Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Pár napja szakítottunk a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Pár napja szakítottunk a barátnőmmel, mi a megoldás? (lent)

Figyelt kérdés

Hosszú huzavona után szakítottunk.9 hónapot voltunk együtt.A távolság miatt csak hétvégén tudtunk találkozni.Valódi ok azonban,hogy nagyon szerettünk volna együtt lenni, de mindig volt valami ami nehezítette(a szülei állandóan ordítoznak, utálják egymást és még betegek is, barátokkal nem tudja tartani a kapcsolatot, dolgozatok, elutazások, mondhatni elég jól bírtuk)Fél év után, halálosan szerelmes volt belém, nem hívtam vissza, sírva -bejelentés nélkül- elutazott hozzám.Attól kezdve pedig elkezdte mondogatni, hogy ez nem olyan mint rég, majd h már nem szerelmes, hanem csak szeret.Tulajdonképen, ha nem volt szünet a suliba, nem is láttuk egymást egy hétig.Úgy gondolom, amiket a barátnői, meg a szülei mondtak neki..addig mondogatták, hogy a hangok a fejében azt mondták neki, hogy dobjon el.Három hete, annyira hiányzott hétvégén, hogy nem akartam vele találkozni, a következő héten pedig végig sírt, hogy ő már nem érzi olyannak, mint régen,most pedig teljesen vége.Még a szakításkor is ő sírt.Azt mondta, hogy a kapcsolatot unta meg, nem engem, hanem ezt az állandó problémázást, hogy nem megy simán, és hogy mindjárt itt az érettségi és most a jövőnk fontosabb.Véglegesen le zárta, de azt is modnta, hogy hónapok múlva esetleg újrakezdhetnénk, amikor nincs közöttünk 100 km, szeretne velem baráti kapcsolatban maradni.Mondanom sem kell, rettenetesen érzem magam.Úgy döntöttem, letörlöm mindenhonnan(msn stb..) és elfelejtem.

Csak, hogy ez nem olyan egyszerű.Mondhatni teljesen megzavarodott a barátnőm.


Inkább lányok véleményére lennék kíváncsi, hogy miért dobja el a legnagyobb problémák között a legfontosabbat?Vajon ő is szenved?Felejtsem el, hogy újra összejöhetünk, csak töltelékszöveg?Elképzelhető, hogy visszasír és ez csak egy pillanatnyi érzés, ami elmúlik hetekkel?Hagyjam az egészet?


KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK AKI VÉGIGOLVASTA ÉS TUD SEGÍTENI A VÉLEMÉNYÉVEL. Egy összetört srác.


2011. jan. 30. 20:00
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Szia!


Tudom, szarul hangzik, de szerintem felejtsd el. Tudod miért? Mert pl. vársz rá 2 hónapot, de az alatt a 2 hónap alatt, ha akarnád már megindulhatnál a gyógyulás útján. Most pedig csak gyötröd magad a bizonytalannal. Még fiatal vagy (úgy írom, mintha én olyan öreg lennék:D), találsz más lányt, még ha most úgy is érzed, hogy nincs értelme semminek. Fel a fejjel!

2011. jan. 30. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:
Jelenleg ott tart a dolog, hogy egyszer felhívott egy héttel a szakítás után kérdezte, hogy tudok-e tanulni,aludni meg hogy csináltam-e valami hülyeséget.Feszült volt a hangja.Azóta nem beszéltünk, most meg egy hete ki vagyok téve msnen nála(képnek), meg bökdök facebookon.Szerintetek ez annak a jele, hogy nem szeret?
2011. febr. 12. 18:05
 13/18 anonim ***** válasza:

nem biztos, hogy nem szeret. az van, hogy az ilyen bizonytalan családi hátterű, érzelmileg zavart embereknél sosem lehet biztosra menni, mert folyton kompenzálnak és őrlődnek. talán csak többet vár tőled.


de persze ha van eszed, akkor a többiekre hallgatsz, a legjobb, ha megpróbálod feldolgozni ezt és elfelejteni. sose apellálj arra, hogy újra összejössz valakivel, mert ennek nem lehet megálljt parancsolni, és ördögi körbe kerülsz.

2011. febr. 13. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Nem mondom hogy próbáld meg elfelejteni, mert úgyse tudod. Tudom mit érzel és muszáj lenne most inkább mással elfoglalnod magad. Ha most fogsz érettségizni te is akkor vesd bele magad a tanulásba, vagy menj el a barátaiddal szórakozni. Próbálj meg nem gondolni a lányra. Ha együtt kell lennetek akkor együtt lesztek majd...

Töröld le MSN-ről és ahonnan csak lehet. Szakíts meg vele minden kapcsolatot és miután letörölted közösségi oldalakról NE KERESS RÁ ÚJRA, NE NÉZEGESD! Ne érdeklődj utánna ismerősöktől. Legyél más emberekkel akik lefoglalnak és ne próbálj most új barátnőt keresni mert az nem segít. Ha új lánnyal akarnál most lenni akkor csak a volt barátnődet keresnéd benne, és persze nem találnád meg másokban őt, ezért még többet gondolnál rá.

Próbálj meg mással foglalkozni és nem rá gondolni. Az első nagy szerelmet soha se felejted el, de meg kell próbálni enyhíteni.

18/L

2011. febr. 13. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:

Nekem is volt egy távkapcsolatom,igaz 1 hónapig tartott,hisz lehetetlen volt,a srác magyarországi,én meg erdélyi vok,szóval érthető...pedig volt mindig benne valami ami különleges volt,ami mássá tette,ő még most is,2 év után érez irántam szerelmet,ám ennek vége,és igen én szakitottam,mégpeddig azért mert nagyon rossz volt nekem,hogy nem ölelhetem,nem csókólhatom stb.Úgyanúgy fájt a szakitás mint neki,de nem tehettem mást.


A te eseted viszont más,probáld elmondani a csajnak,hogy együtt mindenen keresztül mehettek,minden problémát megoldhattok,és hogy mindig kkitartasz mellette,meglehet az is,hogy azér szakitott mert nem akarta hogy aggodj miatta,a problémái miatt,még ne add fel,ne veszitsd el a reményt,probálj meg beszélni vele,esetleg még 1x utoljára de tedd meg.


Sok szerencsét kivánok neked.Majd irj mi történt,privibe is ha akarsz.


Üdv. 17/L

2011. febr. 14. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
hm.. ismeros a helyzet a csaj szemszogebol...egyik nagyon jo baratnom hasonlot csinalt nemreg a baratjaval...ott is hasonlo okok voltak, hogy 1 heten 1szer taliztak, es a csaj ezt megelegelte...es szakitott a pasival..de viszont nagyon szenvedett, latni lehetett rajta h nem oylan mint reg..nem volt boldog....de kesobb par het mulva megint osszejottek es azota happy mindenki :D..
2011. febr. 14. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:

tényleg köszönöm a segítségeket!:)

na letöröltem minden honnan, azon az alapon, ha szeret úgy is felkeres, akár a lakásunkon, akár másokon keresztül.

szerintetek?

2011. febr. 16. 19:26
 18/18 anonim ***** válasza:
Ha én a csaj helyébe lennék azt hinném hogy akkor teljesen elfelejtettél,megharagudtál,és hagynálak akkor éld az életed bármennyire is rossz,mert azok alapján amiket elmondtál iigen még szeret,de kitudja miket mond a családja,amiket nem mer nkd elmondani.Szerintem ha te ténleg szereted ne hanyagold,ne töröld ki az életedből hanem hozd vissza őt,győzd meg h melleted a helye...
2011. febr. 16. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!