Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lépjek túl ezen? Egyáltalán lehetséges?
Sziasztok! Röviden leírnám a dolgot. Barátommal közel fél éve vagyunk együtt, ő folyamatosan kap ajánlatokat mellettem, főleg szexre. Ő ezeket mindig elmeséli.. Volt most egy, amit úgy állított be, hogy "majdnem megcsalt" Igazából nem történt semmi, csak annyit kellett volna írnia a csajnak, hogy "gyere". De ő nem tette. Kértem mutasson üziket, azt mondta törölte... Azonban én megnéztem a telefonját amiben írt a csaj neki, hogy nagyon sajnálja, hogy nem jön össze a dolog pedig úgy szeretné (tudja hogy barátom nem szingli). És amit egyszerűen nem bírok hova tenni, az barátom válasza, ami nagyjából így nézett ki: Most nem lehet, pedig hidd el nem sok mindent szeretnék jobban. Majd máskor. Jóéjt. Puszi.
A vicc a dologban, hogy nem vághatom barátom képébe, hogy láttam az sms-t mert nála ez szakító ok (hogy turkálok dolgaiban). De én meg képtelen vagyok ezt hova tenni. Mert elmondta a dolgot szépen elmesélt kb. mindent, de akkor ez micsoda? :(
15. 24/L
Végre a másik nemből is valaki, aki világosan lát. Köszönöm, a kérdező érdekében.
Rubber_Lover:
Akármibe le merem fogadni h a te ismerősödnek is azért megfordulna a fejébe, még ha nem is tenné meg, ha lenne alkalma rá(az ösztöni részt erre értettem.Én sem csalnám meg azt akit szeretek). Megjegyezném h a kérdező barátja sem tette.
Mint említettem mi másképp gondolgodunk, és szerintem én mint fiú ha nem is tökéletesen, de sokkal jobban átlátom a srác gondolatmenetét, mint ti lányok(és itt arról van szó h ő mit gondol). Azt aláírom h a srác játszik a másik lánnyal, és akkor mivan??? Tetszik neki h bejön 1 másik lánynak. Szerintem ti sem sírdogálnátok 1 sarokban ha 1 jó pasi udvarólna nektek. Nem tett semmi rosszat(a kérdezővel ellentétbe). Szerointem a kérdező ok nélkül van kiakadva.
Tessék minket emberszámba venni!
Én is voltam szerelmes, szóval tudom milyen érzes. Tudom olyankor csak rá tudsz gondolni, meg csak ő kell és csak vele akarsz lenni, DE attól még nem bunkóztam egy lánnyal sem, és ezt furcsa módon a barátnőm sem várta el tőlem. Ugyanúgy beszélgettem a lány ismerőseimmel és ha kedvesek voltak velem, én is kedves voltam velük.Ez még nem jelentette azt h akarnák is tőlük valamit, vagy kevésbé szeretném a barátnőmet, esetleg valamit hiányolnák belőle. A srác is ugyanezt tette az SMS-ben és ELUTASÍTOTTA A LÁNYT!!!A visszautasítás minkéntje is azt bizonyítja, h úgy gondolkodik ahogy én: a lány (gondolom) hízelgően felajánlott egy numerát, a srác pedig hízelgően visszautasította azt. Szó sincs arról h fontosabb lenne mint a barátnője. Ha a kérdező megkérné h többet ne beszéljen vele, biztos simán belemenne.(csak ugye nem teheti, mert akkor lebukna...)
Attól, hogy valaki szerelmes, még élhet normális társadalmi életet.
Ez az SMS bizonyítja h a barátnőjét választotta a lány helyett, szóval szereti őt. Nem értem miért kell ebben is a rosszat látni...
Csak ismételni tudom magam h mi másképp gondolkodunk mint a lányok...
Én is kétlem h minden lány úgy gondolkodna mint ti, mert akkor tényleg nem lettem volna szerelmes soha.
93Mumus:
köszönöm a sok választ, borzasztó sokat segítettél. örülök, hogy vannak még itt válaszoló emberek (ezt most minden válaszoló értem, köszönöm Nektek!)
Sajnálom a lepontozásokat, ne vegyétek magatokra, sajnos ez az oldal erről is szól. :(
szóval mégegyszer köszönöm Nektek!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!