Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek? Újrakezdjem vele?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Újrakezdjem vele?

Figyelt kérdés
2,5 éve vagyunk együtt a párommal. Neki is első meg nekem is. Nagyon szeretem, de nagyon megváltozott a hülye haverok miatt. Azt mondta már nem szeret, csak mint egy barátot, bulizni, tombolni, csajozni akar és bejön neki az egyik könnyűvérű csaj az osztályból. Sírtam. Másnap azt mondta, hülye volt, felejtsem el. Utána azt mondta fel akarja virágoztatni megint a kapcsolatunkat, 2 napra rá felvitt magához a csajt, hogy együtt lógjanak, állítólag nem történt semmi. De aznap lebuktattam és azt mondta, hogy csak játszottak, nem történt semmi,de benne volt az is, hogy le akar vele feküdni. Aztán gyakorlatilag kikényszerítette, hogy szakítsunk. Kimondtam. Kikészültem, összetörtem. Most meg 2 napra rá azt mondja, hogy hiányzom neki, szeret és kezdjük újra. De kicsit úgy érzem mintha biztos lenne benne, hogy úgyis visszafogadom.
2012. febr. 4. 21:11
 1/5 anonim ***** válasza:

Ha visszafogadod, akkor egyetlen mondattal tudlak jellemezni:


,,Aki hülye, haljon meg."

2012. febr. 4. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Hát köszi a választ... Én is mindig ezt mondom XD De így, hogy én vagyok benne, nehéz az eszem és a szívem között dönteni.
2012. febr. 4. 21:18
 3/5 anonim ***** válasza:
Ne csinálj bolondot magadból. Ez a srác valamiért hajtja a többi puncit. Küld el a pics*ba!
2012. febr. 4. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Csak azt az egyet nem értem, hogy az egész kapcsolatunk alatt nem volt semmi ilyen. Soha senkivel nem csinált semmi félreérthetőt, mindig mondta, hogy soha nem csalna meg. Csak most bejött ez a "lány", aki mindenkinek megvolt szerintem az osztályában és mindenáron menő akar lenni a többiek előtt, pedig én tudom, hogy nem ilyen valójában.
2012. febr. 4. 21:26
 5/5 anonim ***** válasza:
De, ilyen valójából. Hagyd a csudába, jobbat érdemelsz! Ne hagyd, hogy kapcarongyot csináljon belőled, amit amikor akar használ, amikor nem, akkor meg eldob...
2012. febr. 4. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!