Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek is jobb volt a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek is jobb volt a régi családmodell?

Figyelt kérdés

Lehet páran meg fognak kövezni, de én eléggé rossz szemmel nézem a mai családmodellt, amelyet mintha áthatott volna az emancipáció fertője.


Tudom, hogy amiről most írni fogok az ma szinte megvalósíthatatlan, kicsit múltba merengő, de azért játszunk el a gondolattal.


Nem gondoljátok, hogy jobb volt régen, amikor a férfi tartotta el a családot, a nő pedig kizárólag a háztartást vezette, valamint a gyerekeket nevelte? Meg persze ott volt támasznak az urának, aki fáradtságosan kereste meg a javakat kis vagy nagy családja számára. Szerintem ez lenne egy feleség, egy nő igazi rendeltetése.


A férfié pedig, hogy férfi legyen. De úgy érzem, ma már elvették a férfiak szerepét. A nők is dolgoznak, van, hogy jobban keresnek, mint a férfiak. Ez a gyereknevelés rovására is megy, de most nem ezt akarom kihangsúlyozni, hanem hogy gyakorlatilag ma már nincs olyan, hogy férfinek vagy nőnek lenni, az egész csak egy massza. Nincsen a nemeknek rendeltetése, és én ennek tudom be azt is, hogy egyre több a lányos fiú és a domináns lány.


Én ezt így érzem, nem tartom magam hímsovinisztának, bár kétség kívül úgy érzem, a régi nemi szerepek természetesebbek voltak, mint ez az emancipáció utáni massza. És itt most nem arról van szó, hogy a nőnek a konyhában a helye. Hanem arról, hogy a nő szerepe az, amit az elején leírtam. Azért remélem valamennyire érthető vagyok. Bár azt hittem könnyebben megfogalmazom...


Mi a véleményetek erről?


2011. febr. 16. 23:13
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
100%
Nem értek egyet. Valóban jobban kéne támogatni a nőket a gyermeknevelésben, de eléggé szűklátókorű hozzáállás, miszerint a nő csak maradjon otthon, és gebedjen bele a háztartás vezetésébe, a férfi meg távoli diktátorként uralkodjon felettük. Az az én fogalmaim szerint nem család. Egy családban a két szülő közösen neveli a gyermekét, amiből az apa is kiveszi a részét. Nem csak pénzzel és parancsolgatással.
2011. febr. 17. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
100%

Nem volt jobb. Legalábbis nekem nem meséltek túl szépeket róla, akik még anno így éltek. Nagyon sok nő volt boldogtalan, nem volt megelégedve se az életével, se a házasságával, de akkor annyira nem volt szava a nőknek, és akkora szégyen volt a válás, hogy inkább maradtak a "helyükön" és voltak boldogtalanok életük végéig. Tudod, könnyű férfiként azt mondani hogy a nők maradjanak otthon a négy fal között, és főzzenek-mossanak-takarítsanak-gyereket neveljenek. Te vajon képes lennél otthon maradni? Képes lennél feladni a munkádat, az egisztenciádat?

Arról nem is beszélve, hogy ha a nőket a négy fal közé bezárnánk, nagyon sok értékes munkaerőtől esne el az ország.

A gyereknevelés pedig nem a nő, hanem A SZÜLŐK dolga! Ezt a feladatot egyedül az anya nyakába varrni tisztességtelen, gőleg a gyerekkel szemben.

Én olyan családban nőttem fel, ahol pontosan a nő dolga volt a főzés, mosás, takarítás, apám meg egy fűszálat nem tett keresztbe, mert valljuk be, a "férfimunkák" többsége nem mindennapos feladat, főzni, mosni, takarítani viszont minden nap kell! Hol vannak itt az arányok?

Világ életemben azt láttam hogy szegény anyámat kihasználják, apám még egy krumplit se pucolt volna meg, mert az "női munka". Őszintén szólva az egész "női munka" kifejezéstől rosszul vagyok, ilyen nincs, főznie, mosnia, takarítania minden embernek kell (esetleg annak nem, akinek bejárónője van, bár sokan manapság a feleséget is egy kalap alá veszik vele...)

Jelenleg a párommal amolyan "mai családmodell" szerint élünk. A háztartást közösen vezetjük (ő főz, én takarítok, mosni hol ő, hol én), mindketten dolgozunk, és nagyon boldogok vagyunk így. Páromat eleve így nevelték, ugyanúgy kellett a család férfitagjainak házimunkát végezni, mindent együtt csinált a család, a kistestvérei gondozásánál is sokat segített, és már kamasz fiúként tudott pelenkát cserélni, büfiztetni, ellátni egy kisgyereket. És nem valami kis nyálfejű b*ziról van szó, hanem klasszikus értelembe vett "férfias-férfiről" (értsd: 110 kg izom, a külünleges erőknél dolgozik, harcoló beosztásban).

