Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan esik ez nekem rosszul?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan esik ez nekem rosszul?

Figyelt kérdés

Párom 30 éves, én 22, ő már dolgozik, lakása van, én még a szüleimmel élek, de hamarosan befejezem az iskolát, és amint lesz munkám, tervezzük az összeköltözést.

Legalábbis eddig úgy volt...

Párom kapott egy 8 hónapos kis vizslát nemrégen, de pár nap után lebetegedett. Kihívta az orvost, kapott a kutya injekciót, lassan már kezd jobban lenni. A párom ez idő alatt halálosan magába volt fordulva, merthogy hogy megszerette a kutyust, és hát most lebetegedett, és úristen. Ez rendben is van, én teljesen megértettem, nem piszkáltam, mert tudom, hogy mennyire lehet szeretni egy állatot, bár én inkább macskás vagyok. Ha dolgozott, ebédidőben hazaszaladgált hozzá, hogy megnézze, hogy hogy van. Kevesebbet volt velem ez idő alatt, és amikor együtt voltunk, akkor is olyan kis lehangolt volt, de elnéztem neki.

A napokban viszont én is lebetegedtem, de elég rendesen. Hál' Istennek nem tartott sokáig, viszont érdekes módon értem valahogy nem aggódott annyira, mint a kutyájáért... Amikor megtudta, hogy beteg vagyok, még együttérzést sem nagyon mutatott, csak megijedt, hogy nehogy terhes legyek... Másnap este kilenckor úgy mellékesen írt egy üzenetet, hogy jobban vagyok-e, és részéről le volt tudva az érdeklődés. Tudom, miylen a munkahelye, és így azt is tudom, hogy akár ebédidőben, akár nap közben simán belefért volna neki, hogy rám nézzen, hogy élek-e még, vagy lehet ásni a gödröt (ez nyilván irónia)... vagy legalább egy telefonhívást megereszthetett volna...

Óvatosan utaltam rá, hogy ez így nekem nem igazán esik jól, de még majdhogynem ő van megsértődve...

Jogos, hogy ez engem bánt? Hogy féltékeny vagyok egy kutyára? Vagy csak még hisztis vagyok egy kicsit a betegség miatt?


2012. márc. 2. 13:38
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Hülyeség egy kutyára féltékenynek lenni. A kutya rá van utalva az emberre, nem tudja magát ellátni.


Oké, hogy tudod, milyen a munkahelye, de nem voltál ott, nem tudhatod, hogy akkor éppen nem volt-e valami olyan dolog, ami miatt nem tudott hozzád elmenni.


Ha a kutyához nem ment volna haza, senki sem néz rá szegényre. Te viszont ember vagy, nem vagy olyan kiszolgáltatott helyzetben.


Szerintem túlreagálod.

2012. márc. 2. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
A kutya nyílván akkor rosszabbul volt mint te, ezért ne legyél féltékeny. Te eltudod látni magad de az állat csak az emberre számíthat. Egyszer én is kiakadtam mikor párom haza sietett mert hogy a macskát meg kell etetnie. De ha belegondolok igaza volt hogy a cica nem tud magáról gondoskodni. Meg tudlak érteni de ezért felesleges kicsapni a balhét. :)
2012. márc. 2. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
48%
Erre az emberre, több időt nem pazarolnék. Értem én, hogy szereti a kutyát, de hát akkor is. Mondjuk sok függ attól is mennyi ideje vagytok együtt, mert ha 4 hónapja, akkor gyakorlatilag a kutya jobban hozzá nőtt, és ennyi!
2012. márc. 2. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Egy szegény beteg kisállat nem tudja magát ellátni. Egy kölyökre még sokkal jobban oda kell figyelni, óvatosan kell vele bánni, foglalkozni kell vele.

Képzeld el, hogy reggel elmegy a gazdi, téged meg otthagy betegen egyedül. Úgy, hogy nem tudod ellátni magad... Még szép, hogy hazamegy hozzá ebédidőben.


Te pedig egy felnőtt nő vagy, ráadásul a szüleiddel élsz (ergó nem vagy bezárva egyedül egy lakásba), el tudod látni magad, vagy segítséget tudsz kérni.

2012. márc. 2. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Lehet lepontozni!De nekem is szarul esne ha párom a kutya betegségét fontosabbnak tartaná mint az én betegségemet!Baszus csak arra tudd gondolni nehogy terhes legyél?!Na ne már!
2012. márc. 2. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

El kéne vonatkoztatni a kutyától. Tegyük fel, hogy nincs kutya.


Te megbetegszel, a tünetek miatt neki eszébe jut, hogy lehet, hogy terhes vagy. Természetes (mert az), hogy megijed a lehetőség hallatán.


Normál esetben szerintem senki nem várja el a párjától, hogy munkaidőben hozzá rohangáljon.


Szerintem te sem várod el, csak azért esik rosszul, mert a kutyához bezzeg hazament. Igen, de te tudsz magadnak önteni egy pohár vizet, a kutya meg nem...


Butaság ezen problémázni.

2012. márc. 2. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Nem "csaptam ki a balhét", utaltam rá, hogy nem esik valami jól. Azt még meg is értem, hogy nem nézett rám (bár 1000%, hogy megtehette volna), de hogy még a telefont sem emelte meg, az azért kicsit tényleg bánt.

Anyukám egész nap dolgozik, apukám pedig csak hétvégente jár haza, mert nagyon messze talált munkát, szóval egyedül voltam én is.

Nem azt vártam volna, hogy teszemazt vegyen ki szabadságot, és ott üljön mellettem, és minden pisszenésemre pattanjon, csak hogy mondjuk a két órás ebédszünetéből ugyan szánjon már rám valamennyit... Nem sokat, csak legalább 5 percet, amíg rámnéz. Nem azért, hogy kiszolgáljon, mert (habár nehezemre esett) valahogy azt megoldottam, de annyira nagyon jól esett volna, ha legalább egy picit kimutatja, hogy aggódik... Ha más nem, legalább tényleg, egy telefonhívással. De még a szöveges üzeneteiből sem jött át, hogy úgy különösebben meghatotta volna, hogy én beteg vagyok, csak úgy mellékesen, szinte kötelességből kérdezte, ráadásul órákkal azután, hogy hazaért.

Egyébként 3 hónapja vagyunk még csak együtt, a kutyus meg 2 hete van nála... Ha ennyi idő alatt a kutya jobban hozzánőtt, mint én 3 hónap alatt (és előtte még állítása szerint elég sok ideig belém volt zúgva úgy, hogy én nem is tudtam), akkor az szerintem azért elég gázos...

2012. márc. 2. 14:02
 8/11 A kérdező kommentje:

Egyébként tök jó, hogy itt mindenki le- meg felpontozza a másikat, holott szerintem NEKEM kéne értékelnem a válaszokat... :)

Bár én meg nem fogom, mert mind hasznos, hiszen véleményt kérdeztem :)

2012. márc. 2. 14:06
 9/11 anonim ***** válasza:
Egyébként annyira a halálodon voltál hogy amikor ideje van téged hívogasson hogy élsz-e még? Meg hogy mi miért értékeljük a másik válaszát... Erre van a gyakori szerintem, nekünk is lehet. :) Muszáj itt is hisztizni?
2012. márc. 2. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
mióta vagytok együtt?
2012. márc. 2. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!