Szakítsak azért a barátommal, mert nem tud sokat nyújtani nekem?

Ja persze, nem számít az iskolai végzettség egy kapcsolatban mi? Újabb női hazugság. Ha valaki szakmunkás, akkor az már nem is ember. Csak mert nem tud felesleges drága szarokat venni? Honnan veszed, hogy te egyetemista leszel pár év múlva? Ez egyáltalán nem biztos. És még ha az is leszel, akkor sincs rá garancia, hogy elvégzed. Ha meg elvégzed, sem lehet hogy annyira jól fogsz keresni vele, hogy ilyen felsőbbrendűnek képzeld magad. Gondolom már az ismerkedésetek elején is tudtad, hogy mivel foglalkozik. Akkor miért csak most okoz ez gondot. Csak nem azért mert nem költ rád feleslegesen? Igen, szakíts vele, mert a srác jobbat érdemel. Te meg állj össze egy egyetemista gyökérrel, aki valamilyen kamu szakot végzett pl. filozófia, vagy etika, aztán építsétek a szép közös jövőtöket.

Hülye képmutató, felszínes, anyagias p.csa.

Tényleg elég sznob vagy... Nekem volt már olyan barátom, aki szakmunkásképzőbe járt, és igaz, hogy már szakítottunk, de nem emiatt. Attól, hogy valaki kétkezi munkát végez, még nem feltétlenül kevésbé intelligens, mint pl. egy diplomás. Talán kevésbé művelt, bár ez sem minden esetben igaz, apukámnak pl. szakmája van, de rengeteget olvas gyerekkora óta, akármit kérdezek tőle töriből vagy föciből pl., szinte egyből válaszol rá, és az esetek 95%-ban helyesen.

Nem a végzettség számít, attól, hogy valakinek diplomája van, még lehet egy orbitális bunkó, a kétkezi munkát végző ember pedig lehet egy végtelenül kedves, jószívű, udvarias ember (persze ez lehet fordítva is). Szóval ne azon agyalj, hogy jajj, nekem ilyen végzettségem lesz, neki meg olyan... Ha szeretnéd, eszedbe sem jutna emiatt szakítani vele. Hagyd ott, mindketten jobban jártok.

19/L

Szia!

Nekem megvan az érettségim, a középfokú nyelvvizsgám, a második OKJ-s vizsgámra készülök.

Párom estin fogja befejezni a sulit és estin is fog leérettségizni, mert anno nem volt rá lehetősége családi okok miatt.

Abszolút nem hátrány nálunk, jól megvagyunk, ha vannak vitáink, nem emiatt.

De ha ilyeneken gondolkodsz már most, akkor szakíts....

Szakítsál! De azért, mert számomra egyértelmű, hogy nem szereted.

Figyi, én harmincéves (nő) vagyok lassan, a párom több, mint öt évvel fiatalabb nálam. Nekem van egy diplomám, meg mellette egy szakmám, neki (egyelőre) egy érettségije. (Ebben az esetben is családi okok állnak a tovább nem tanulás hátterében.) Egy végtelenül aranyos, kedves, jó humorú, érző emberke. Én is kaptam már burkolt célzást arra vonatkozólag, hogy talán nem őt kellene, mivel nincs szakmája, nincs melója stb. De ezek leperegtek rólam, mert megtaláltam benne azt, akit mindig is kerestem. Szeretem őt, és egyetlen jól szituált diplomásért sem adnám! Tanulni meg később is tud, mint ahogy a tervei között is szerepel. Nem bunkó, nem buta, hanem nagyon is egy értékes ember. Szeretem! Most együtt keresünk melót, aztán majd szépen alakítgatjuk a dolgainkat.

Ha ez egyáltalán eszedbe jutott, akkor sose szeretted igazán!

Egyébként nekem volt jól szituált, diplomás, gazdag pasim és rossz kapcsolatom! Most pedig boldogabb vagyok mint valaha egy szakmunkással!

26/N/2diplomás

Nyilván van oka hogy ez megfogalmazódott benned, és nagyon is át tudom érezni, hogy mit érzel. Igen, van úgy, hogy azért nem illik össze két ember akármennyire is szerelmesek, mert nem egy az értelmiségi szintjük.Jó, nyilván számos ellenpélda is van, és szerintem nem is annyira az iskolázottságon, vagy a munkahelyen van a hangsúly, hanem tényleg, hogy milyen az ember értékrendje, pl. van-e célja, valamilyen terve az életben, és nagyon sok múlik azon is,hogy milyen nevelésben részesülünk.Még általánosban jöttem össze első nagy szerelmemmel és három évig voltunk együtt. Én a példamutató, kitűnő tanuló voltam, ő pedig az ellentettje.Sokan csodálkoztak is, hogy hogy jöttünk mi össze.Én gimnáziumba mentem, ő szakközépbe, de ez lényegtelen is volt számomra.Utólag visszagondolva tényleg igazuk volt azoknak akik a "mindent elsöprő" szerelmünk ellenére azt mondták, hogy nem illünk össze.Ha belegondolok azért volt számos veszekedésünk, mert valami sosem tetszett a másiknak, máshogy vélekedtünk a dolgokról. Ha én tanulni akartam, le voltam hurrogva, hogy stréber vagyok,nemhogy inkább vele lennék, nem igazán támogatott sosem ilyen téren. Mindig azt hajtogatta, hogy 18 leszek összeköltözünk,meg hogy ne menjek fősulira stb. Ő viszont sokszor nem úgy beszélt emberekkel, nem úgy viselkedett, ahogy azt illet volna, ezért én állandóan szólongattam. Igazából mindketten egymást próbáltuk a saját elképzeléseink szerint formálni. Egyikünk sem hódolt be... szét is mentünk...

18/L