Mi az oka annak, hogy a 22. életévemet taposom és nem érzem magam készen egy kapcsolatra?

kedves 22. életévét taposó leány.. nem vagyok túl idős hozzád, nem is ez a lényeg, hanem az hogy nem a korod számít hanem az, hogy mennyi van a fejedben...mivel bennem sok van ezért is mondom azt hogy vagy rossz körökben mozogsz, ma is olyan bulákat csodáltunk haverral hogy az csak na na meg holnap lesz az akció, egyszerű a válasz, nem találkoztál olyan tökös legénnyel aki leszólít pl a parkban vagy séta közben.

Nalátod én nem ilyen vagyok

16/F

Egyáltalán nem vagy elkésve.

Én ugyan 16/L vagyok,de a korombelieknél meg az a sláger,hogy ciki, ha 15 évesen nem volt még barátom?

Legtöbbször mindig ehhez hasonlóakat hallok.

A másik szituáció meg az,hogy szintén 16 évnél nem több a csaj, de már át ment rajta fél város vagy falu..

Én egyikbe sem tartozom, mert még senkim sem volt, ezt eddig mindig fel is vállaltam.

Eddig egy fiúnál sem éreztem olyat,ami úgy megfogott volna benne..

Nekem az érzelmek nélküli kapcsolatra meg nincsen szükségem, puszta nagymenőzés miatt,vagy tapasztalatszerzés céljából..

Ha nincs ami megfogna egy fiúban, akkor semmi pénzért nem jövök össze vele.

Meg kényelmesebb az eddigi megszokott szingli életben élni és kerülni az ismeretlen vizeket.

Most a barátaimra van szükségem, nem egy kapcsolatra.

Amúgy a szerelemhez soha sem lesz késő, mivel nem tudod befolyásolni,hogy kibe hány évesen szeretsz bele.

A családalapítás témához meg annyit,hogy hallottam olyan nőről is, aki 40 évesen szült először gyermeket, mert akkor állt rá készen, akkor érezte,hogy már kiélte a függetlenségét, az élete nagy részét.

Szóval soha sem lesz elég késő..Élvezd a függetlenséged.

Ha meg kapcsolatod lesz, akkor meg élvezd annak a "gyönyörét":)

Csatlakoznék az utolsó válaszolóhoz, miszerint sosincs késő a szerelemhez, mert többnyire váratlanul csap be és sosem tudhatod mikor :D meg persze csak azért sem érdemes kapcsolatba kényszríteni magad mert ez a sztereotípia és a többség már tapasztaltabb mint te.

Azt hiszem nagyonis átérzem a helyzetedet... pontosan értem mit értesz az alatt hogy egyszerűen csak szeretnél barátnőt, aki nem csak két hétig áll veled szóba. A tegnapi 19:32-es 22/L válaszadó vagyok. Ugyanígy egyszerűen csak egy barátot szeretnék akivel azért lehet valamiféle kapcsolatot építeni és nem csak futó kaland. Ami bennem leginkább kétségeket kelt azzal kapcsolatban, hogy kész lehetek-e egy komoly kapcsolatra, vagy inkább hogy akarok-e komoly kapcsolatot, az nem az hogy vajon elég érett vagyok-e hozzá. Egyszerűen nincs igényem arra hogy véresen komolyan vegyek egy kapcsolatot, vagyis inkább a környezetemben tapasztalom hogy annak ellenére is hogy a cél nem családalapítás vagy letelepedés, véresen komolyan tudják venni a kapcsolatot... Értem ez alatt hogy így meg úgy szeretlek, legyünk mindig együtt, féltékenységi jelenetek, kapaszkodás a másikba... mintha nélküle nem is lenne élet az élet. Az a kapcsolat pedig amilyenre én vágyom, nem ilyen... Sokkal jobban tetszene egy olyan ismerkedés, amikor nem látom a másikban hogy konkrét céllal közelít hozzám (teljesen mindegy hogy csak ágyba akar-e dugni, vagy tartós kapcsolatot szeretne), nem tetszik hogy az emberek annyira biztosra akarnak menni, hogy teljesen elvész a spontaneitás. Nekem bizony az tetszene a legjobban, ha egyszerűen ismerkednénk, barátkoznánk, olyan dolgokat csinálnánk együtt amit mindketten szeretünk, hogy mindketten jól érezhessük magunkat, és majd alakul a dolog ahova alakul, az sem kizárt hogy komolyabbra fordul. De az isten szerelmére, azzal hogy pár kedves szó és értelmes beszélgetés után aránytalanul nagy lelkesedéssel fordulnak hozzám, inkább csak elijesztenek, mert azonnal úgy érzem hogy potenciális élettársi kategóriába kerültem... Ha meg csak a külsőmmel fogok meg valakit, meg folyton a testiséggel nyúz, abból meg azt olvasom ki hogy nem én kellek neki, nem is akar megismerni, csak egy nő kell akit rendszeresen meghúzhat. Valahogy a kettő közötti egyensúlyt kéne megtalálni... Hagyni hogy a dolgok fejlődjenek és kész.

