Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is jobb volt a régi családmodell?
Lehet páran meg fognak kövezni, de én eléggé rossz szemmel nézem a mai családmodellt, amelyet mintha áthatott volna az emancipáció fertője.
Tudom, hogy amiről most írni fogok az ma szinte megvalósíthatatlan, kicsit múltba merengő, de azért játszunk el a gondolattal.
Nem gondoljátok, hogy jobb volt régen, amikor a férfi tartotta el a családot, a nő pedig kizárólag a háztartást vezette, valamint a gyerekeket nevelte? Meg persze ott volt támasznak az urának, aki fáradtságosan kereste meg a javakat kis vagy nagy családja számára. Szerintem ez lenne egy feleség, egy nő igazi rendeltetése.
A férfié pedig, hogy férfi legyen. De úgy érzem, ma már elvették a férfiak szerepét. A nők is dolgoznak, van, hogy jobban keresnek, mint a férfiak. Ez a gyereknevelés rovására is megy, de most nem ezt akarom kihangsúlyozni, hanem hogy gyakorlatilag ma már nincs olyan, hogy férfinek vagy nőnek lenni, az egész csak egy massza. Nincsen a nemeknek rendeltetése, és én ennek tudom be azt is, hogy egyre több a lányos fiú és a domináns lány.
Én ezt így érzem, nem tartom magam hímsovinisztának, bár kétség kívül úgy érzem, a régi nemi szerepek természetesebbek voltak, mint ez az emancipáció utáni massza. És itt most nem arról van szó, hogy a nőnek a konyhában a helye. Hanem arról, hogy a nő szerepe az, amit az elején leírtam. Azért remélem valamennyire érthető vagyok. Bár azt hittem könnyebben megfogalmazom...
Mi a véleményetek erről?
Nem tudom, ti honnan veszitek ezt a sr@rt hogy "régen a férfi eltartotta a nőt, a nő meg csak otthon ült és háziasszonykodott"?
ILYEN SOHA NEM VOLT! Szegényéknél a nők is mentek ki földekre dolgozni, nem volt mese. Ha a férfi bérmunkás volt, akkor a nő is, mert 1 bérből/fizetésből régen sem lehetett eltartani egy családot, nemhogy manapság.
A báróknék, grófnék persze hogy el voltak tartva, hiszen a bárók grófok is eltartottak voltak. Paraziták.
Állítom hogy ti ezt a baromságot 50-es évekbeli amerikai filmekből szedtétek! CSAK OTT létezett ilyen. (ott is csak kb. 1980-ig, ma ott is csak a nagyon jól keresők engedhetik meg maguknak ezt a luxust.
Tisztára mintha a barátomat hallanám,tőle igy pont ugyanezt hallom.Hogy milyen elkeseritő,hogy igy felborult a világ rendje.Általában jókat szoktunk rajta vitatkozni,mert én meg szenvedélyes egyenlőségpárti vagyok.(ő ilyen veszekedésnél lefeministáz én meg le himsovinisztázom(piszkálodásból) pedig amúgy nem vagyunk azok ki is fejtem, imádjuk is egymást több,mint 3éve)
Szóval a kérdésbe nem lehet igazságot tenni,változni se fog már soha a világ.Mi nők akik ebbe a világba születtünk bele,el se tudnánk magunkat képzelni a régibe és teljesen felháborodunk azon,ha valaki kijelenti,hogy vissza kénne minket küldeni a tüzhely mellé.Terveink,álmaink vannak már kiskorúnkba,hogy mik leszünk.Milyen lenne már ha nem lehetnénk semmik...ha nem lenne más dolgunk,mint örökké otthon ülni,úgy,hog meg se kérdeznék mit szereténk csinálni. Mára már teljesen átalakultunk a nők legnagyobb részét nem tenné boldoggá az a fajta élet,bár persze ,hogy egyszerübb volt,de biztos,hogy minkét nemnek jobb?Őszintén...
Meg aztán tényleg ki ráz a hideg attól a kiszolgáltatott helyzettől.Mert hát a pasik nagy része ma se igazán apa,férj tipus,mi lenne még akkor ha a nőnek nem lenne semmilyen menekülési lehetősége.Mert a férj tartja eleve el...
Engem inkább az borit ki a nőkbe általába,hogy már annyira nem nőiesek.Csúnyán beszélnek,közönségesen viselkednek,nincs tartásuk,mindenkinek odaadják magukat stb.(persze nem mindenki én se,de hát rengetegen :S)
A barátom is azt mondja,hogy a "férfiakból" is szégyenletes mi lett.Már tényleg alig van igazi nő és férfi.
Az igazi nő sztem. nem az akinek nincs célja,főz,mos,takarit egész életében--hanem,hogy az első a családja,utána a többi.(attól még dolgozhat,csak ne az legyen az élete)
Hanem a viselkedése legyen nőies és lágy,nem közönséges és durva.Szerintem egy igazi nő finomlelkü és kedves.
