Komolyan így kell valaminek vége lenni-e?

Huuu hol is kezdjem: együtt voltam egy fiúval majdnem 5 évig aztán 3 héttel ezelőtt vége lett a kapcsolatunknak.

Meg mondom őszintén valahol már éreztem mert egy 22 éves srácról beszélünk aki még nem élte ki magát.

Azért reménykedtem hogy létezik az hogy örökké együtt de azért én sem élek állom világban.

A szakításunk oka: nem szeretlek úgy mint az elején de fontos vagy nekem (soha nem fog elfelejteni) és szeretlek.

Kicsit nehéz elfogadni ezt a magyarázatot.

Azt mondta hogy legyünk barátok és hát én ezekbe a dolgokba nem hiszek főképp mikor két ember úgy válik el hogy szeretik egymást.

Csak én abba reménykedtem hogy legalább egy idő után felhív megkérdezi hogy hogy vagyok vagy bármi....de azóta se egy telefon vagy sms.

3 évvel ezelőtt voltunk külön ugyan ezért az okért de 1,5 hónap után kibékültünk mert rájött hogy nélkülem rossz neki és szerelmes.

Mindenki aki ismer minket mondogatja hogy lesz folytatása vagy előbb vagy évek múlva...

Igazából ezt sem várom csak annyira rosszul esik hogy ennyit nem tett hogy jelentkezzen mikor az utolsó pillanatban mikor nagyon zokogtam és átöleltem (egy búcsú ölelés) és az arcát megpusziltam hogy erre tudjak emlékezni ő is nagyon elkezdett sírni.

Hatalmas csalódás számomra ez az egész de hatalmas tapasztalat is.

Rengeteg rossz élményem van ezzel a kapcsolattal de mára ezeket elfelejtve csak az utolsó pillanatnak élek!

És annak hogy remélem ő megtalálja azt az embert akivel letudja élni az életét boldogan és mikor visszaemlékezik az első őszinte szerelmére csak szép dolgokat fog látni!

Mert úgy gondolom őszinte és tiszta szerelem az ember életében 1-2 van!