Mit csináljak? Nagyon elrontottam? Van még esélyem? (18F,15L) Bővebben lent

Van egy barátnőm és múlthét kedden (jan. 17) 4-ig nállunk volt. Másnap (jan. 18, aznap voltunk 2 hónaposak) lyukas órában (szerdánként a 7. óra mindkettőnknek lyukas) a büfénél találkoztunk. Ott ültünk az egyik asztalnál és ő egykedvűen rajzolgatott. Mellettünk ült a legjobb barátnője, aki az oszttársa is (aki oszttársammal jár) és két másik osztálytársa. Megpróbáltam felvidítani, de nem sikerült. Végig mondogatta, h hagyjam most. Utánna megkérdeztem, h ott maradjak-e mellette, ekkor hozzámbújt és mondta, h nem. Utánna valamire az volt a reakciója, h belevágta a tolltartóját és a rajzolós füzetét a táskájába, amit a vállára kapott kabátját a kezébe vette és elindult a folyosó felé, én meg követtem. Próbáltam megvigasztalni, de semmi. A folyosón beértem, megfogtam a táskáját, h vigyem én, erre a kabátját levágta a mellettünk lévő padra "akkor cucc nélkül megyek" felkiáltással. Próbáltam megvigasztalni, de még mindíg semmi. Én leraktam a táskáját a padra, elköszöntem tőle, majd a táskámat és a kobátomat odavittem, ahol lesz a következő óránk. Utánna megkerestem és odamentem hozzá. Átöleltem, ő visszaölelt, hozzámbújt, majd bocsánatot kért. Utánna úgy beszélgettünk becsöngőig és megbeszéltük, h a porta előtt találkozunk (az volt mindkettőnknek az utolsó órája). Amikor találkoztunk, akkor éreztem, hogy még mindíg szomorú. Kézakézben mentünk ki a buszmegállóig és akkor is szomorúan ballagott mellettem. Utánna felszállt a buszra és szájrapuszival búcsúztunk el.

Másnap már jobb volt, de éreztem, hogy rideg és tüskés volt. Pénteken meg alig akart hozzámbújni. Szombaton reggel rámírt, h nem jön át (pedig megbeszéltük, hogy átjön). Dél körül meg fészen írta, h jobbnak látja, ha most lelép kicsit, mert nem akar összeveszni, azzal lelépett gépről és a telóját is kikapcsolta. Utánna öt körül megint feljött, elkezdtünk beszélgetni és mondta, hogy szeretni szeret, de nem tudja, h hogy (mert valamitől összezavarodott, fél és fél a szívére hallgatni, de pénteken még azt mondta, h teljes szívéből szeret és nem fogom elveszteni). Vasárnap is beszélgettünk, de nem sikerült megoldani. Hétfőn reggel (mint minden reggel) kimentem elé, szájrapuszival való köszönés, kézakézben be a suliba, de valamiért elkezdett egyre jobban bezárkózni. A következő pár napban teljesen bezárkózott és egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Kedden délután hiába írtam neki fészen, nem írt vissza, szerdán kimentem a korai elé (6:35-kor érkezik be), mert a bátyjával úgy beszélték meg, h azzal jönnek, de utánna összekaptak azon, h a bátyja elmondta nekem és csak a 7:45-kor beérővel jött. Szájrapuszit se akart adni, nem akarta megfogni a kezem, miegymás, a dolgokat se akarta megbeszélni. Utánna az osztálytársai rávették, hogy legalább beszéljük meg. Lyukasórában megbeszéltük. Megint hozzámbújt, megint volt minden. Erre másnap megint elkezdett bezárkózni és tegnap megint nem akarta megfogni a kezem, a puszik elől kitért (szájra, homlokra és arcra elől is) délután megígérte, h fog írni, de tüskés volt, utánna nem írt, hiába írtam. (Másoknak bezzeg visszaírt)

Nem akarom elveszteni, szeretném, ha megint hallgatna a szívére és újra boldogok lehetnénk.

Elmondta, h mi a baja, de azt már megbeszéltük:

1. Néha akaratos vagyok (de nem szándékosan és küzdök ellene, h ne legyek az)

2. Pár lány osztálytársa piszkálja (csak féltékenyek, mert nekik nincs senkiük)

3. Van egy srác az iskolában, aki az iskola királyának hiszi magát, és balhézik, akárhányszor meglát engem, mert én nem azt az értékrendet követem, amit ő

4. Az egyik volt "barátom" hátbatámadt

5. Néha túl gyors vagyok (de megprónálom magam lelassítani)

Bocsi a hosszú posztért, remélem végigolvassátok és tudtok adni valamien tanácsot