Mi a fenét csináljak? Teljesen tanácstalan vagyok (hosszan lent)

Van egy srác,4 év korkülönbség van köztünk,ő egyetemista,én meg nem rég voltam túl az általános iskola 8. osztályán. Nos,az egész azzal kezdődött hogy az egyik barátnőm mutatott be engem neki,így jöttünk össze. Eleinte (első 4 nap) normálisnak tűnt,meg is kedveltem eléggé,de utána már elegem lett belőle. Azzal kezdődött hogy egyfolytában a lábával piszkált... nem nagy ügy,de engem rohadtul idegesített... aztán mikor olyan helyen ültünk,ahol senki se lát minket,benyúlt a lábam közé,stb,letaperolt... Pofon is vágtam,erre röhögött... majd mégegyszer,mostmár komolyan vette,mivel vérzett is az orra(elvileg,ezt nem láthattam,mivel otthagytam) Eltelt két hét,írt nekem levelet,és bedobta a postaládába... elolvastam,írta hogy megbánta,csak nem bírta magát visszafogni... Bár megundorodtam tőle,mégis adtam neki mégegy esélyt,hátha... Aztán találkoztunk.. persze otthon,nálunk,anyuék is ott voltak,hátha ott nem fajul el ennyire a helyzet(imádják,és nem tudnak a történtekről) De nem,amint nem néztek oda,megint b.szogatott a lábával,meg simogatás helyett plasztikai sebész módjára tapogatta az arcom mondogatva hogy jaaaj de aranyos... mint aki sose látott embert...búcsúzásnál meg anyuék előtt rá akar erőltetni a csókra... hát menjen a... mindegy,miután ennek a borzalomnak vége lett,közöltem vele a következő találkozásnál,hogy vége,mert nem bízom benne... erre ő nagy kigyúrt ember létére az utcán elkezd nekem hangosan sírni,hogy nem tehetem ezt vele meg minden...(nem is az hogy az egész hülyén nézett ki,mert egyidősnek tűnünk,mivel épphogy,de magasabb vagyok tőle,meg ezzel az emo tépett hajával elvegyül a tizenévesek közt is)de elég furcsán néztek ránk,szégyelltem a helyzetet... -pár hét múlva- újra találkozunk,mert megkért rá... jó,oké,megegyeztünk abban,hogy mivel nem is ismerjük egymást,nem is lehet komolyabb a kapcsolat,szóval először próbáljunk baráti szinten összeismerkedni... oké,megegyeztünk,ámde nem bírta ki ezt se... ugyanúgy folytatta a simogatást,és ahelyett hogy arra figyelt volna,amit mesélek neki,egyfolytában csak engem bámult,és mikor befejeztem a mondani valóm,ugyanolyan rezzenéstelen arccal,válasz vagy bármi nélkül elkezdte simogatni az arcom... nem is figyelt arra amit mondok... és most itt tartunk. nekem "léccizik" hogy értsem meg hogy nem bír magával,és hogy bár sok barátnője volt,most először szerelmes(amúgy nekem nem úgy jött le hogy értene a nőkhöz,mindegy,én ezt ennyi idősen nem tudom eldönteni) egyrészt sajnálom,mert szerencsétlen... másrészt meg gyűlölöm,mert mindig meg akarja hívatni magát,stb... mi legyen?