Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 6 év után és szakítás után...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

6 év után és szakítás után jön rá hogy szeret?

Figyelt kérdés

6 év után szakítottunk, mert sok olyan dolog volt ami nem működött már úgy ahogy kell.

Nagyon rosszul teltek a napok, ezért 4 nap után kerestem, beszéltem vele, és azt láttam rajta, hogy el akar felejteni. Rideg volt, nem is kérdezett tőlem semmit. Így hát elmentem újra, láttam semmi értelme.

Aztán erre rá 3 nap múlva újra találkoztunk, és bevallotta hogy nagyon szeret, elmondta legalább 10x, és azt is mondta, hogy ő nem is tudta hogy ennyire szeret engem. Nagyon boldog voltam, amikor ilyeneket mondott. Azonban még nem békültünk ki. De lehet ki fogunk, mert számomra is csak szenvedés volt az a hét. Mindig kerestem az alkalmat hogy láthassam, ő pedig inkább direkt kerülte, mert neki fájt ha mással látott. Szerintetek ki kellene békülni? Megbeszélni a problémákat, gyökereiben megerősíteni a kapcsolatunkat? Én hajlandó vagyok változni, és szerintem ezek után ő is biztos. De attól félek, hogy majd pár hónapig tart, esetleg 1 évig, és utána minden ugyanolyan. (egyébként ezekért a dolgokért már párszor szakítottunk, igaz, ha kibékültünk nem beszéltük meg, és ilyen még nem volt, hogy ennyire megilyedtünk attól hogy elveszítjük a másikat)


2011. aug. 8. 19:36
 1/6 anonim ***** válasza:
Ebben a cipőben járok én is. Bár, az én barátom nem annyira rideg velem, csak akkor mikor a barátai szóbakerülnek. ő már 30éves én 24, majdnem 7 éve vagyunk együtt.
2011. aug. 8. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Szerintem azért szakítgattok, mert nincs teretek egymáson kívül, néha mindkettőtöknek kéne szabadidő, mondjuk ha csak az egyikőtök maradna otthon egy 3 órára.
2011. aug. 8. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
A se veled se nélküled probléma megoldása hosszútávon biztosan a nélküled lesz.
2011. aug. 8. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szia!


Szerintem ha nem próbáljátok meg még egyszer, sokáig azon fogsz rágódni, hogy mi lett volna, ha... ?

Ha partner arra, hogy megbeszéljétek a gondjaitokat, és még esetleg a változtatás mellett is van, adjatok még egy esélyt a kapcsolatnak, 6 év megérdemli, azt hiszem.

2011. aug. 8. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Én adnék még egy esélyt a kapcsolatunknak! Biztos nem véletlen voltatok együtt 6 évig:)
2011. aug. 8. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Hailey13 ***** válasza:

számomra sokkal inkább ez az álomkapcsolat mint amit a tvben látok, hogy minden simán megy és nem is kell küzdeni egymásért..

szurkolok nektek!

2011. aug. 8. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!