Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ki reagálja túl ezt az egészet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ki reagálja túl ezt az egészet, és mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Október óta vagyok együtt a párommal, mindketten 21 évesek vagyunk, és ugyanabban a koleszban lakunk, külön szobában. Én 2 lánnyal lakom együtt. Amikor megkérdeztem őket, hogy ott aludhat-e nálam néha a párom, akkor az egyikük tökre kiakadt, hogy ezt mégis hogy gondoltam, hogy a párom nem ebbe a szobába van bejelentve, hogy ő reggelente készülődni szeretne, és emiatt zavarná, ha ő ott lenne. Azt is kérdezte, hogy miért nem bírjuk ki, hogy esténként külön aludjunk. (A szobatársam is 21 éves, de még soha nem volt pasija) Azt mondta, hogy ha a barátom ott alszik, akkor ő inkább keres magának egy másik szobát. Én akkor ezt nem akartam, mert van 3 közös barátnőnk, és féltem, hogy velük is megromlana emiatt a kapcsolatom. Ezért mondtam neki, hogy rendben, akkor nem alszik ott a párom. Éppen ezért október óta én aludtam mindig nála. Most egy hete az egyik szobatársa mondta, hogy a múltkor nem tudott miattam aludni, mert hogy állítólag hangosan beszéltem, és azt mondta, hogy néha lehet, hogy majd nem aludhatok ott. Ezért én megírtam a szobatársamnak (vizsgaidőszak miatt nem tudtam, mikor látom újra), hogy mostantól ha úgy alakul, nálam fog aludni a párom, és hogy mind felnőttek vagyunk, nem fogunk tőle engedélyt kérni. A lány még aznap este visszajött a koliba, és mondta, hogy holnap megyünk az igazgatóhoz. Mert hogy őt nem érdekli a mi magánéletünk, meg hogy aláírta a házirendet, hogy a szobában hárman lakunk és nem pedig négyen (végigolvastam a házirendet, és erről egy szót sem ejt), hogy ő sem hozza fel a barátját (igen, aki nem létezik, azt nehéz lenne), sem pedig a harmadik szobatársunk (ő csak titokban szokott másokat felhozni, amikor a problémás szobatársunk épp otthon van) és hogy igen, ő is felnőtt, épp ezért eldöntheti, hogy ő nem akar ennek a részese lenni, és hogy ha a párom tényleg ott fog aludni, akkor ő átköltözik egy másik szobába, és ezt átengedi nekünk. Mondtam neki, hogy oké, akkor menjünk az igazgatóhoz. De másnap, mikor átmentem a szobába, a harmadik szobatársam mondta, hogy hazautazott. Kaptam tőle egy levelet, hogy amit mondott, az még mindig áll, és hogy majd még visszatérünk rá. Válaszban küldtem neki egy nagyon hosszú levelet, amiben kifejtettem a véleményemet neki a témáról.

Igazából tényleg csak a közös barátaim miatt aggódom, amióta együtt vagyok a párommal, kevesebbet láttam őket, és amikor szóba került, hogy a szobatársamat zavarja ez a téma, akkor mindig úgy tűnt, hogy az ő pártját fogják, és hogy én vagyok a szemét az egész történetben.


Szerintetek is én vagyok az? Mit tegyek?

Nekem szükségem van a párom jelenlétére, régen történtek velem rossz dolgok, és megnyugtat, ha ott alszik mellettem.

21/L


2011. jan. 15. 19:15
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem vagy olyan kapcsolatban a lánnyal, ekkor szerintem nem várhatod el, hogy "eltűrjön" ott egy idegen pasit.


Nálunk szokott aludni egyik barátnőm pasija régebben a koliban (mi is 3an voltunk, 3 barátnő egy szobában), de mi évek óta ismertük egymást, és a barátját is, valamint a szoba egy függönnyel ketté volt osztva, így ha készülődni akartunk, elmentünk oda.


