Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, hogy a barátom össze akarjon költözni velem?
Már 2 éve vagyunk együtt. Én nagyon szeretnék külön költözni a szüleinktől, de ő nem forszírozza.Egy időben sokszor hajtottam neki és szakított is azzal a szöveggel,h kihűlt a kapcsolatunk. De 4 nap múlva kibékültünk. Én megint úgy érzem,h össze szeretnék költözni vele,de nem merem mondani, nehogy rátelepedjek. Pedig úgy ismernénk meg egymást igazán. Mit tegyek, hogy ő is akarja? Hogy vegyem rá,hogy ne ijesszem meg?
Előre is köszi :D
Ha már probálkoztál, és szakitás lett a vége, én nem merném egy daraig eröltetni még!!! És sokkal jobb ha ő is akarja, és ,mindketten ugyan annyira szeretnétek. Én 3 év után költöztem össze vele, de mind a ketten akartuk. És azéert költöztem össze vele mert ismertem őt annyira, hogy összemerjek költözni. Össze költözésünk után, meg nem provokált különösebb meglepetéseket, amit azelött ne tudtm volna. És ha ő még nem akar össze költözni veled, akkor nem bisztos, hogy jót tenne a kapcsolatotoknak. Szerintem várj még. De ha semmiképp nem szeretnél ezzel várni. Akkor mond el, neki hogy miért, és ne csak ennyit, hogy megismerjétek egymást, hanem , hogy neked miért lenne fontos. Én a helyedben egydül költöznék el, keresnék lakotársat, hogy ne legyen annyi a költség, és ha látná, hogy menyi elönye van, hátha neki is kedve lenne hozzá.
29 L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!