Számomra Ő az IGAZI FÉRFI, akivel minden együtt oldhatunk meg, és nem egy második gyerekként fog funkcionálni, akire főzni-mosni-takarítani kell, és ki kell szolgálni, mint egy kisgyereket. És ha fiunk lesz, ő is úgy lesz nevelve mint az apukája volt.

Igenis vannak igazi férfiak, és igazi nők, a probléma szerintem inkább ott van, hogy egyeseknek önértékelési zavaruk van, talán nem jó a párkapcsolatuk, és nem tudnak megfelelő módon érvényesülni a mai világban. Egy magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott, jó párkapcsoaltban élő embernek nincs szüksége rá, hogy a régi nemi szerepekbe belesuvassza magát. De ez csak az én véleményem...

Az emancipációt meg csak ne szidjátok, ha nem lett volna, se iskolába nem járhatnánk, se szavazati jogunk nem lenne, és még mindig külön fogalom lenne az "ember" és a "nő" (pont mint azokban a régi szép időkben...)

2011. febr. 17. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:

Utolsonak:

Eljottem GYEDre a lanyommal, hogy konnyebb legyen a felesegemnek es a csaladomnak... Ennyit a "melyik ferfi..."-rol.


Most bezzeg bazzeg belesuttogtak a varazsszavakat a fulunkbe, hogy mindenki boldog lehet es a pofankba toljak az almot, amit 20 emberbol 3nak ha sikerul elernie a tobbiek meg nyalcsorgatva lesik es igyekeznek minel hasonlatosabba valni a fogyasztoi tarsadalom altal belenktunkolt idilli kephez...

Mindenki elhiszi, hogy boldog lehet, mindezt ugy, hogy azt is hiszi, hogy az azt jelenti, hogy nem kell kompromisszumot kotnie... Jah, volt regen, hogy nem volt tokeletes a hazassaguk. Nagymamam es Nagypapam elvaltak de megis egyutt eltek es csak nehany evvel ezelott tudtam meg... Regen a hazassag jelentett valamit es a csalad is es nem csak az "egyutt jarunk" szinonimaja volt...

Igen, szerintem durvan rosszfele tartunk. Mindenki a jogait szajkozza es a kotelessegekrol elfeledkezunk...

2011. febr. 17. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%
Mindenhol az arányokra kellene figyelni, hogy egyensúly legyen. Azt nem tartom jónak, hogy a nő csak a háztartást csinálja. A nők többségének van igénye arra, hogy máshol is kipróbálja magát, emberekkel találkozzon, együttműködjön más emberekkel. Az viszont nem normális, hogy sokan azért nem vállalnak gyereket, mert féltik a karrierjüket. Nem tartom helyesnek, ha a férfi egyáltalán nem segít a házimunkában és a gyereknevelésben. Szerintem a legnagyobb baj, hogy a férfi és a nő sokszor elfelejt odafigyelni egymásra. A "milyen napod volt ma drágám" ne csak egy felszínes kérdés kellene, hogy legyen, hanem egy tényleges érdeklődés, amikor meghallgatom, mi történt a társammal aznap. És ez kölcsönös. Azt hiszem, hosszútávon nem lennék boldog, ha csak a háztartással foglalkoznék. Van olyan ismerősöm, aki 5 gyerek boldog édesanyja, és otthon dolgozik üvegfestőként. Van olyan is, aki szintén 5 gyereket nevel, és teljesen leköti, hogy háztartást vezet és a gyerekekkel foglalkozik. És így boldog. Én jelen pillanatban úgy érzem, hogy nem lennék boldog hosszútávon, ha csak a háztartásban tevékenykednék. 22/N
2011. febr. 17. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim válasza:
Szerinted ha csak egy ember dolgozna a családban mégis hogyan tudna eltartani egy egész családot? Mikor akiknek pl kölcsönt kell fizetni arra rámegy sokszor egy egész fizetés, 70-80 ezer Ft-ok, van akinek a 100on felül. Egyszerűen muszáj már a nőknek is dolgozni azon felül, hogy otthon is minden nap mindent meg kell csinálniuk, mert különben nem boldogulna a család. Régen mások voltak a viszonyok is, ma ezt már nagyon kevesen tudják meg engedni maguknak, hogy csak egy ember dolgozzon a családban.
2011. febr. 17. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem is az aránnyal van a baj. De lássuk be, van olyan, hogy női munka, és van olyan, hogy férfi munka. A mosogatás női munka. Persze, csinálja néha a férfi is, de néha! Én pl szívesen főzök, akár mindennap is majd, ha kell, de nem fogok mosogatni, ha tetszik a lánynak, ha nem, mert ez női munka- Persze, ha nem ér rá, fáradt, megteszem, de ez ne legyen parancsba adva. Ugyanígy, nem hiszem hogy fogok vasalni, vagy mosni. Max nagy'ritkán. Porszívózás, söprés, felmosás belefér.


Szal van olyan, hogy női munka és férfi munka. Mert a szekrényt én rakom majd össze, a nehéz dolgokat én pakolom stb...


