Mi a baj velünk, és hogy változtathatunk ezen? (nagyon hosszú) :]

Öt huszonévesről van szó, akik nagyon jó barátságban vannak egymással (már több, mint tíz éve). Közéjük tartozom én is. Gyakran járunk bulizni, meccsekre, moziba, sportolni közösen, de külön-külön is van elég programunk. Lényeg, hogy kötődünk egymáshoz, de nem vagyunk összekötve. Majdnem minden hétvégén találkozunk, és gyakran járunk olyan helyekre, ahol sok lány megfordul. A probléma az, hogy egyikünknek sincs barátnője. De itt nem pár hónapos kihagyásokról van szó, egyáltalán nincs, nem is volt még (pár egyéjszakás, semmi komoly). Nincs problémánk a nőkkel, odamegyünk, ők is odajönnek, idáig semmi gond. Nem vagyunk sem nagyképűek, sem a buli legnépszerűbb arcai, de azért sokan ismernek minket, a kellő társaság és hangulat megvan. Mégis…pedig nem vagyunk szentéletűek, és nem internetezéssel töltjük az egész napunkat, hogy aztán pénteken kidugjuk a kockafejünket a városba vagy bárhová, ahol nőneműekkel lehet találkozni. Ez nagyon furcsa nekem, tenni szeretnék ez ellen valamit. Olyan, mintha valami béna „átok” ülne rajtunk. Egyszerűen nem értem, hiába van bennünk meg az a vadság, szelídség, humor, vagy akár sárm, ami általában egy nőnek kell. Azt sem érzem, hogy éretlenek lennénk, vagy nem lenne igényünk egy kapcsolatra, sőt a lelki szemetesláda és barát kategóriát is nagyjából ki tudjuk zárni (persze ez nem mindig szükséges), és csak annyira görcsölünk rá a barátnő témára, mint bárki más. Nem zárkózott közösségként viselkedünk, azt ültetjük/ az ül az asztalunkhoz/ jön moziba/ fesztiválozni velünk aki akar, és jönnek is, és mi is megyünk ha hívnak (külön is). De valahogy mégsem jön össze senkinek semmi. Elvileg felnőttek vagyunk, hárman már dolgozunk, ketten még suliba járnak, külön városokban élünk, és a lányokkal kapcsolatos magánügyeket (ha ritkán van ilyen) általában :P egymástól külön intézzük. De egy-egy koppanás után sörözés közben megbeszéljük a dolgokat, és már magunk is csodálkozunk a történeteken. Nem akarom a lányokra kenni, de talán a probléma ott kezdődik, hogy 14/5/6 évesekkel nem akarunk kezdeni, mert egyszerűen nem látjuk értelmét, a velünk egykorúak, vagy 2-3 évvel fiatalabbak pedig majdnem mind rendelkeznek a másik felükkel, pedig az igények nem nagyok. (Bár ez sem jó „kifogás”, mert a kamaszkorunkat is néhány alkalomtól eltekintve elkerülték a komolyabb barátnők.) Vagy csupán ennyi lúzert hozott össze a sors? :S Vagy mindkettő, és ne kérdezzek hülyeségeket fél oldalon keresztül?

Jah és mielőtt valaki megkérdezné, hogy ezt miért szombat éjszaka írom, és miért nem indulok lánykereső útra: a mostani hétvége az első ebben az évben, hogy nem mentünk/mentem sehova bulizni. Így legalább van időm kérdezni. :)

F/23