Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valaki a tömegből kérdése:

Megérné egyedül maradni?

Figyelt kérdés
A közelmultban elég sok olyan negatív visszajelzért kaptam lányoktól, küldtek már el úgy hogy legyünk barátok talán ez volt a legsz*rabb mind közül, de volt olyan is hogy még meg sem kérdeztem mi a lány neve máris azzal jött hogy milyen egy ocsmány disznó vagyok én. Azóta már egészen megszoktam ezt és mondhatom boldog vagyok így egyedül is, egészen hozzászoktam ehhez az életmódhoz. Vikszont az utóbbi egy két hónapban két lány is megemlítette hogy tetszem neki. Nem tudom érdemes lenne belefogni ebbe, én már egészen megszoktam az életemet így, nem szeretnék még többet csalódni.
2011. júl. 18. 23:23
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Hát igen az se kizárt. De aztán legalább megkönnyebbülsz, hogy ok megpróbáltam megtettem amit tudtam, szóval nem lesz benned ilyen hogy mi lett volna ha.


Meg kis idő elteltével, jó emlék lesz hogy legalább történt valami. Én is egymagamban vagyok, és történni szokott ez-az, aztán sokszor nincs is kedvem hozzá. Mind1, mert általában nincs választásom de utána jobb, mint hogy ha sokáig nem vagy otthon jobb érzés lesz újra otthon lenni. Na ez is kb, utána még jobb lesz. VAGY együtt lesz jó.

2011. júl. 18. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Igazából ezzel 20-22 éves koromig várni akartam, szerettem volna kicsit élvezni azt hogy egyedül vagyok szabad, amúgy most vagyok 17, ha szerintetek ez tényleg megéri, akkor talán tényleg megéri ezt megpróbálni.
2011. júl. 19. 00:08
 13/13 anonim ***** válasza:

Na korod nem tudtam. Áááh de így még inkább, már csak mert később már több gondod is lesz mint ezzel foglalkozni. Majd lazíthatsz bőven később. Legalább jobb eséllyel építesz ki egy két kapcsolatot. Meg nem kell mindig egymáson lógnotok, szóval foglalkozhatsz magaddal is.


Plusz így még több tapasztalod lesz az meg jól jön.

2011. júl. 19. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!