről, hogy általában bejön-e ez nekik? Vagy esetleg Te lány vagy?
2012. márc. 31. 23:14
 14/22 A kérdező kommentje:
Egyébként ez a szerelem meg megöl. Pörög az agyam, hogy mit tegyek, nem tudok aludni.
2012. márc. 31. 23:15
 15/22 anonim ***** válasza:

igen, lány vagyok :D


aludj csak, karikás szemmel, zombiként nem biztos, h bejössz majd neki :P


figy, én amikor ennyire rá vagyok kattanva valakire, úgy sikerül elaludnom, h kitalált sztorikba képzelem magam, természetesen Vele... aztán a nagy álmodozásba rendszerint be is alszok. :D

2012. márc. 31. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:
Igazából legközelebb hétfőn lesz lehetőségem megtenni azt, amire már csütörtök óta várok, szóval van időm kipihenni magam. Nagyon hálás vagyok a tanácsaidért, és a biztatásodért!
2012. márc. 31. 23:44
 17/22 anonim ***** válasza:
mi volt? na hajrá!
2012. ápr. 2. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:
Nem találtam a suliban, mivel valószínűleg gyakorlaton volt, és ha jól tudom külső gyakszin, tehát egy külső cégnél. Hátha holnap sikerül összefutnom vele. Az a baj, hogy nekik ha minden igaz hétfő,kedd,szerda a gyakorlat, nekem meg szerda,csütörtök,péntek, és mivel ők ott szoktak elméletezni, ahol mi gyakorlatozunk, csütörtökön futhatnánk össze leghamarabb, akkor meg már nem lesz suli, mivel csak szerdáig kell menni. Bonyolult ez :( Az érzés viszont még mindig megvan, szóval nem hiszem, hogy ez csak 1 fellángolás. Ő kell nekem!
2012. ápr. 2. 20:05
 19/22 A kérdező kommentje:
Üdv újra! Ma reggel is magamhoz vettem a kis cetlimet, reménykedve, hogy az a gyönyörű lány feltűnik a környéken (ahol mi gyakorlatozunk). Én azt hittem, hogy hétfő, kedd, szerda nekik külső gyakszi, vagy legalábbis máshol vannak, mert ilyenkor nem szoktam ott látni. Nagyjából bele is törődtem, hogy szünet előtt már nem találkozok vele, aztán egyszer csak, olyan 11 óra tájt jött a barátnőivel oda, ahol látni szoktam. Nem tudom igazából elmondani azt az érzést amit éreztem akkor. Örültem, hogy végre újra láthatom élőben, viszont mikor azt gondoltam, hogy odamegyek hozzá, és átadom a cetlit iszonyú gyomorgörcs jött rám, a pulzusom az egekben, végül nem mentem oda. Szeretném ezt négyszemközt lerendezni, de ott volt mellette 4-5 másik lány, egyszerűen nem mertem odamenni.
2012. ápr. 4. 13:40
 20/22 anonim ***** válasza:
aha, betámadt a félénk éned. :D na sebaj, majd legközelebb! gondold azt, h te vagy valami sztárhapsi, aki akármit is tesz, ájuldoznak rajta. nem kell ezt túlspilázni, ha lazán előadod magad, semmi gond nem lehet belőle, mert a terved nagyon zsír! szóval gyűjts erőt/bátorságot és a következő akció tökéletes lesz!!
2012. ápr. 5. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!