De tőle nem várhatod el, hogy ott, ahol elvileg ő van otthon, neki kelljen alkalmazkodnia. Esetleg ha olyan albiba mennétek, ahol ketten vagytok egy szobában? (Másik szobában meg mások, akkor olcsóbb a lakbér.)

2011. jan. 15. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
miért nem kérsz a pároddal közös szobát? a lánynak igaza van, nem azért fizet, hogy 3 emberrel osztozkodjon, hanem, hoyg kettővel. és azt is megértem, hogy nem óhajt esetleg a te barátoddal, akár a másik lány akárkijével közösködni reggelente. tartsad tiszteletben a szobatársaidat. annyi jogod van ott lenni, mint nekik. a barátod pedig nem oda van bejelentve. tehát hivatalosan ott sem alhatna. az a szobatársaid jóindulata, hogy "megtűrik".
2011. jan. 15. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:

Nézd olyan szempontból, hogy neked forditott esetben hogy esne. Megjelenne egy számodra tök idegen pasi akit lehet mégcsak nem is kedvelsz, sőt unszinpatikus (csak a szobatársra való tekintettel nincs ez a vélemény kifejtve). REggel meg este kicsit idegesítő lehet, hogy egy idegen ott ücsörög (hát még este ha van akció azt halgatni) s láthatja amint kócosan, gyűrötten, esetleg más bajtól szenvedve készülődsz félmesztelenül vagy lenge háliingben.

Szerintem nemvéletlen, hogy a fiú társai is azt mondták legyen kicsit szellősebb ez az együtt alvás. Mert nem azt írtad, hogy midig, hanem azt, hogy NÉHA ne keljen téged ott látniuk mikor szerencsétlenek alsógatyában, esetleg fogkefével a szájukban sétálgatnak.

2011. jan. 15. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
8%
Megkérdezte, hogy mehet-e a pasi, nem váratlanul vitte volna oda.
2011. jan. 15. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Na, ezért nem mennék soha koleszbe, csak ha nagyon muszáj, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe... Szerintem nincs igazad. Én se viselném el, hogyha más pasijával kéne egy légtérben aludnom, és nem várnám el, hogy elviseljék az én páromat.
2011. jan. 15. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

És csak alszotok, vagy szexeltek is?

Egyébként meg igaza van a szobatársadnak, és a másik srácnak is, úgyhogy kicsit elgondolkodhatnál, hogy vajon miért van mindenki "ellenetek"... Teljesen érthető, hogy a lány, főleg ha szégyellősebb, nem akar egy idegen pasi jelenlétében feszengeni pizsamában, gyűrött fejjel, alsóneműben, stb...

A szoba nem csak a tiéd, úgyhogy nincsen jogod a szobatársak belegyezése nélkül odavinni a pasidat!

2011. jan. 15. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
39%
nem tudom mit puffog itt mindenki. én teljesen megértem a helyzetedet. gondolom azért vagytok mindketten kollégisták, mert nem engedhettek meg magatoknak albérletet. természetes dolog, hogy szeretnétek együtt aludni, bár ilyen helyzetben kompromisszumokat is kell tenni, pl. nem minden este alszotok együtt, amikor igen, akkor meg felváltva a te, illetve a barátod szobájában. én is koleszos vagyok, az egyik szobatársam megkérdezte, hogy aludhat-e a barátja párszor a szobánkban. megengedtem neki, mert tudtam, hogy hasonló helyzetben én is szeretném ha a párom mellettem tudna aludni. persze sosem szexeltek, a fiú rendszeresen kiment a szobából ha esetleg mi öltözni szerettünk volna, sőt sokszor csak akkor jött le a szobába, mikor már mi is feküdni készültünk. szerintem meg lehetne ezt normálisan is oldani, bár ha a szobatársad elzárkózik, akkor nem tudsz mit tenni, erőltetni nem lehet a dolgot. de továbbra sem értem miért kell ekkora hisztit csapnia a szobatársadnak
2011. jan. 15. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:
Csak alszunk, szexelni nem szoktunk. Amúgy felhívtam a szobatársam, és megbeszéltük a dolgot.
2011. jan. 15. 20:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!