Nem tudom más hogy vélekedik erről, de szerintem ez nem arra vall hogy ne lennék felkészülve komoly kapcsolatra, inkább úgy érzem ebben a gyors világban párkapcsolati szinten is túl gyorsan haladnak az emberek... idő kell hozzá hogy az ember el tudja dönteni pontosan mit is érez és gondol egy másik emberrel kapcsolatban, idő kell hozzá hogy elmondhassuk, ismerjük egymást. És ezt az időt manapság sokan nem adják meg egymásnak :)

Mert nekem fontos az ismerkedés :))) És főleg az ismerkedés rész a lényeges, mert akkor tudom eldönteni, hogy érdekel-e valaki ha valamilyen szinten már ismerem... és nem tudom hogy ugyan mi a véresen komoly abban az ismerkedésben ha ketten eljárnak szórakozni, közös programokat csinálnak és beszélgetnek :D Ha a dolog működőképesnek látszik, és megvan a vonzalom, akkor meg lehet próbálni a párkapcsolatot :))) De mintha az emberek fordítva csinálnák... előbb jelentik ki hogy járnak, aztán ismerkednek, és ha végül nem jön össze és szakítás a vége akkor meg csak sopánkodnak...

Én leginkább a pasikat féltem magamtól, mert úgy vettem észre túl hamar képesek fellángolni hozzám képest... Minek menjek bele kapcsolatba hogy ha nem tudom akarom-e? :D Ennyi... legtöbb esetben úgy ítéltem meg hogy az lehetne a vége hogy beletaposok valakinek a lelkébe. Nekem nem esik nehezemre elengedni az embereket, de sokan jobban kötődnek, és a kötődésük hamar kialakul, én meg nem szeretek másokat bántani :)

Egyáltalán nem baj ha kifejezitek mit akartok :D Csak volt egy olyan esetem amikor beszéltünk kétszer tíz mondatot, sőt még csak nem is személyesen (pedig én jobban szeretek személyesen ismerkedni), és totál úgy viselkedett a pasi mintha most már nem tom miket érezne... Hát köszönöm szépen... akinek elég hogy nem vagyok bunkó és talán néha még poénok is akadnak és máris belém esik, annak vagy rettenetes nőismerősei lehetnek, vagy ennyire szeretetéhes :D Nekem konkrétan ez a reakció nem tűnt egészségesnek :D

De ellenpéldának: Hónapokig ismerkedtünk, a pasi még szerette is hogy nem adom könnyen magam, lévén van kihívás a dologban, de én is érdeklődtem, kerestem is a társaságát. Végül megfutamodott, mert szerinte félelmetesen pontosan kiismertem... szóval az is baj ha belétek látok... én sem igazodom el a férfiakon :D

:D Fogalmam sincs minek köszönhető :))) Sokszor félek tőlem, pedig a légynek se ártanék... Középsulis koromban nem voltam egy nádszál, nem is csodáltam hogy nem hajtanak rám, a tinédzser fiúk azért inkább a szép lányok társaságát keresik :D De azóta elég jól kikupálódtam, viszont ez se segít xD

Akik érdekeltek, azok elutasítottak... eleinte külső miatt, aztán vagy mert csak jóbarátnak tekintettek, vagy szolídabb lányra vágytak nem ilyen kis pörgős buzgómócsingra :D vagy egyszerűen nem én voltam az ideál, most meg mert túlságosan kiismertem...

Aki meg akar valamit az meg engem akaszt ki... :D De főként az zavar hogy elsődleges szempont az embereknél hogy legyen kapcsolat nem pedig az hogy működjön is... Én ismerkedem, kész vagyok kompromisszumokat is kötni, nem hiszem hogy mindenben egyet kéne értenünk mert létezik tolerancia, de ha nem érzem magunkat összeegyeztethető személyiségeknek vagy nem vonz az illető, akkor nem fogok erőlködni... :D