Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Te hinnél neki a helyemben?

Figyelt kérdés

Párommal 3 éve vagyunk együtt.

A sztory a következő: Egyik nap láttam, hogy egy csaj félreérthető kommentet ír üzifalára. Hogy tudassam a csajjal hogy én vagyok kitettem egy idióta szivet párom üzifalára (Nem szokásom közösségi oldalakon kinyilvánítani az érzéseimet, sőt még az sincs kint nálunk hogy kapcsolatban vagyunk). A csaj egyből rákapott és írt nekem üzit, hogy együtt vagyunk-e párommal. Mert párom találkozni akart vele, számát is elkérte. Én ezt nem akartam elhinni, mert a csaj képei alapján egyáltalán nem párom esete és semmi nagyképűség nélkül, de a bokámig nem ér a csaj. Másrészt biztos voltam az érzéseimben, hogy páromnak csak én kellek.

Addig ment az üzizgetés a csajjal amig egyszercsak bemásolta párommal való beszélgetését.(1szer beszéltek csak) Hát had ne mondjam padlót fogtam. Nem akartam hinni a szememnek. Teljesen kikészültem és egy világ omlott össze bennem. Páromnak még a lehetőséget sem adtam meg hogy magyarázatot adjan. Egy eléggé durva sms-ben szakítottam vele. Majd kikapcsoltam a telefonomat.

Párom írt egy üzenetet, hogy ő nem csinált semmit egy barátja jár a csajjal és nem bízott benne és páromat kérte meg, hogy tesztelje a csajt. Ezért írt neki és ezért beszéltek meg találkozót. (És így visszagondolva tényleg volt szó erről a barátról a beszélgetésben.)

És még párom volt felháborodva, hogy ennyi együtt töltött év után, jobban is ismerhetném és hogy képes voltam egy sms-ben szakítani vele.

A helyzet a következő napok óta sírok, nem tudom mi legyen. Ugy érzem nem tudok újra megbízni benne, abban se vagyok biztos hogy higyjek-e neki?!? Én nem fogom keresni, mert nagyon mélyen érintett amit láttam.

Ő ugyan így szenvedhet, de ő sem fog keresni mert túl büszke és valószínű haragszik is rám, mert úgy érzni ok nélkül vádoltam és még arra se adtam lehetőséget, hogy magyarázatot adjon.

Ti mit tennétek a helyemben? Hinnétek neki?



2012. márc. 8. 14:17
 1/8 anonim ***** válasza:
Na igen, facebook a kedvencem ilyen téren. Az első javaslatom az, hogy tiltsd le a barátodat facebook-on, hogy amikor eszedbe jut lecsekkolni az adatlapját, ne találd meg, és erről jusson eszedbe, hogy talán jobb, ha nem látod. Meg aztán ,,bízzunk meg a másikban." Én is lestem egy időben a fiúm adatlapját, találtam is rajta joggal számon kérhető dolgokat, na de mindegy is. Az sms-ben szakítás tényleg meggondolatlanság volt. Ha a lány által bemásolt beszélgetésben volt szó arról a másik fiúról, van alapja a pasid magyarázatának. Ha még mindig sokkhatás alatt vagy, várj, amíg lenyugszol, aztán írj neki egy levelet, amiben kifejted, hogy először mit hittél, és aztán mi hogy volt, és ez neked rosszul esett. Meg aztán azt is hozzáteheted, hogyha legközelebb küldetésként megkapja, hogy ,,teszteljen le" egy lányt, beszélje meg veled is, máskülönben meg ne háborodjon azon, hogy te félreértetted a dolgot. Mindketten hibáztatok, de ha szeretitek egymást, ne ilyen hülyeségen menjetek szét.
2012. márc. 8. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Azt, hogy hiszel-e neki majd később eldöntöd. Egyenlőre hívd el és beszéljétek meg, adj neki egy lehetőséget, hogy elmondja az ő verzióját, 3 év után ennyit megérdemel. egyébként ennyi idő után nekem is fura a smsben szakítás
2012. márc. 8. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Első vagyok, és Másodiknak címzem. :)

Az sms-ben szakítás szerintem érthető, amikor abban a hitben van az ember, hogy csúnyán átverték. Meg aztán első felindulás. Sms-ben kidobni egy s*gget, aki ki tudja, mióta kavar más lányokkal is, nem nagy dolog. Oké, oké, tudom, hogy a Kérdező esetében nem erről van szó.

