Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Több szabadidőt kért, megkapta...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Több szabadidőt kért, megkapta, azonban most úgy érzem, hogy átestünk a ló túloldalára. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Nagyon csúnya veszekedésen vagyunk túl, kis híján vége is lett a kapcsolatunknak. Én nagyon ragaszkodó típus vagyok, szeretem hogyha összefutunk mindennap legalább egy puszira, ölelésre. Eddig havi két hétvégét töltöttünk együtt, illetve hétköznaponként egy-egy órát 1-2 nap. A párom ezt kifogásolta és a fejemhez vágta, hogy rövid pórázon tartom. Próbáltam változni és több teret engedni neki, de mostmár ott tartunk, hogy hétköznap szinte egyáltalán nem találkozunk tényleg max ha sebtében összefutunk az egyetemen és azt a két hétvégét is igyekszik szabotálni, rövidíteni, mert "tanulnia kell", vagy éppen valami kihagyhatatlan buli van, amit amúgy eddig együtt töltöttünk mindig és megbeszéltük, hogy ez így is marad.

Ha meg merem említeni, akkor hisztis vagyok, mert hogy megbeszéltük, hogy több teret hagyok neki, még is úgy érzem, hogy én ebbe belefásulok, nekem ez nem elég. Többet szeretnék vele lenni. Nem tudom megbeszélni vele, mert mindig elsiklunk egymás mellett.


Egy reális képet szeretnék látni, hogy most én vagyok annyira ragaszkodó, hogy ezt iszonyatosan nehezen élem meg, vagy valóban kevés lehet az, amit kapok!? Még is mit tehetnék? Hogyan ültethetném le beszélgetni, ha nem vevő a témára, mert "megígértem"?? Ígértem, de nem azt, hogy innentől kezdve nem tartok igényt rá. Arról nem is beszélve, hogy ő mennyi mindent ígért már... :( El vagyok keseredve. :(


2012. márc. 27. 06:38
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
,Én a párommal 3 év után ezért szakítottam.most,a szakítás után 8hónappal a fejemhez vágta,hogy túl sokat kellett velem foglalkoz,,,
2012. márc. 27. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
a párommal 3 év után ezért szakítottam.most,a szakítás után 8hónappal a fejemhez vágta,hogy túl sokat kellett velem foglalkozni
2012. márc. 27. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
Ő élni akart.a jelenlegi nőjét is havi 3szor ha látja.az ilyen vegyen aranyhalat.
2012. márc. 27. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Nem gondolja komolyan veled.
2012. márc. 27. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
44%

Az első két válaszolónak vedd semmisnek a véleményét. Hülyeségeket beszélbek.


Az a baj veled kérdező, hogy a pasid a hobbid is. Ismerem zt a típust, mérgező. Egy férfinek kell a mozgástér. Én mindenhonnan elszaladtam ,ahol megfojtottak. Minek minden nap találkozni? Egymás seggébe lógni. Találkozzatok heti 2-3-szor, de az bitang jó legyen.


És a barátodnak másra is van igénye. Magára, haverokra, családjára, dolgokra.

2012. márc. 27. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
37%
Bocs, 1 válazoló volt előttem, de négy hsz-t is írt (és mind a négy baromság).
2012. márc. 27. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

Én meg szeretem ha egy csaj ragaszkodóbb.

Előző barátnőm olyan volt, hogy heti fél nap találka szombaton és kész. Fél évig bírtam.

22/F

2012. márc. 27. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 Bloody Death ***** válasza:

Hallod én pofán is basznám a barátnőm, ha csak enyit akarna velem lenni, mint ahogy irtad, hogy a pasidnak ez is sok. Jó lehet, hogy azért gondolom így, mert a barátnőm, nem csak A barátnőm, hanem az egyik legjobb barátom is. Sülve főve együtt vagyunk, és rengeteget hülyülünk. Igaz anno idegenkedtem attol, hogy össze költözzünk, de nem bántam meg. Fél éve ennek már, és azóta, csak még jobban megerősödött a kapcsolatunk.

Amugy meg szerintem keress mássik férfit, mert ez hamarost elfog hagyni, de legalábbis nem komolyak a szándékai Veled.

2012. márc. 27. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Az egyetem elején jöttünk össze és elejében heti 1 napot taliztunk mert ismerkedni bulizni és világot látni akartam amin ő már túl volt...türelmes volt és megértő...mostanra a férjem (9 éve vagyunk együtt) és semmit nem bántam meg abból hogy nem lógtunk egymás nyakán sőt örülök hogy így volt és így nem éreztem tehernek és a miután megnyugodtam megismerhettem igazán....Egyáltalán nem a za típusú nő vagyok/voltam aki elviseli a lógjunk együtt dolgot, a hosszú távra akarom rendezi a dolgot főleg nem hisz akkor ha minden igaz életem végéig vele leszek nem? Van időnk....
2012. márc. 27. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
0%

Sztem is keress mást, ennek így nincs sok értelme. Még egy távkapcsolatban is többet találkoznak az emberek szinte.

És akkor mi lenne később, amikor már komolyabb lenne a kapcsolat? Összeköltözés és hasonlók? Akkor azt már végképp nem bírná, ha már ez is sok neki.

Okéh tanulnia kell, meg néha buli, meg haverok...de az h mindig ezek legyenek a fontosabbak (tanulást kivéve).

2012. márc. 27. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!