Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy mondjam el neki, hogy nem szeretnék vele lenni szilveszterkor?
Van egy barátom, akivel legutóbbi, súlyos szakításunk óta meg sem beszéltük konkrétan, hogy együtt vagyunk-e vagy mivan,vagy merre tart a dolog. De szeretjük egymást, adunk is ajándékot egymásnak karácsonykor, meg minden, de nem szeretnék vele szilveszterezni. Ennek az az oka, hogy amikor vele bulizik, és ő iszik, akkor minden előzmény nélkül beleköt az emberbe, és alázza, legyen az a barátja, haverja, vagy éppen én, a csaja. A másik dolog, ami félő, hogy a szilveszter és közénk állhat, a barátja, konkrétan a lakótársa, akivel kölcsönösen ki nem állhatjuk egymást. Persze a barátom vele szeretne lenni, de én semmiképpen, én olyan szilvesztert szeretnék, ahol nincsenek ellenségeim. Ezért már beszéltem is pár barátommal, akikkel együtt leszek aznap este. De még nem mondtam meg a pasimnak, hogy nem szeretném hogy ott legyen, vagy ha ott is lesz, akkor a barátja nélkül. Szóval végül is majd neki kell eldöntenie, hogy mit szeretne. Mert én tudom hogy mit szeretnék, azt, hogy senki ne bántson meg aznap este. Cska még nem tudom, hogy közöljem ezt vele és nem tudom, mit mondjak neki. Azt semmiképp nem szeretném, hogy félreértse a helyzetet!! Szerintetek hogy mondjam meg neki ahhoz, hogy tényleg megértse a lényeget?? Szeretem őt és tényleg nem akarom, hogy emiatt bármi olyat gondoljon, egyszerűen tényleg csak jól akarom magam érezni a barátaimmal, azokat, akiket szeretek. És ha ez vele nem megy és tudom előre, hogy nagyon megbántana(mert ő egyszerűen ilyen, ha részeg) akkor nincs más választásom, de kérlek adjatok tanácsot!! :)
17 l
Szeret nem? Akkor megérti.
Én utálom a részeg embereket, fóbiám van tőlük. Egyszer összeakadtam a részeg barátommal az utcán, majd az ájulás kerülgetett.
De megértette, hogy én TÉNYLEG félek/utálom a részegeket és azóta nem iszik sokat, csak mértékkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!