Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megcsalt a barátnőm, szerintet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalt a barátnőm, szerintetek szó nélkül otthagyhatom?

Figyelt kérdés

Nem rég jutott tudomásomra, hogy a barátnőm többször is megcsalt más férfival!! Ő persze nem sejti, hogy ezt megtudtam. Nagyon rosszul esett, mert három éve járunk és én mindent megtettem érte, kimondhatatlanul szerettem őt, igyekeztem neki mindent megadni, amit csak lehet!!! Dühös vagyok és csalódott. :( Mivel nem ez az első eset, hogy megcsal, előtte többször is elnéztem ezt neki, úgy döntöttem, hogy akármilyen nehéz is, szakítani fogok vele. Élőben nem szeretnék, mert eléggé hirtelen haragú vagyok és félek, hogy piszkosul leordítanám (amit meg is érdemelne!!!!) vagy még talán elborulna az agyam és megütném. Ha már ő így kicseszett velem, szerintetek megtehetem, hogy minden indok és szó nélkül otthagyom? Nem szeretnék tuskó lenni, de ami sok az sok. Én szerettem, ő meg átvágott. A mail címére elküldöm neki majd ezt a linket: http://www.youtube.com/watch?v=WS3eWtwzk1g (tudja, hogy ezt a zenét akkor szoktam hallgatni, ha rossz kedvem van) és ezután mindennemű kapcsolatot megszakítok vele. Lehet, hogy ez dedós, de cseszettül fáj ez az egész. Szerintetek ez jó "megoldás"?


21/F, 19/L


2011. dec. 7. 11:32
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:

A linket nem néztem meg, mert lényegtelen.

Csak személyesen szakítanék.

2011. dec. 7. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
Ne hagyd szó nélkül! Mond a szemébe, hogy miért van vége és ne sírj utána. Betelt a pohár. Volt ilyen eset és te el is nézted. Vége.
2011. dec. 7. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
100%

Engem érdekelne h mi volt az oka. Ezt azért még kihúznám belőle! Mi hiányzott neki? Mi volt kevés vagy más? Esetleg nem voltál elég férfias neki? Vagy túlságosan is megalkuvó voltál és emiatt nem tudott úgy tisztelni? Egyáltalán szeret ő téged igazán? Miért kellesz neki? Esetleg ő félt mindig a jótól?


Ezek nagyon fontos információk és sokat érhetnek a következő kapcsolatodnál!!!


Aztán szakíthatsz vele, de őrizd meg a méltóságodat! Attól nem leszel tökös meg frankó, h alpári stílusban ordibálsz vele! Inkább tudasd vele h milyen mély fájdalmat érzel! Éreztesd vele azt amit te érzel! Ébressz benne bűntudatot! Na persze ez a szenvedő kiskutya színjátékával nem fog menni! Nem kell túljátszani! Legyél komoly és határozott. Majd ha hagyja akkor adj neki egy puszit és mondd neki hogy "Találd meg azt aki neked igazán kell! Szia!"


Az agresszió rossz ötlet, és nagy bölcsesség hogy haragban ne válj el, mert ki tudja mikor kerültök megint szembe egymással! És ez nagyon igaz! Nekem sokszor mentette már ez meg a s€ggemet!

2011. dec. 7. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
Na én nem akarnám tudni miért tette !!! Megtette és kész , ennyi és azt sem mutatnám mennyire fáj !
2011. dec. 7. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
Szia! Sajnálom hogy ez történt. De nehgy már még te érezd magad szarúl ez miatt. Megcsalt, dobd ki a francba. Megütni, leköpni stb szerintem sem jó ötlet. De a véleményedet azért elmondhatod neki. Sőt. Tudja csak mit gondolsz róla. Szavakkal sokszor nagyobb fájdalamt lehet okozni mint egy pofonnal például. Jah, és ezt a zene linkelgetést is el kéne felejteni, nem kell a mártírt játszani. Sok sikert, és fel a fejjel. Lesz még rosszabb is.
2011. dec. 7. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:

"Mivel nem ez az első eset, hogy megcsal, előtte többször is elnéztem ezt neki, úgy döntöttem, hogy akármilyen nehéz is, szakítani fogok vele."


Na ennél a pontnál b*sztad el haver. innentől kezdve már nem tekintett férfinak, csak egy szerencsétlen idiótának, akivel büntetlenül meg lehet tenni mindent. Itt a tanulság, ha elnézel egy megcsalást, újra meg fog történni. Ebben az esetben még azt sem vethetné a szemedre senki, ha dobnál egy rövid sms-t, hogy vége, de én a helyedben búcsúzóul leb*sznék neki egy akkora pofont, hogy lebénul az arca. A meztelen képeit pedig remélem már feltetted a napiszarra.

2011. dec. 7. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 Lifeishard ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Az írásod alapján jó ember lehetsz, ezt a szakításnál sem kell feladnod (mert szakítanod kell vele, muszáj!); ha legközelebb találkoztok, mondd meg neki, hogy vége, mert megcsalt, elárult,és Neked ilyen nő nem kell. Teljesen nyugodtan, nem könnyezve, a szemébe nézve. Őrizd meg a tartásodat, ne üvöltözz, ne csinálj műsort, ne sírj! Én a helyedben nem várnám meg, mit reagál, hanem sarkon fordulnék és lelécelnék. Max. annyit lehet ilyenkor kérdezni, a SAJÁT okulásodra, hogy miért tette, mit hiányolt, esetleg mit kapott, amit nem akart, de ebben az esetben szerintem hanyagold. Ha korrekt lett volna, előbb szakít Veled, utána kefél félre. Egy ilyen nő bármit mondhat (lehet persze, hogy pont most lenne őszinte, de ez már ne érdekeljen).

P.S.: Ha egy nő legközelebb megcsal, ne nézd el neki, mert minden tiszteleted elveszted a szemében, és a nő nem lesz hűséges ahhoz, akit nem tud tisztelni (a ne nézd el nem egyenlő azzal, hogy rommá vered!). Kiabálni sem kell velük, de a leírásod alapján nem fejezted ki akkor sem a haragod, amikor indokolt lett volna, és azt szintén nem szeretik a nők, ha mindent elnézel nekik, hidd el (ez a "túl sokat adsz" egy verziója...).

The life is hard.

26/F

2011. dec. 7. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:

Egyik válaszoló írta le jól, és én is csak megerősíteni tudom: ne légy ideges, ne ordibálj, ne üss...stb, mosolyogj. Ez a lelki terror egy felsőbb szintje. Ő megcsalt, mert valami nem volt jó neki, te pedig mosolyogva mondasz búcsút, egy ilyen embertől, örömmel gondolva arra, hogy végre megszabadulhattál tőle. Hidd el, hatásos ;)

Indokolni, ha nem akarod, nem kell, csak mosolyogj, mikor közlöd vele, hogy arra megy, amerre jónak látja.

21/l

2011. dec. 7. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!