A jelenlegi egyveleg pedig sztem sem jó, mert a nők az egyenlőség jegyében minden agressziót, udvariatlanságot, törelmetlenséget, durvaságot átvesznek, ami eddig a férfit jellemezte, a férfiak pedig átmennek ebbe az új girnyó vagyok, kifestve szemem, fülem, hoizzá nem érek egy téglához imidzsbe. Ez nem jó :( pffff

2011. febr. 17. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:

Régen a nők is ugyanúgy dolgoztak a kommunista időkben, mert kötelező volt a munka mindenkinek. Az más, hogy attól még ugyanúgy a nő feladata volt a gyereknevelés, háztartás vezetése. Szerintem sokan el vannak tévedve, mikor azt képzelik, hogy a nők sosem dolgoztak, mert az csak a férfi feladata volt.

Ma már amúgy is elengedhetetlen, hogy mindkettő dolgozzon. A mai gazdasági helyzetben mindenképp. Ez nem arról szól, hogy a nők jogai stb, hanem muszáj. Korántsem arról szól, hogy ki hogyan áll hozzá..ezt követeli meg a társadalmi helyzetünk és kész.

2011. febr. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:

A válasz írója 83%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 09:15

Azért abba akkor belejátszott, hogy a két VH eléggé megritkította a férfiállományt, és egyszerűen nem volt elég dolgos kéz.


A csak a férfi dolgozik dolog az valóban úgy volt, hogy a férfi kapott érte fizetést, de könyörgöm, elég kemény munka háztartást vezetni, gyereket nevelni, kertet művelni, állatokat ellátni, csirkét vágni, fát hasogatni.

Az egy dolog, hogy a kutya nem ad érte egy fillér fizetést sem, de akkor legalább volt társadalmi elismerése.

Ma próbálnál meg arra "felvágni", hogy nem dolgozol, csak 5 gyereket nevelsz, kapnál a fejedre... :( Ma ez nem presztizs, hanem szégyen.


Az a másik fele, hogy ma is sok családban megmaradt az, hogy van "női munka" tehát a férfi hazamegy, eldől a tv előtt, és kéthetente levágja a füvet.

A nő hazamegy, gyereket nevel, főz, takarít, mosogat, ellátja az összes többi munkát, mert apjuk így tartja ideálisnak.


Aztán meg szépen elválnak, mert a nő boldogtalan, de már van önálló keresete, nem a férfitől függ a létezése, és szépen különcuccol a gyerekekkel.


A dolgok változnak. Ma azt sem tartják jogosnak, hogy a nő verve jó, meg azt se, ha nőt megerőszakolják, akkor egy cafka, hát minek provokált a szegény férfiembert.


A mai "hímegyedek" akkor se lennének jobbak, ha nekik kéne eltartani a családot, akkor is divat lenne, hogy festi magát, 30 kilós és nem mer megszólítani egy lányt.

Ezen jó lenne változtatni, meg a fene nagy "szinglikultuszon", de a többi nem terjedt volna el, ha nem lenne jó.


A kérdezőhöz egy kérdés: azzal is egyetértesz, hogy a nő szüzen megy férjhez, a házastársi kötelesség leróvása után (megvan a két gyerek, egyik fiú) már nem köteles eltűrni a férj közeledését, és tisztes asszony nem élvezi a szexet. Tehát a Zura mehet k.vákhoz, tarthat szeretőt, de a tisztes feleség nem lesz odaadó szerető.

Ugyanis anno ez is elég elterjedt nézet volt ám...

Együtt tudnál élni egy fadarabbal, mellé tudnál feküdni minden este?

2011. febr. 17. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:

Szvsz jobb lenne az "amerikai családmodell".

A férj el tudja egyedül is tartani a családját, ha kell.

A nő otthon marad, amíg kicsik a gyerekek, és a társadalom is elismeri, hogy mennyire hasznos dolog otthon lenni, 3-4 gyereket nevelve.

Mikor a legkisebb is elég nagy, nyugodtan visszasétál a munkaerőpiacra, és akár 10-12 év kihagyás után is ott folytatja a karrierjét, ahol abbahagyta.


Nem úgy mint nálunk, hogy aki 2 évre kiesik, és másfél évesen, két évesen bölcsibe adja a gyereket, az mehet ugyan vissza dolgozni, de úgy bánnak vele, mint egy taknyosorrú gyakornokkal, kezdhet mindent előlről, de már jókora hátránnyal: kisgyerekes, akinek nem a cég az első, hol beteg a kicsi, hol szülőire rohan.


Az otthonról végezhető, vagy megfizetett részmunkaidős állásokról már szólni se merek.


No, ezt kéne átvenni az USA-ból, nem a gyorséttermeket, meg a szingli életformát.

2011. febr. 17. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
Sajnos ma már kevés férfi tud annyit keresni, h egyedül az egész családot eltartsa, gyakran még 2-en együtt se tudnak. De kétségtelenül jobb volt a régi családmodell, mert az anyuka több időt tölthetett a gyerekekkel, akiket ezáltal nem a tv nevelt fel.
2011. febr. 17. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!