Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm 8 hónappal ezelőtt megcsalt, amit most vallott be. Mit tegyek?
Szóval adott egy jól működő párkapcsolat, az elején egy-két, mind a kettőnknek köszönhető hullámvölggyel. Összeszokás, illetve a dolgok komolyodása, mind a kettőnknek kvázi új helyzet volt. Az egyik hullámvölgy során, amely tavaly decemberben történt, megcsalt, ráadásul egy olyan személlyel, akit személyesen ismerek (aka ismerős). Elmondása szerint akkor már nem gondolta volna, hogy lesz még jövőnk. Mindettől függetlenül akkor mi még egy pár voltunk változatlanul, nem mondta azt, hogy legyen vége, vagy szüneteljünk. A mélypontot én is éreztem, de azt gondoltam, hogy majd összeszedve magunkat sikerül belőle kikecmeregni, ami amúgy tényleg sikerült, azóta is boldogan vagyunk, szerelmesek vagyunk egymásba.
Tegnap feljött hozzám, és azt mondta, hogy tiszta lappal akar kezdeni, és tartozik egy vallomással, elmesélte, hogy mi történt. Nem akartam elhinni, ugyanis abszolút nem ilyen jellem, lelkiismeretes, nem nézné ki belőle az ember.
Jelen pillanatban roncs vagyok. Napok óta nem eszem, hányok, és rosszul vagyok. A kapcsolatunk akkor mélyponton volt ugyan, de nem ezt érdemeltem volna úgy gondolom. Számtalanszor megcsalhattam volna, de soha nem tettem, mert szerettem és mert úgy gondoltam, hogy megbízhatok benne. Ami leginkább bosszant az a személy, akivel megcsalt. Közös ismerős, ráadásul jelenleg az ő (felesége és gyereke is van) lakásukban bérel egy szobát.
Most akárhányszor rágondolok, semmi más nem jut eszembe, mint az, hogy a pasi rajta fekszik és...
Természetesen ő is nagyon ki van borulva. Szeret, ez nem kérdés, másképp nem mondta volna el. De ez alapjában véve kevés...
Ötlet, tanács, tapasztalat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!