Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi fér bele? Meddig mehetek el?

Figyelt kérdés

Középiskolai tanárnő vagyok és azt hiszem beleszerettem egy volt tanítványomba. Mielőtt valaki nekem esne, ő már végzett a főiskolával és dolgozó férfi.

Be kell vallanom, mindig is vonzódtam hozzá(szerintem minden tanár találkozik olyan diákkal a pályája során, aki iránt többet érez, mint kellene). Sosem felejtem el a szalagavatóját, ahol felkért táncolni. Kis híján megcsókolt, de kitértem, mert így volt helyes. (azt hiszem mind tudjuk miért). Ezután megszakadt a kapcsolat 4 évre, én közben elváltam, ő pedig férfivé érett.

A sors úgy hozta, hogy nem is olyan régen egymásba botlottunk, elbeszélgettünk és elhívott egy szilveszteri buliba. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Viszont azóta átgondoltam az egészet és nagyon elbizonytalanodtam. Mi van, ha túl sokat képzelek bele? Mi van, ha nem tudok uralkodni magamon? Mit szólnának a kollégák, ha kiderülne, hogy az iskola volt diákjával van kapcsolatom?

Őszintén szólva, randizási tanácsokat is szívesen hallanék, mert 1000 éve nem volt részem benne. Nem volt kapcsolatom, mióta elváltam és talán a gyerekeknek is sok lenne ez most.


2011. dec. 26. 20:06
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Ha egy leendő amerikai elnökjelöltnek nem ciki, hogy összeházasodott a volt tanárával az egyetem alatt, akkor neked sem az :)
2011. dec. 26. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:

Senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel randizol.

Ha megvan a kölcsönös vonzalom, akkor adj neki egy esélyt.


Ha megszólnak akkor meg nyugodtan közöld velük, hogy írigykednek, mert neked, szép, fitt, fiatal életerős pasid van :)

2011. dec. 26. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
Szerintem rendben van a dolog.Gondolom te még 30as vagy,esetleg 30 alatti,ő pedig minimum 22 éves ezekszerint.
2011. dec. 26. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:
Már a 30-as éveim végén járok. Félek is, hogy öregnek tart.
2011. dec. 26. 20:14
 5/19 anonim ***** válasza:

Biztos, hogy fogsz kapni ellenző véleményt is, de én nem látok kivetnivalót ebben.

Már nem vagy a tanára, elég régen...

Két felnőtt ember vagytok, akik véletlenül régebben is találkoztak már. :)

2011. dec. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 bánomisén ***** válasza:

Miután már nem a tanítványod, miért ne mehetnél el vele abba a szilveszteri buliba? Az, hogy mit szólnának a kollégák, meg nem számít, mindenki azt hisz, gondol, mond, amit akar.


A randizás meg nagyjából ugyanolyan, mint "1000" évvel ezelőtt, beszélgetés, táncolás, nevetés, iszogatás. Szerintem még az is belefér a hosszú Szilveszter éjszakába, hogy a kétségeidet megoszd vele, persze nem órákon keresztül, de bizonyára érdekel az ő véleménye erről az egészről, és ezt kb. 5 perc alatt meg lehet beszélni.

Jó szórakozást, érezzétek jól magatokat! :-)

2011. dec. 26. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
Ez olyan romantikus. Nagyon becsülendő, hogy akkor nemet tudtál mondani, most már nem kell! Én szurkolok Nektek. Nagyon! Remélem boldogságot találtok mindketten! És kérlek írd majd meg mi történt "akár széna akár szalma"
2011. dec. 26. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
majd írd le mi volt!!:)
2011. dec. 26. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Aranyosak vagyok:)

Bevallom, nagyon szorongok miatta. A kérdésben nem mertem megemlíteni, de a legjobban a szextől tatok. Tudjátok, ez nálam mindig is tabu téma volt. A mai fiatalok viszont túl nyitottak. Remélem értitek a problémám.

2011. dec. 26. 20:59
 10/19 anonim ***** válasza:
A szexben sem változott semmi... Nem kell szerintem rágörcsölni ne félj tőle. Csak azt csináld meg amit szeretnél és akkor semmi gond nem lesz. Esetleg egy kis fazonigazítással, csini fehérneművel felkészülhetsz ha szexre kerül a sor így nem kell zavarba jönnöd.
2011. dec. 26. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!