Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit gondoltok erről? (további lent. Lesz egy kisebb regény :$)

Figyelt kérdés
Szóval... Minden két hónapja kezdődött. KÖzelebbi kapcsolatba került egy sráccal. Ez alatt csak annyit értek, hogy többet beszéltünk mint eddig, kereste a társaságomat, rám írt facebookon és olyanokat mondott, hogy ő mindig ott lesz nekem, rá számíthatok... stb... Úgy gondolkodik jóformán mint én. Legalábbis az írásából teljesen az jött le. Egy héttel később annyit mondtam neki, hogy talán járnék vele. Ekkor azt mondta, hogy még nem, ő nem érez így irántam, na meg még időre van szüksége. Jelzem én sem úgy gondoltam, hogy bele akarok vágni egy kapcsolatba ilyen hirtelen. Ezek után azért ugyanolyan jóban maradtunk.. nem egyszer ő írt rám, jött oda hozzám stb. Volt egy időszak, hogy kerestem a társaságát egyfolytában, mert szükségem volt rá. Ekkor ő mintha kicsit elhúzódott volna.. majd pár nappal később jött egy másik lány. Őt is ölelgette, egyre többet beszélgettek a lány engem közben megutált.. szörnyen.. mindig meg akar ölni a szemével ha rám néz. Pedig van barátja. Telt az idő, egyre kevesebbet kerestem a fiút, pedig közben egyre jobban kezdtem belészeretni. Amikor egy kicsit megint jobb viszonyba kerültünk a barátnőm megkérdezte tőle, hogy kit választana: a válasza a másik lány volt. Összetörtem teljesen. Nem értettem, hogy akkor miért az a sok ölelés, az a sok édes szó.. Két hétig nem is kerestem a társaságát.. Ő sem jött, nem írt.. eltűntünk egymás életéből.. Aztán mikor már nem bírtam tovább.. szükségem volt rá.. Odamentem hozzá. Nem volt elutasító. Beszélgettünk. De aztán megint kicsit ejtettük egymást. Aztán egy pénteki napon annyira megtört ismét a fal, hogy nem is hittem el. Szinte a nap minden részében magához húzott, egyszer csupán egy leheletnyi mozdulat kellett ahhoz, hogy megcsókoljon.. de nem történt meg és nem is baj. A következő két hét így folytatódott. Jó volt. Nagyon jó. Egészen bensőséges kapcsolat alakult ki közöttünk. Pl.: Volt olyan, hogy csak álltunk 3-4 percig a fejemet a nyakhajlatába dugva.. békésen.. nyugodtan. Aztán mostanra.. egészen úgy érzem szerelmes vagyok... de nem merem neki elmondani. Mert félek, hogy elveszne köztünk ez a lét. Mert ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen és nem akarok rosszabb kapcsolatot kiépíteni. Anyám szerint ez már járás.. csak még kialakulóban van. Szerintem meg nem. Vagyis nem tudom.. sajnos egyáltalán nem. Lépnem kellene? Mit tegyek? Segítsetek!
2011. nov. 27. 21:59
 1/7 anonim ***** válasza:
Azt nem tudod, hogy a másik csajjal milyen most a kapcsolata?
2011. nov. 27. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Egyszerűen dagad a melle, hogy ennyire futsz utána. Nem komoly az, amit érez irántad. Te ne lépj, mert csak megalázod magad.
2011. nov. 27. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Csúnyán ki vagy használva... kérdés, hogy neked ez jó?
2011. nov. 27. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Első: Hát.. megöleli meg minden, de nem úgy ahogyan mint eddig. Talán kicsit lemondott róla, vagy nem tudom..

Második: Én próbálok nem menni utána, de ez egyre nehezebb.. =/

Harmadik: Hiába.. ez most már csak egyre rosszabb.. egyszerűen nem tudom mit tegyek. Kihasználni azért nem használ ki, csak érzelmileg, de úgy nagyon.

(Köszönöm mindenkinek az értelmes válaszokat!!!)

2011. nov. 28. 11:01
 5/7 anonim ***** válasza:

2 verzió van:

1) A másik csaj pattintotta, mert van barátja és akkor gondolta jó leszel te is...

2) Rájött, hogy mégis inkább veled kéne foglalkoznia.


Majd rájössz magadtól is, hogy melyik.

2011. nov. 29. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Szerintem maga a srác se tud dönteni. Mert jó neki veled, de fél, hogy tovább akarsz lépni. Csatlakozom az előttem szólókhoz, ne lépj, mert csak megalázod magad. Ha ez több, akkor ki fog derülni. Hiszen te nyitott vagy felé. Ha ő is elérkezettnek látja az időt, akkor lépni fog.

A másik pedig, hogy sajnos ez majdnem egyértelmű érzelmi kihasználás. Ez fakadhat a döntésképtelenségéből is, a határozatlanságából is. Vagy ha 1000 %-ra meg tudja mondani, hogy sose fog veled összejönni, akkor szimplán bunkóság. A bökkenő az, hogy ha rákérdezel elveszítheted még a lehetőségét is annak, hogy összejöjjetek.

És az se biztos, hogy a barátnődnek igazat mondott, mert tudja, hogy jóban vagytok, és úgyis tovább mondja neked.

Remélem tudtam segíteni.

2011. nov. 29. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
utolsó: Nagyon szépen köszönöm, a válaszod. Megpróbálok nem tenni semmit és úgy folytatni ezt az egészet ahogyan eddig. Mert úgy vagyok vele, hogy mint barátot sem akarom elveszíteni, mert fontos nekem. Mindent megtudunk beszélni egymással és ő is elmond nekem mindet. De azért remélem több lesz mint simma barátság..
2011. nov. 29. 13:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!