Voltatok már valakibe ennyire betegen szerelmesek?

Jártunk egy ideig, de nem becsültem meg eléggé, így közös megegyezéssel szakítottunk. Akkor még csak szerettem, nem voltam szerelmes. 1 hónapja viszont beleestem. Szerelemből. Egyszerűen órákig tudnám nézni a képeit, mikor beszélünk akkor csak a hangját figyelem, a csacsogását, hogy hogy lehet ennyire angyali hangja valakinek, milyen édesen csilingel a nevetése, stb. Örülök mikor jókedve van, felvillanyoz. Úgy érzem én vagyok a világ legboldogabb embere, ha nevet valami viccemen, mikor érzem, hogy Ő egyáltalán nem haragszik rám a szakítás miatt. A nap 24 órájában Ő jár a fejemben, elképzelem milyen volt Vele régen, milyen szép a mosolya, hogyan csókol. Nem tudok semmire sem odafigyelni, mert folyton Ő lebeg be lelkiszemeim elé, a hangja, a gesztusai, minden. Legszívesebben eggyéválnék Vele. Jelenleg küldöldön van, de 2 hét múlva jön haza és ismét egy városban leszünk. Aztmondta Ő már nem szeretne kapcsolatot mert az a valami elmúlt, de barátok vagyunk, jól érzi magát velem. Abban reménykedek, hogy esetleg ha több időt töltünk kettesben majd ismét kialakul valami kis lángocska, de mellette félek is, hogy nem tudom elfelejteni és pofára esek. Egyszerűen hiányzik a közelsége, úgy érzem ha el kéne felejtenem megbolondulnék. Mint egy halálos beteg, kit csak Ő tart életben.

Viszont így belegondolva fura, hogy nem tudom elképzelni, hogy valaki akárcsakfele ennyire is szerelmes legyen belém.