Írnátok pár jó szót nekem?

Nekem rengeteg haverom van és a párkapcsolatokkal sem volt sosem problémám, viszont sokszor ugyanezt érzem. Röviden összeírva, az egyik legjobb tanulóként elég busás ösztöndíjat kapok, ami sok embernek szúrja a szemét és olyan emberek is képesek (voltak) hátba szúrni, akiket én a barátaimnak neveztem! Mindezt miért? A pénzért!! Nekem ettől a gyomrom fordul ki... Sosem voltak barátnőim, és barátaim, illetve ha voltak, azok is csak addig, amíg ki nem derült, hogy fú de nagy barátként utálja az egész személyemet, az egész lényemet, avagy amíg meg nem csalt az egyikkel a párom, esetleg amíg ki nem derült, hogy az ösztöndíjamért folyamatosan hazudoznak nekem, csak hogy rosszabb jegyeim legyenek.

Sajnos ezen felszívtam magamat kicsit és miután 1-2 hónapig ki voltam borulva, jelenleg úgy állok hozzá, hogy ha ők így, akkor én is. Mindenki szerint boldognak kéne lennem, hiszen engem mindenki szeret, blabla... igen, szeretnek, mert nő vagyok egy mérnöki szakon rengeteg férfi között, szeretnek, mert sokaknak érdeke fűződik ahhoz, hogy jóban legyen velem és szeretnek ha s*gg részegre iszom magamat minden hétvégén, mert akkor hú de jó party arc vagyok, de egyébként baromira nincsen senkinek szüksége rám, ergo vannak de minek??

Most úgy tűnik, hogy sikerült találnom egy normális srácot, aki úgy szeret ahogy vagyok, még csak néhány hónapja vagyunk együtt, így nem kiabálom el. Nagyon jól kijövünk, de sokszor a komplexusaimat, amik a bizalommal kapcsolatban kialakultak rá vetítem ki, sokat vitázunk emiatt, ami szintén gáz és csak remélni tudom, hogy eltűri, én pedig megtudok változni.

Tudod, egyszer fent, egyszer lent. :) Nekem van párom és ugyan nagyon szeretem mégsem érzem magamat teljesen boldognak, mert jó lenne néha ha nekem is lenne egy őszinte nagy baráti társaságom, ahova eljárhatok. A páromnak természetesen van és bár örülök a boldogságának rossz látni mennyire jól kijön a gyerekkori barátaival, nekem pedig nincs ilyen téren senkim. Igen is irigy vagyok rá, ami persze semmilyen szinten nem csapódik ki a kapcsolatunkban, mert örülök, hogy legalább neki vannak barátai, csak mindig eszembe juttatja, hogy velem mi lehet a baj, hogy nekem nincsenek?

Neked most LENT van, de előbb vagy utóbb lesz FENT is, csak arra kell figyelni, hogy azt is észrevedd és legalább olyan intenzíven éld meg, élvezd ki, mint most ezt. Ezen felül meg ha nem jársz el sehova, akkor soha az életben nem fog hozzád becsöngetni egy lány, hogy "szia, nem vagy véletlenül magányos?"

szia! szomorúan olvastam a történetedet, ha hívhatjuk így. sajnos nem te vagy az egyetlen, aki ilyen problémával küzd...nekem ugyan sok barátom van, akivel megoszthatom az örömömet, bánatomat és aki támogat, de meg tudlak érteni téged és a hozzád hasonlókat. szomorú, hogy a családod is elfordul tőled ebben a helyzetben. ahogy látom, vagyunk itt egy páran, akikre azért támaszkodhatsz egy kicsit...rám mindenképpen! ha gondod van, nekem leírhatod, elmondhatod, bízhatsz bennem bátran, köztünk fog maradni. sokak lelki szemetese vagyok, és igyekszem segíteni...sok embernek már az is nagyon sokat jelent, ha meghallgatják. viszont nem szabad elengedned magad, légy erős, járj emberek közé, társaságba, mert a magányba fogsz belebolondulni. annyi helyen lehet ismerkedni, kávézóban, neten...biztos neked is sikerül barátokat szerezni, esetleg a szerelem is rád talál, csak esélyt kell adni neki...mozdulj ki otthonról, fel a fejjel, nem szabad depizni, én is voltam depis régen és annyi csodás dologról lemaradtam! te se tedd! előtted még az élet, bár nem tom, hány éves vagy, de még élned kell!

én kívánom, hogy megtaláld a boldogságodat és újra legyen életkedved! írj bátran, ha tok, segítek!