2012. márc. 8. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Nekem teljesen hihetőnek hangzik a történet. Szerintem teljesen ok nélkül vádolod, de ez csak megérzés.
2012. márc. 8. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Az írásodból nem úgy tűnik,mintha a párod annyira teperne azért, hogy visszafogadna...

Vagy elment hozzád és a szemedbe is merte mondani a dolgokat?Mert ha nem,akkor sms-be meg telón mondhat akármit...

2012. márc. 8. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

3 év után legalább meghallgatnám, szerintem ez a minimum. Az teljesen érthető, hogy kiborultál. Én a te helyedben biztos, hogy szempillantás alatt előrángattam volna a srácot és jó keményen kérdőre vonom, de hagytam volna neki annyi lehetőséget, hogy legalább megpróbálja elmagyarázni, mi történt.


Teljesen megértem a felháborodásodat, sőt, még azt is, hogy első indulatodban sms-ben dobtad ki a párodat. Megsértve érezted magad, ezért még a telefon kikapcsolást is megértem (bár szerintem egy picit gyerekes dolog, de sebaj, belefér).

Viszont miután egy kicsit lehiggadtál, fel kellett volna hívnod, hogy megbeszéljétek a dolgot. Vagy ha nem is te hívod, akkor beleegyezni, ha ő kér egy esélyt arra, hogy megmagyarázhassa a dolgokat.


Amúgy a történet hihetőnek tűnik. Én mindenképpen leülnék a sráccal és tisztáznám, hogy mi történt. Meghallgatnám az ő verzióját, és elmondanám azt, amit én hallottam. Ezután mérlegelnék, és eldönteném, hogy én reagáltam-e túl a dolgot, vagy valóban volt okom gyanakodni/szakítani/stb.


Még egy dolog: a barátod rettenetesen ostoba! Ha tényleg csak "tesztelni" kellett volna azt a csaj, akkor előtte MINDENKÉPPEN szólnia kellett volna neked erről, pontosan az efféle félreértések elkerülése végett. Ha elmondta volna, hogy "Figyelj, szívem, itt van ez a haverom, jár egy csajjal, de a csaj picit kavarósnak tűnik, és haver megkért, hogy járjak utána, csak szólni szeretnék neked, hogy ne érjen váratlanul és hogy semmi komoly", akkor nem lett volna ekkora bonyodalom.


Én azt tanácsolom, mindenképpen beszélj vele. Üljetek le, és adj neki egy esélyt, hogy elmagyarázhassa a dolgokat. 3 év után azért jár neki ennyi, és szerintem megérdemli, hogy meghallgasd.

Majd utána eldöntöd, hogy hiszel-e neki és van-e értelme folytatnotok. DE egy beszélgetés erejéig mindenképp találkozz vele!


Sok sikert! :)

2012. márc. 8. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Most már belemennék, hogy megbeszéljük a dolgokat de már nem hív. Én pedig nem tudom rávenni magam, hogy felhívjam.

Tudom hogy tulságosan büszke vagyok, de ez vagyok én. Ha mindent elveszítek is a büszkeségemet nem fogom.

Lehet nem volt véletlen ez az "incidens", lehet a mi kapcsolatunk eddig tartott.

2012. márc. 8. 15:47
 8/8 anonim ***** válasza:
Sajnos ez tipikusan az az eset, ami a "nagyonnagy szívás" és "értelmetlen szakítás" kategóriába tartozik. Ezek után ez a tüske mindig benned fog maradni, és nem lesz olyan a kapcsolat, mint előtte volt, még ha végül el is hiszed neki és kibékültök is... de igazából ez csak rajtad áll. Gondold végig, hogy mennyit ér meg neked ez a 3 év, mennyire becsülöd, és mennyire tudnád elviselni, hogy egy buta félreértés miatt kárba vesszen a kapcsolatotok.
2012. márc. 8. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!