Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kikezdtek már a pároddal ugy hogy közben jelen voltál,
láttad az eseményt?
Szinte minden reggel ugyanabban a pékségben veszünk reggelit a párommal, mielőtt munkába megyünk. Nos, az egyik ottani csajszi állandóan mosolyog a páromra, hosszan hozzáér a kezéhez ha aprót ad vissza, extra sonka a szendvicsbe, stb. Rám persze nem mosolyog :) A páromnak eleinte fel sem tűnt, most is csak mosolyog rajta, és én sem veszem komoly "támadásnak". Amikor a múltkor egyedül mentem, mondtam is a csajszinak, hogy most én is kérek extra sonkát :) Belepirult, de nem mondott semmit :D
2011. júl. 13. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
2/24 A kérdező kommentje:
Ó, rengeteg. :) Sajna rá van írva a páromra, hogy van pénze és pozíciója, így nem tudunk úgy elmenni bulizni, hogy valaki be ne próbálkozna.
Például most szombaton elmentünk egy baráti társasággal egy szórakozóhelyre, kiültünk a teraszra egy asztalhoz, beszélgettünk, röhögtünk, elvoltunk. Hát jött egy csaj, megkérdezte a páromat, hogy leülhet-e (volt mellette egy üres szék), aztán elkezdtek beszélgetni (hallottam, ott ültem a párom másik oldalán), állítása szerint a csaj elvesztette a barátait a tömegben, és most unatkozik, csatlakozhat-e, stb. Nagyon nyomult. Persze a beszélgetés önmagában nem baj, és engem nem is zavar, hisz megbízom a páromban, aki egyből le is állította, amint túllépett egy bizonyos határt.
21L, párom 32F
2011. júl. 13. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen,egy szórakozóhelyen egy 15 év körüli tinip>csa szószerent felkínálkozott férjemnek.Ő rekaciója,haza küldte mesét olvasni vagy babázni.Sose hittem,hogy velem is megtörténik egy ilyen szitu,én reakcióm ráförmedtem a takonyra,hogy addig távozzon,míg nem állok fel,mert utána az ablakon fog neki öszejönni a távozás,barátaink reakciója :Mit akarnak 15 évesek egy felnőtt házas férfitól?De ez nem új keletű sajnos,egy ismerősöm a mennyszonyával beült egy szórakozóhelyre odament egy csaj és lekapta a csávót.A csávó persze ellökte ,a mennyasszonya meg picit nekiment,felnem fogható hogy ezeknek milyen a lelkiviláguk?
2011. júl. 13. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
12.59 mióta vagytok együtt? amúgy jah sztem egy olyan pasinak akinek "van pozíciója" és jól is néz ki annak könnyebb leállítani az ilyen nyomulós nőket. egy kevésbé jó pasinak meg jót tesz az önbizalmának ha nyomulnak rá ezért sztem ők nem annyira próbálkoznak azon h leállítsák :P
2011. júl. 13. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
Egyszer rég-rég még tini koromban, egy buliban egy részeg leányzó odajött az akkori barátomhoz (én álltam mellette) s csak úgy nyújtotta a kezét a barátom f@rka felé. Fal mellett álltunk, nem volt merre lépni a tömegben, nagy zene stb, akkorát vágtam reflexből a kezére amekkorát csak tudtam. Barátom azt se tudta melyik lábára álljon, én akkor iszonyat mérges voltam, de utána jókat szórakoztunk ezen. Az volt az első s utolsó alkalom, hogy ilyent csináltam. Azóta hagyom, hogy az koptassa le akinél bepróbálkoznak.
2011. júl. 13. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
Páromnak anyjának van egy fiatal csajszi ismerőse, erősen bolondos, és a szűz kiscsajszi meg az anyukája folyton a barátomnak udvarolnak, a kiscsajszi meg rá is mászikXD Poénosra vettem.
Még a zuhanyzás után rajta lévő törölközőt is le akarták tépni róla.XD
2011. júl. 13. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
igen egyszer. Egy játékos rendezvényen voltunk ahol pontokat kellett gyűjteni én csináltam is a feladatot amit kellet pont is járt érte, de nem adott. A párom semmit nem csinált és ez a fika meg leült mellé és rendesen rákattant, a páromat nem érdekelte a játék nem is csinált semmit mégis csak úgy adta neki a pontokat. Meg akármelyik versenyző szólt a csajhoz az meg se hallotta, mert úgy bele volt bukva a páromba.
2011. júl. 13. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
13:10
Másfél éve.
12:59 voltam
2011. júl. 13. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
Van egy idegesítő ismerősöm, rokonnak a barátnője, mégis az ismerősök közül az összes pasira rá akar mászni. Igaz, csak utána jöttünk rá, hogy kikezdett vele, volt már bennünk elég alkohol :D De még a saját apámra is rá akar mászni, pedig ő 30 éve házas.
2011. júl. 13. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: