Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet, még köztünk valami, vagy inkább felejtsem el?
Három hónapja egy lány elmondta, hogy szerelmes belém. Kicsit váratlanul ért, de belegondolva, már előtte is voltak erre utaló jelek. Néha odajött hozzám, meg köszönt. Aztán szemeztünk órán, és ereztem, hogy megvolt "az a valami", talán tényleg tetszem neki.
Aztán a barátnője olvasta a blogomat, nem volt benne semmi rejtegetni valóm, csak egyszerűen nem baráti körbe szántam, mindent leírtam (mit történt a suliban, tanárok stb.. ), és sajnos vagy nem sajnos, ezt is, hogy elmondta, hogy szeret, de tényleg csak nagy vonalakban írtam le, semmilyen nevet, vagy hasonlót nem írtam oda.
Amikor ezt megtudtam, hogy olvasta én erre töröltem.
Aztán láttam, hogy másnap, nagyon összesúgtak a lányok, és mivel a barátnője is olvasta, így inkább nem mentem oda hozzá, félve, hogy nem tudom, mit szólt hozzá.
Aztán egyik lány, rákérdezett, hogy tényleg szoktam-e blogolni, mondtam, hogy igen, mivel nincs semmi rejtegetni, meg tagadni valóm, csak inkább "magamnak, naplóként szántam".
16 éves fiú.
ez 3 hónapja volt? és azóta..?
am nemtom mért ne lehetne még valami, mert ha csak télleg így sugdolóztak h leírtad akk sztem abba semmi sincs. meg ettől sztem nem változtak az ő érzései sem. nem?
Az a sugdolózás annyi volt, hogy akkor egy lány hiányzott, és akkor mondták el ezt neki.
Azóta mi volt?
"Semmi", azóta se szóltam hozzá, nem is mertem ránézni, ez miatt.
Lehet-e valami?
Szerintem nem..
Helyesbítek:
Lehet-e valami?
Nem akarom azt mondani, hogy "nem", meg "soha", meg "igen" meg hasonlók, de erre azt mondják, hogy a remény, hal meg utoljára...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!