Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg fogom ölni a kapcsolatomat. (? )
kétségbe vagyok esve
22 éves lány vagyok, van egy barátom, akit mindennél jobban szeretek. Ő is engem, de sajnos mostanában minden a rossz oldalára fordult aminek én vagyok az oka. Kamaszkoromban is hajlamos voltam a depresszióra, pánikolásra, önsanyargatásra, magam utálására de azt hittem, hogy csak a változás korának velejárója. Sajnos nem múlt teljesen el, az utóbbi hónapokba megint előjött. Sok mindenben nagy súly nehezedik rám, vannak konfliktusaim feletteseimmel, szüleimmel is ezért elég rossz passzban vagyopk egy ideje. Azt vettem észre, hogy a barátom is eltávolodott tőlem :( Azt hittem van neki valaki más de elmondta, hogy igazából nem érzi már azt a lángolást mint régebben.
Ő egy nagyon életvidám fiú volt mindig is, most pedig azt mondta kezdem őt is lehúzni. Szeret engem de így tönkreteszem az ő életét is ha állandóan rossz kedvem van.
Mogorván válaszolok, duzzogok és hisztis vagyok. Tudom, hogy ez rossz és úgy szeretnék rajta változtatni csak nem tudok hozzá kezdeni.
Tudtok nekem tanácsokat adni? :(
Vissza szeretné kapni a kapcsolat első éveinek boldog életvidám lányát. El fog múlni a szikra teljesen és végleg elveszítem őt. Nem akarom!!!
tudod itt nem csak veled van ám a baj. Párod kijelentette, hogy lehúzod őt is, ez így nem helyes.
Ha én férfi lennék, és te lennél a párom, biztosan magam mellé ültetnélek, és biztosítanálak afelől, hogy rám számíthatsz, elmondhatod mi bánt, próbálok segíteni, és együtt teszünk érte, hogy jobban érezd magad. Ez nem is lenne kérdéses.
Az mindenképp jó, hogy felismered a problémádat, így, ha szakemberhez fordulnál, lehet, hogy hamarabb helyre jönnél, mint gondolnád!:) Sok sikert, szurkolok neked/nektek!!!
22L
köszi, kedves tőled
ő már próbált de visszaestem... sajnálom, mert minden annyira tökéletes volt az első pár évben, nem akartam tönkretenni, vissza akarom hozni a lángolást, félek hogy kiszeret belőlem
pszichológus vajon tényleg tudna segíteni? nem voltam még és tartok tőle, hogy milyen lehet
nincs is sajnos erre pénzem
nem tudom mit kéne tennem
2. vagyok
igen én biztos vagyok benne, hogy tudna neked segíteni egy szakember. Érdeklődj, hogy mennyibe kerül egy kezelés.
"Ha én férfi lennék, és te lennél a párom, biztosan magam mellé ültetnélek, és biztosítanálak afelől, hogy rám számíthatsz, elmondhatod mi bánt, próbálok segíteni, és együtt teszünk érte, hogy jobban érezd magad."
Na, azért nem kell túlzásokba esni. A srác már rég megtehette volna, hogy lelép, főleg, hogy fiatalokról van szó, mégis mellette maradt. Nehogy már ő legyen a hibás...
Nekem is volt egy barátom, akivel 4 évig húztuk a dolgot. Amikor megismertem egy kedves, életvidám fiú volt. Egy év múlva teljesen megzakkant. Folyton rosszkedvű volt, semminek sem örült, nem akart elmenni sehova. Az a "poén", hogy neki nem is volt erre különösebb oka, csak elkezdte magának bemesélni, hogy milyen rossz az élete és ebből egy depresszió alakult ki. Évekig minden egyes nap azon voltam, hogy kizökkentsem ebből, nem sok sikerrel. Folyton nekem esett, veszekedtünk stb.
Annyira lehúzott hangulatilag, hogy néha már élni sem volt kedvem, a dühömet a családomon töltöttem ki.
A végén úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt és otthagytam. Egy ember sem ér annyit, hogy tönkretegyem a saját életemet az ő nyomorúsága miatt. Azóta sem bántam meg, mivel minden tőlem telhetőt megtettem.
Szerintem keress fel egy pszichológust, különben tényleg elhagy. Hozzáteszem teljesen jogosan.
köszi neked is
tudom, hogy jogosan hagyna el, 100szzor jobbat találna magának seperc alatt :(
azt hiszem tényleg el kéne beszélgetnem egy szakemberrel
de félek hogy hülyének nézne :S vagy nem tudom
Nem lehet hogy a kapcsolatotok mostanába jutott el arra a szintre hogy kezd kicsit amúgy is ellaposodni? És ez a problémád már csak hab a tortára? Én a helyedben megpróbálnám rendezni a viszonyokat körülöttem. (szülők, felettesek) Keresni valamit amiben jól érzed magad, felszabadulsz. (sport, film) Próbáljatok a pároddal elmenni valamerre, (hosszabb útra, hétvégére, kirándulni) hogy felelevenítsétek a régi jó dolgokat.
Nincs még semmi sem elveszve. Ez a hülye idő is rátesz az ember rossz kedvére még egy lapáttal.
Kijön a jóidő, lehet menni erre-arra, feltölt majd a napsütés... próbálj ilyen dolgokra gondolni.
Az a legrosszabb amikor az ember már teljesen tudatja magával hogy bevan fordulva, depressziós, mert akkor a legnehezebb kilábalni belőle.
Próbálj változtatni magadon, a kapcsolataidon, keress jó dolgokat magad körül és hidd el, mire kisüt a nap, jobban fogod magad érezni.
Sok szerencsét kívánok és kitartást!
22/L
(Amúgy amiket most leírtam neked, nekem mindig bejönnek depisebb időszakomban.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!