A lányok/nők hogy bírják ki a "nőies tartást"?

A nőies tartás szerintem nem ebbe a kategóriába tartozik. Én nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy ha beledöglök, sem kezdeményezem a békülést... Azután rájöttem, hogy abban az esetben, ha nem az emberi méltóságomba tipornak bele, akkor egy olyan emberrel való kapcsolat, akit szeretek, többet ér, mint a büszkeségem. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden veszekedést követően megalázkodom, mert nem így van. Van olyan gyerekkori barátom például, akinek néhány dologban nagyon hülye felfogása van (vagy legalábbis így gondolom), és néha összeveszünk, mert nem érti meg, ha én valamihez nem úgy állok hozzá, mint ő. Mindig puffogok rajta néhány napig, utána úgy döntök, hogy többet ér ő nekem annál, hogy egy ilyen hülyeségre rámenjen a kapcsolatunk. Olyankor mindig én teszem meg az első lépést. Ettől függetlenül nem érzem úgy, hogy nem lenne női tartásom (akkor sem éreztem ezt, amikor volt barátomnál kezdeményeztem a békülést). Szerintem női tartás ide vagy oda, néha engednünk kell az igazunkból, ha szeretünk valakit.

19/L

A férfi SOHA nem fogja kezdeményezni a békülést, ezt jegyezd meg! Ahhoz ők túl büszkék...

Nálunk is ez volt, 2 nap harag után feladtam, mert nem birtam vele megértetni, hogy mivel bántott meg... és kibékültünk. de felőle aztán szakithattunk is volna, ő ugyan be nem ismerné ha hibázik.

Én sehogy... Pontosan úgy vagyok, ahogy Te is írtad. Kb 1 órát sem bírok ki, ha összeveszünk, hogy ne hívjam fel. A leghosszabb "mosolyszünet" fél nap volt. Nálam azzal van a baj, hogy mindenféle szörnyűségek jutnak eszembe- pl. egy utazása előtt veszünk össze, és rettegek a tudattól, hogy esetleg baleset éri, és haragban váltunk el egymástól... Nála az a helyzet, hogy elég hamar elfelejti, és így nem sietteti a békülést. Pl vegyük az utazásos dolgot- mire hazaérne, már nem is emlékszik rá, hogy összevesztünk, és a nyakamba ugrik, mintha mi sem történt volna (akkor is, ha valami csoda folytán kibírtam, hogy ne beszéljek Vele). Legvégső esetben alszik rá egyet. Nagyon ritkán azért Ő is szokott bocsánatot kérni, sőt, volt olyan, hogy az éjszaka közepén jött el hozzánk, és még egy plüssmacit is hozott nekem bocsánatkérésként. Ez van, nekem nem bír nyugodni a lelkem, nem bírok enni, nem bírok tanulni, amíg nem beszéltük meg, míg ő elfelejti, és csak akkor jut újra eszébe, ha találkozásra kerülne sor. Őt nem zaklatja úgy fel, így nem is igyekszik annyira, hogy keressen.

De 3,5 év alatt nem volt még rá példa, hogy ne békültünk volna ki pár órán belül, ez 80%-ban az én számlámra írható... De már elfogadtuk egymást így, és igyekszünk minél kevesebbet veszekedni :) Igazából mindig a vizsgaidőszak a zűrös, és mivel már jó párat végigcsináltunk együtt, így egyre toleránsabbak vagyunk.

Szerintem ez ellen nem lehet mit tenni, mindenkinek a személyiségéből fakad, hogy hogy reagál ilyen szituációban.

20L

Nálunk mindig én kérek bocsánatot, ha nekem van igazam, ha neki.. Ő úgysem tenné meg. De viszont szakitani sem szakitana, ő elvárja hogy igenis belássam hogy mindig neki van igaza..

L/16 -> L/17