Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy ilyen kapcsolatnak lehet adni még egy esélyt? Szakítsak emiatt a jelenlegi barátommal?
Próbálom érthetően összefoglalni.
Általános iskolás koromban,alsóban "halálosan szerelmes" lettem egy évfolyamtársamban,akivel később jóban lettünk,mert gimiben osztálytársak voltunk.
Azt hittem,hogy a szerelem majd elmúlik,de nem múlt el,valahogy több éven keresztül szerettem.
16 éves koromban pedig teljesült legtitkosabb vágyam,járni kezdtünk.
Sosem gondoltam,hogy pont Ő lesz az első barátom,mert mindig is a "sznob-réteghez" tartozott(neki mindig több mindent volt szabad,Ő mindenhová protekcióval jutott be,a barátnőit hetente/havonta váltogatta,mert neki semmi és senki nem volt elég jó,mindenből a legjobb kellett neki és ezt Ő el is ismerte,hogy ilyen),nem gondoltam volna,hogy velem másfél évig együtt lesz.
Vele csókolóztam először,vele feküdtem le először,teljesen megbíztam benne.
Egészen addig,amíg ki nem derült,hogy 3-szor megcsalt...
Csak kalandok voltak az elmondása szerint,nem volt egyik sem komoly,nem akart elhagyni miattuk,Ő engem szeretett.Akkor megbocsájtottam neki,de a bizalom nem állt helyre,így jobbnak láttam,ha külön utakon folytatjuk.
Több,fél év után éreztem készen magam arra,hogy új kapcsolatba kezdjek,akkor ismertem meg a jelenlegi páromat.
2 éve együtt vagyok vele,kívülről tökéletesnek tűnik a kapcsolatunk,de én úgy érzem,hogy valami hiányzik...
Boldog vagyok vele és szeretem,de nem teljes az életem.
Pár hónapja viszont találkoztam a volt barátommal(aki megcsalt),kiderült,hogy Ő is ide jár egyetemre(jogra) és elkezdtünk beszélgetni,elhívott kávézni és sütizni.
Nem gondoltam volna,hogy fogunk még valaha is így beszélgetni egymással azok után,amik történtek.
Azóta rendszeresen találkozunk,moziba járunk,együtt ebédelünk és valahogy megint kezdek vonzódni iránta.
Tegnap hazahozott és a kocsijában majdnem megcsókolt,de még idejében leállította magát.
Lehet,hogy őrültség,de akkor azt kívántam,hogy csókoljon meg...
Nem érdekelt,hogy mi lesz a következménye.
Néhány hónap alatt elérte(én sem tudom,hogyan),hogy teljesen megváltozzak.Eddig nem is gondoltam volna,hogy képes lennék megcsalni a páromat,de most...
Nem tudom,hogy mit kéne tennem.
Megfordult velem a világ,amióta újra találkoztunk.
Ma nem tudtunk beszélni,mert a szüleivel találkozott,de lövésem sincs,hogy a majdnem csókunk után mit kéne neki mondanom.
Azt mondtam neki,hogy tökéletes a párkapcsolatom,nem hiányzik belőle semmi és szeretem a páromat.
Gondolom már rá jött,hogy ez nem éppen így van.
Mit tegyek?Szakítsak a párommal miatta?
Mi van,ha megint az lesz a kapcsolatunk vége,mint legutóbb?
Mit mondjak neki,ha újra találkozunk?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem fer tőled ez az egész "randizgatás" a volt pasiddal. Előbb le kéne zárnod a jelenlegi kapcsolatodat, és nem azért, mert most ismét az extől szeretnél valamit, hanem mert a jelenlegi kapcsolatodból valami nagyon hiányzik (az elmondásod szerint)pedig már 2 éve együtt vagytok.
Sztem 2 év után igazán megérdemelné, hogy gerincesen elé állj, és elmond neki, h mi a szitu..
Hogy utána mit csinálsz az exeddel, azt döntsd el magad.
Szerintem kutyából nem lesz szalonna, de néha van kivétel..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mindenki életében van egy első nagy szerelem, ami sosem múlik el. Ám ez nem azt jelenti, hogy van folytatása. Ez csak egy érzés amit keresünk a többi kapcsolatban, mert az különleges és egyedi volt.
Azonban szem előtt kell tartani, hogy nem egy emberhez, hanem egy érzéshez ragaszkodunk ilyenkor, nem azt a rég eltűnt embert, hanem a rég eltűnt érzést keressük.
Ha türelmes vagy, és nem menekülsz egyik kapcsolatból a másikba, egyszer csak eljön a várva várt egyenlőre nekem úgy tűnik ismeretlen, aki által újra megtapasztalod azt amit először éltél át.
Se az első, se a mostani kapcsolatod nem jó!
Az első már elmúlt, el tudtátok hagyni egymást, ráadásul úgy, hogy porig alázott a három megcsalással. Erre van egy mondás. Ha egyszer valaki átver, nem a te hibád. Ha ugyanaz az ember újra átver, az már kizárólag a te hibád.
Ezt nem akarhatod.
A mostani párodat meg ahelyett, hogy megaláznád úgy ahogy azt veled tették inkább hagyd el, és legyél egy kicsit egyedül, és várd meg a nagy érzést.
Arra a kérdésre hogy mit tegyél annyi a válasz, hogy légy türelmes, és tölts el egy kis időt egyedül. Nem lételem a párkapcsolat.
Csak azért, hogy legyen valaki nem kell.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne maradj a jelenlegi kapcsolatban.
De a legfontosabb:a múltat mindig le kell zárni és tilos exekkel újra összebonyolódni!(tapasztalatból mondom!).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!