Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni ha kicsi a pasid szexuális vágya?
Én hasonló helyzetben vagyok. A barátom 22 lesz, én 20 vagyok, majdnem 4 éve vagyunk együtt. Nekem Ő volt az 1.
Az elején nem sok alkalmunk volt szeretkezni, így fel sem tűnt a dolog. Aztán ahogy heti több alkalomra lehetőségünk adódott, esetleg egy héten több napot egymás után együtt tölteni, akkor "kiderült", hogy Ő is sokszor fáradt, vagy inkább csinálna mást... Ha minden nap együtt lehetnénk, akkor max kétnaponta van kedve...
Eleinte én is azt gondoltam, biztos nem kíván eléggé, totál depis lettem emiatt. Persze észrevette, hogy valami baj van, és leültünk megbeszélni. Elmondta, hogy mikor nem volt barátnője, akkor se masztizott egy héten 3nál többet, és mióta rendszeres nemi életet élünk, azóta nem is csinálja, mert úgy sokkal jobban vágyik rám, és nincs is szüksége rá. Elmondta, hogy én vagyok az élete, és sose kell neki más, mindent megadok neki, ami kell, az ágyban olyasmit is, amiről álmodni se mert soha... És végül elmondta, hogy értsem meg, hogy neki nincs többre igénye, és sokszor többre értékel velem egy közös programot, akár filmnézést, mint a szexet... És nem akarja fáradtan, stresszesen csinálni, mert szeretné, ha nekem is igazán jó lenne, rendesen kényeztetni- és ha túl fáradt, akkor ezt nem tudja megadni nekem...
Persze én is elmondtam, hogy nem tehetek róla, de mióta lefeküdtem vele, folyton kívánom, ha rám néz máris benedvesedek...
Így egyfajta köztes megoldás lett az eredmény: hagyom, hogy Ő kezdeményezzen, és ha már nem bírok magammal, akkor pedig bevetek mindent, hogy legyen neki is kedve hozzá... :) Egyszer pl. hullafáradtan bedőlt az ágyba, de én annyira akartam, hogy magamhoz nyúltam mellette- mondanom se kell, 2 perc múlva már nem az én kezem volt ott... ;)
Szerintem először is beszélj vele. Nekem az segített abban, hogy minden félelmem elszálljon, már nem gondolom, hogy nem kíván stb... És ha igazán szeretitek egymást, akkor nem fog ezen múlni a kapcsolatotok- én akkor is boldog vagyok Vele, ha 1 hónapig nincs alkalmunk szeretkezni, sőt, ha soha többé nem tudnánk, akkor is Vele élném le az életemet... Ha nagyon nem bírsz magaddal, akkor vess be ilyesmit, mint a masztizás az orra előtt, vagy sztriptíz, váratlan orális kényeztetés (akár álmában! :))... Nekem ezek bejöttek, és mondhatom, hogy most már nagyjából megtaláltuk az arany középutat :)
20/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!