Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az exbarátnőm elmebeteg! Miért szívózik velem?
ez a csaj nem normális. ő szakított. most pedig tönkre akar tenni. pedig én még mindig szeretem. első körben: olyanokkal kérkedik, amik magánügyeim. például, hogy (nem vagyok rá büszke) apám alkoholista... és akkor mondja hangosan, hogy na ma is veszel piát az alkoholista apádnak??? és röhög a teremben...
vagy néha fenyeget: könnyen börtönbe juttathatlak, mert meztelen képeket készítettél rólam! megvannak még nekem, és felismerhető a szobád! úgyhogy...
felelek, és nem nagyon megy, erre odaszól a tanárnak: ugyan már, ettől a fogyatékostól, aki csak a puska segítségével tud ötösöket szerezni, mit vár?
folyton-folyvást több, mint kellemetlen helyzetbe hoz, és egész egyszerűen jön utánam. valakivel beszélgetek, beszól, megpróbál lejáratni. új lánnyal ismerkedek, szintén. már egy-két lánnyal tönkretette a kapcsolatom, legalábbis jó viszonyom. hogy én erőszakos vagyok, meg pszichopata, ne is beszéljen velem. van egy seb a nyakán (valami kiskori), és azt mutogatja az ismeretleneknek, hogy én okoztam, olyan durva vagyok, és persze elsírja magát.
mivel, ugye feldühödök emiatt, az ő igazát bizonyítom ezzel, akármennyire is próbálom visszafogni magam.
mindenhonnan próbál kiszorítani. netes közösségi oldalak, blogomat spammeli marhaságokkal (verseim, novelláim vannak ott fent - kigúnyolja például azokat is), vannak róla fent képek, szól a közösségi oldal üzemeltetőinek, hogy szüntessék meg a regisztrációm (pl. iwiw).
barátaimat kérdezgeti, hogy "még mindig pedofil vagyok"? meg hasonló...
valakinek van receptje arra, hogy ezt a luvnyát hogy állítsam le? kezd úgy felmenni a pumpa, hogy lehet akkorát behúzok neki, hogy intenzívre kerül. tudom, primitív, de kezdek nagyon átcsúszni azon a határon, amikor azt mondja az ember: bármi áron. türelmes voltam. kedves voltam. próbáltam finoman kérni, meg keményebben is, hogy álljon le, és magyarázza meg, miért csinálja. de ha ez így megy tovább, inkább a sitten kötök ki akár a legrosszabbért, mert elviselhetetlen! széttúrja az életem az, aki alapból elcsheszte már a szakításkor...
Alázd meg jó sok ember előtt.....az vicces is meg jól fog esni, meg nem fog basztatni...
CSUBI
A válasz írója 77%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: 06-25 17:37
XD ez nemrossz ötlet kedves kérdező sztem mindenképpen csináld meg megérdemli az a kis rib@nc
lányként mondom, hogy az ilyen idióta p*csát tuti hogy agyonütném helyből. ha már mindenhogy próbáltad leállítani, de még sem megy, nincs más megoldás.. csak az a baj, hogy ha megütöd, akkor megint te leszel a hibás..szerintem szólj a szüleinek, az igazgatónak, a tieidnek, vagy valakinek, mert ez így nem nagyon mehet tovább.
18L
Nekem volt mar ilyen. Beszelj az Anyjaval, hogy a lanya igazan viselkedhetne felnottkent...
Nalam bevalt.
37F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!