Igazi férfi pedig nem attól lesz valaki,hogy le.zarja a családját,nem segit otthon semmibe,meg mindig parancsolgat,hanem határozott,erő,lehet rá támaszkodni,összeszedett realista.Biztonságot ad a családjának,csak úgy,mint a nő(csak ő érzelmi biztonságot)
Mert a nő alapjáraton általába érzelmi alapon dönt(érzékenyebb),a férfi két lábbal áll a földön.
Viszont a mai nők nagy része(olvasgatok fórumokon borzasztó milyen nagy része,soha nem is akar gyereket)-mert,hogy ő nem gondoskodó tipus.Szóval tényleg teljesen felborult a világ.:S
Mint irtam a lányok általába durvalelküek,felszinesek ,a fiúk meg túl "lányosak" lettek.Ez itt a világgal a legnagyobb baj.Szerintem lehetne attól még normális a világ,ha a nők dolgoznának és azt a foglalkozást üznék amit szeretnének,ha a lelkükbe magmaradtak volna nőnek, a férfiak meg férfinak.
Nekem szerencsére nincs ilyen gondom, ,gyerekekkel fogok foglalkozni(imádom őket),a párom pedig diplomás katona lesz.Igazi férfi tipus,de ő is az a segit bármibe,engem pedig igazi nőnek tart és kiegészitjük egymást tökéletesen.Én imádom,hogy erős,határozott,férfias,büszke,okos,logikus,realista.
Ő meg szépnek,gondoskodónak,mélyérzésünek,álmodozónak és érzékenynek tart.Szerinte ilyen egy igazi nő.
De az igazság tényleg az,hogy mindenkinek joga van eldönteni mit akar.Ez a régi világba nem volt,ott nem kérdezték meg a nőket mit akarnak.
L/21.
valahogy sejtettem hogy nősiránkozás lesz lesz a kérdésből! :) Azért köszönöm a válaszokat. Igen, a nők dolgoztak a földeken, de csak akkor, amikor az EGÉSZ FALU KIVONULT! Az inkább közösségi esemény volt, kb. mint ma egy szüret, ahol összegyűlik a család. Pénzt, ők, külön... hát vlehet hogy volt rá precedens de nem volt jellemző. Egyébként ez az otthon dolgozós, cserépfestős dolog nekem nagyon szimpatikus, kb. így lehetne megoldani a mai helyzetben, ha a férfiak is egyedül megkereshetnék a kenyérre valót.
Leírom mégegyszer, van aki regényt ír nekem miközben nem képes elolvasni a kifejtésemet végig... leírtam, hogy ez a dolog ma MEGOLDHATATLAN, és én ezzel tisztában avgyok...ez egy elméleti és nem egy gyakorlati kérdés, ha eddig nem derült volna ki...
Nem tartott minden férfi szeretőt. Ez egyébként a felsőbb körökben volt jellemző, mint ahogy ma is jellemző a felső körökre és örökre jellemző lesz. Nem volt társadalmilag elfogadott, ezt nem tudom honnan szedted, egy forrásra kíváncsi lennék. De mondom, az alsóbb rétegekről szóljon ne a tehetősebbekről, ahol valóban nyílt titok volt.
"Engem inkább az borit ki a nőkbe általába,hogy már annyira nem nőiesek."
Bár nem tartozik szorosan a témához, de szomorú pl. milyen kevés hölgy hord szoknyát! És most nem a mini-szoknyára gondolok. Pedig a nőiesség egyik szimbóluma, nem véletlen, hogy az egyes neokonzervatív vallási gyülekezetek lánytagjai csak szoknyát hordhatnak. (persze hidegbe hordhatnak alatta nadrágot is, hogy ne fázzanak)
"Igazi férfi pedig nem attól lesz valaki,hogy le.zarja a családját,nem segit otthon semmibe,meg mindig parancsolgat,hanem határozott,erő,lehet rá támaszkodni,összeszedett realista.Biztonságot ad a családjának,csak úgy,mint a nő(csak ő érzelmi biztonságot)"
Ez jó! "Érzelmi biztonság" haha! Magyarul a munka megint marad a férfiak dolga, te meg egy üres frázis mögé bújva nem csinálsz semmit, és elvárod a férjedtől hogy tolja alád talicskával a pénzt! Fasza...
Nem!
Szerencsére ez a beteg,torz családkép már nem létezik!!
Miért lenne jó kényszerben élni?
Ilyen idiótákat,mint te kérdező!
Visszavetnéd a társadalmi fejlődést több 100 évvel,amit kemény munkával értek el.
Ha te nem akarsz dolgozni vetesd el magad egy milliomossal,de ne várd el,hogy eltartsanak!
Ideális család=Mindkét szülő dolgozik és kiveszi a részét a házimunkából és a gyereknevelésből is(ha van gyerek).
Így kevesebb a feszültség.Mindenki kiveszi a részét mindenből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!