Társfüggő vagyok vagy mi a baj velem? Túl sokat várok el?

Egyszerűen nem találom a helyemet. Van egy barátom 5 hónapja, de elég ingatag lábakon áll a kapcsolatunk. Látom, hogy már kötődik hozzám, érez is már irántam, de nem merek szerelmes lenni, vissza kell fojtani az érzelmeimet, mert még mindig a volt bnőjét emlegeti (másfél éve szakítottak). Még mindig ott tartunk, hogy az elérhetetlent kell játszanom (nem nagyon keresem, várok, hogy ő keressen inkább, nem hívom fel mikor iszonyatosan hiányzik, stb.).

Mikor itthon vagyok pár napot, akkor egyszerűen szenvedek, alig vannak barátaim, de már nem is jut szinte időm rájuk, mert a többi időmben 12 órában dolgozom. A családom nem az igazi, nem szeretek itthon lenni, szinte menekülök itthonról, nem támogatnak, fojton bántanak engem (nem csinálok itthon semmit, minek járok főiskolára stb.). Haragszok vmilyen szinten a szüleimre, mert őket hibáztatom, amiért ilyen visszahúzúdó vagyok, félek az emberektől és depis hajlamú vagyok. A barátomnál olyan jó lenni, nyugodtság van. De én várok el túl sokat, hogy ha pár napig nem beszélünk, akkor már szenvedek? Olyan jó vele lenni, de több törődésre vágyom és arra, hogy igazán szeressenek.

A másik, hogy olyan céltalannal érzem az életemet, dolgozok, gürizek, de az anyagi javak annyira nem érdekelnek, nem tesznek boldoggá, akkor mi hajtson? Miért dolgozzak, miért csináljam amit csinálok?